Koronavírus ide vagy oda, rekordot döntött a SZÉP-kártya

2021. március 18. 13:03
A munkáltatókat a járvány a juttatási rendszerek átgondolására késztette. Sok helyen megszorításokra volt szükség, míg máshol az igényeket tekintve tolódtak el a hangsúlyok. Ugyanakkor a SZÉP-kártya, egyetlen megmaradt kedvezményes adózású cafeteria elemként megőrizte népszerűségét, és a vállalatok egy része a megemelt kedvezményeket átadta a kollégáknak.
Koronavírus ide vagy oda, rekordot döntött a SZÉP-kártya

A Széchenyi Pihenőkártya feltöltés jelenleg azért is különösen előnyös, mert 2021. június 30-ig mindössze 15% személyi jövedelemadót kell utána fizetni, szociális hozzájárulást viszont nem. Június 30. után pedig továbbra is marad a korábbi kedvezményes adózás az éves keretösszegig, melynek mértéke ismét 30,5% lesz. Ráadásul a feltöltés összegének lehetősége is megduplázódott az év közepéig. Az összesített keretösszeg így 800 ezer forint (400 ezer forint szálláshelyre, 265 ezer forint vendéglátásra, 135 ezer forint pedig a szabadidő zsebre). Ennyit adhat a munkáltató jelenleg június 30-ig.

Szakértők arra számítanak, hogy ezen jelentős kedvezmények miatt 2021-ben is a SZÉP-kártya lesz a legnépszerűbb juttatás, a tavalyi 80%-os részarány után (BDO), ahol a második helyezett, a készpénzes juttatás mindössze 15%-ot teljesített az összes cafeteria értékből.
 

A munkáltatók továbbadták a kedvezményt


A számokból azt látjuk, hogy a legtöbb esetben a munkáltatók odaadták a dolgozóiknak a kevesebb adó miatt megmaradó összeget, vagyis változatlan bruttó cafeteria keretből több nettó juttatást adtak a munkavállalóknak”- mondta el a HR Portalnak Vargáné Jandrasits Ildikó. Az OTP SZÉP kártyát kibocsátó OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója azt is kiemelte, hogy a körülmények ellenére 2020-ban a munkáltatói feltöltések és a munkavállalói költések tekintetében is rekordévet zártak. „Nagy részben a kedvezőbb adózási szabályok hatására 2020-ban összesen 235 milliárd forintot utaltak az OTP SZÉP kártyára, ami 20%-kal több mint egy évvel korábban.
 

A vendéglátás zseb a legnépszerűbb


A korlátozások idején jelentős visszaesés történt a szálláshelyi és szabadidős költésekben, ugyanakkor a vendéglátás zseb ezekben a legnehezebb hónapokban is jól teljesített, amiből arra lehet következtetni, hogy sokan éltek az éttermi házhozszállítás lehetőségével. „Az idei, év eleji számok ugyanazt a mintázatot hozzák, mint a tavalyi, korlátozásokkal érintett hónapok: a szálláshely és a szabadidő zseb költései jelentősen elmaradtak a 2020 januáritól, ugyanakkor a vendéglátás költések jelentősen meghaladják azt. Összességében az évkezdet a tavalyihoz hasonló feltöltési és költési volument hozott” - folytatta a vezérigazgató. A nyári nyitás aztán a másik két alszámlán is érzékeltette hatását. „Nyáron minden idők legerősebb forgalmát tapasztaltuk, részben azért, mert a nemzetközi utazások helyett a legtöbben itthon nyaraltak.

2021 nyárra is hasonló elmozdulás várható, ha addigra csendesedik a járvány jelenleg zajló harmadik hulláma, és az átoltottság is lehetővé tesz majd könnyítéseket. Vargáné Jandrasits Ildikó arra is felhívta a figyelmet, hogy szálláshelyi célra valamennyi zsebből költhetnek a kártyabirtokosok, így akár későbbre tervezett pihenést, utazást is lefoglalhatnak a SZÉP-kártyának akár a vendéglátás vagy szabadidő alszámláját felhasználva.

Mint mondta, az OTP Pénztárszolgáltató célja, hogy minél több elfogadóhellyel teremtsen partnerkapcsolatot - ezek száma jelenleg több mint 40 ezer -, hogy a kártyabirtokosok minél szélesebb körben használhassák fel juttatásaikat. Így bár a jelenlegi helyzet nem éppen egyszerű, az is alternatívát jelenthet, hogy a szabadidő zsebből akár virtuálisan szervezett eseményekre is válthatunk belépőt.

 

Nem jár le májusban


Korábban minden évben már hónapokkal májust megelőzően lehetett látni a figyelmeztetéseket, hogy akinek lejáró összeg van még a SZÉP-kártyáján, az igyekezzen azt elkölteni, különben elveszíti a feltöltés maradékát. Ugyanis a szolgáltató visszautalta a két év alatt el nem használt összeget a munkáltatónak. 2019-ben a szabályozás úgy változott, hogy a munkavállaló továbbra is eléri a kártyán lévő összeget és fel tudja használni a későbbiekben. Ugyanakkor ilyen esetben a szolgáltatók 3%-os díjat számolnak fel az el nem költött összegre, hívta fel a figyelmet a vezérigazgató.
 

Elégedettségnövelés - motiváció


Vargáné Jandrasits Ildikó a cafeteria piac átrendeződésére vonatkozó kérdésre válaszul összefoglalóan elmondta: „A cafeteria piacot nagyrészt a juttatások adózási feltételei mozgatják. Ezen a téren a SZÉP-kártya egyértelműen az utóbbi évek nyertese, ami a volumen folyamatos emelkedésében is megjelenik. Nagyon megéri SZÉP-kártya juttatást adni a dolgozóknak, hiszen nem csak a bérnél, de szinte bármilyen más juttatásnál is kedvezőbben adózik. Ennél is fontosabb, hogy a SZÉP-kártyával a munkavállalók pihenését, aktív, tartalmas szabadidő eltöltését támogatja a munkáltató, ami hozzájárul ahhoz, hogy motiváltabban és hatékonyabban végezzék a munkájukat.

 

hrportal.hu

Kapcsolódó cikkek

Így adózik a Szép-kártya 2021-ben

2021. január 11. 09:03
A Széchenyi pihenő (Szép) kártya 2021-ben érvényes tudnivalóira hívta fel a figyelmet a NAV a honlapján.

Alig érződik a túlórakeret emelése

2018. december 11. 08:13
 
A cégek gyakorlata szerint papíron néhányan, a valóságban jóval többen dolgozhatnak feketén