Közös európai célok Horvátországgal

2018. augusztus 13. 07:57
Keményen küzdünk azért, 2020 után olyan közös európai támogatásrendszerünk legyen, amely növeli a gazdák versenyképességét, elismeri a termelő hozzájárulását a környezetügyhöz és növelik a vidék megtartó-képességét – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár a Szentlőrinci Gazdanap megnyitásakor. Horvátország – a vásár partnerországa - szövetségesünk lehet ebben.

Sok elvárás és kevesebb pénz – egyelőre így fest az Európai Bizottság ajánlata a 2020 utáni Közös Agrárpolitikáról (KAP) – fogalmazott Feldman Zsolt. Hozzátette, brüsszeli tárgyalásaink során a KAP-ot úgy kell alakítani, hogy ne a forrásokat csökkentsük, hanem a magyar és az európai gazdálkodók versenyképességét és növeljük. Magyarország a visegrádi országokkal karöltve határozottan kiáll emellett és Horvátországnak is ez az érdeke. Megvan tehát az érdekközösség és az összefogásban rejlő erő reálissá teszi várakozásainkat.

Feldman Zsolt a Szentlőrinci Gazdanapok kiállító-területének bejárása után elmondta, a vásár méltó seregszemléje annak a magyar mezőgazdaságnak, amely az utóbbi években az egyik legdinamikusabban fejlődő agráriuma volt Európának. Ebben szerepe volt annak a kormányzati politikának, amely stabilitást és kiszámíthatóságot tudott kínálni az ágazatnak. Adatok igazolják, hogy mindez a beruházásokban, a jövedelemtermelő-képességben, a hitelképességben is megmutatkozik. Ennek eredményei nem csak a makrogazdasági mutatókban, hanem az egyes gazdálkodó szintén is megmutatkoznak.

A jövő agráriumának kialakítása azonban feladatokat is tartogat. Feldman Zsolt ezek között említette a nemzedékváltás elősegítését, az oktatás korszerűsítését, a termelési kockázatok csökkentését, a technológiai megújulás támogatását és az öntözés hatékony fejlesztését.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Jól érzékelhető az élelmiszerárak áfa-csökkentésének hatása

2016. augusztus 17. 07:50
Magyarországon az élelmiszer fogyasztói árak továbbra is visszafogottan alakulnak, így arányaiban a bevásárlásoknál továbbra sem kell az eddiginél jelentősen többet fizetnünk, amikor élelmiszert vásárolunk. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint 2016 júliusában a fogyasztói árak hazánkban 0,3 százalékkal csökkentek éves összehasonlításban. A mérsékelt inflációhoz, az üzemanyagárak csökkenése mellett az is hozzájárult, hogy az élelmiszerárak, összességében alig érzékelhetően, csupán 0,2 százalékkal növekedtek – mondta Fazekas Sándor.

Szociális farmok Magyarországon

2016. június 23. 08:03
Ebben az évben 5600 hektáron termelnek görögdinnyét a gazdálkodók, ez 5-6 százalékkal nagyobb terület, mint 2015-ben - közölte a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) az MTI-vel.