Látványos fejlesztésekkel folytatódik a Nyugati pályaudvar megújulása

2023. február 06. 15:21
A Nyugati pályaudvar Teréz körúti homlokzatán – az észak-nyugati torony felújítása mellett – februárban a dél-keleti tornyon is megkezdődhetnek a munkák. A megújult homlokzat elől várhatóan ősszel bontják el a védőtetőt.
 
Az éves szinten közel 18 és félmillió ember által használt, idén 146 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt halaszthatatlan volt az épületegyüttes tetőszerkezeti rekonstrukciójának megkezdése 2020 tavaszán.
Látványos fejlesztésekkel folytatódik a Nyugati pályaudvar megújulása
A MÁV állomásfejlesztési projektjének egyik kiemelt részeként a Magyar Építő végezte el az utascsarnok teljes lezárásával a tetőszerkezet felújítását. A tetőszakasz felújítása a Márványcsarnok, a várhatóan jövőre megnyíló nemzetközi váró, továbbá a volt ABC, valamint a Ceglédi folyosó fölött is megtörtént. A Nyugati tér felőli irodaszárny és a kapcsolódó előtető tetőszerkezeteinek teljes felújítását is elvégezték.
 
Ősszel látványos előrelépés várható a pályaudvaron: elbontják a Teréz körúti homlokzat előtti, a gyalogos forgalmat akadályozó védőtetőt. Ezzel a jelentős építészeti és műszaki emléket képviselő, országos műemléki védettséget élvező épület ikonikus része válik újra zavartalanul láthatóvá. A homlokzaton, az észak-nyugati (metró felőli) tornyon a munkákat tavaly ősz óta az ÉPKAR végzi, a tervek szerint június végéig, míg a dél-keleti (gyorsétterem felőli) tornyon a MÁV FKG szakemberei fognak dolgozni várhatóan novemberig.
 
A pályaudvar 10-13. vágányai alatt húzódó keresztaluljáró várhatóan nyáron induló felújítása nyomán az elhasználódott álmennyezet világításának és burkolatainak teljes cseréje mellett fontos hangsúlyt kap az akadálymentesítés a meglévő, de évek óta nem használt peronfelvonó cseréjével. A munkák során az aluljáró álmennyezetét teljesen cserélni kell 1100 négyzetméternyi felületen, lámpatestekkel és új elektromos hálózattal. A falburkolatok – kb. 500 négyzetméternyi felületen –, valamint a teljes, kb. 900 négyzetméteres padlóburkolat cseréje is megtörténik.A használaton kívüli peronfelvonó helyére pedig új, 1000 kg teherbírású, acél tartószerkezetű, vandálbiztos kialakítású lift épül a tervek szerint, a munka szintén idén nyáron indulhat el.
 
A biztonságtechnikai fejlesztések részeként új vagyonvédelmi videórendszer épül ki, mintegy 246 darab IP kamera felszerelésével a peronokon és a belső tereken egyaránt. A pályaudvar biztonságosabbá tételéhez szükséges kamerarendszer kiépítése még idén megtörténik.
 
A fenti fejlesztések mellett a pénztárcsarnok külső homlokzatának és belső terének, a rendőrségi átjárónak, továbbá a Nyugati téri irodarész külső homlokzatának felújítása is előkészítés alatt áll.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Újra Nemesgörzsönyi Böllérfeszesztivál

2024. február 12. 11:40
A szervezők mindenkit szeretettel várnak.
 
A Veszprém vármegyei Nemesgörzsönyben 2024. február 17-én, szombaton hagyományosan megidézésre kerül a falusi disznóvágások hangulata, megrendezik a Nemesgörzsönyi Böllérfesztivált.
 

Szombattól újra utazhatunk a Zugligeti Libegővel

2024. április 26. 15:37
Április 27-én 10 órától újra várja a budapesti panorámát élvezni kívánó utasokat a Zugligeti Libegő. Bár a felnőttjegy ára 500 forinttal emelkedik, de több kedvezményes árú belépőt lehet igénybe venni.