Lemondott Szigliget teljes vezetése

2020. július 23. 08:00
A leköszönő polgármester szerint ma már nem lehet olyan értékrend szerint végezni a munkáját, amiben hisz, és amit képviselt az elmúlt huszonkét évben.
Lemondott Szigliget teljes vezetése

Lemondott szerda reggel tisztségéről Szigliget független polgármestere, Balassa Balázs, és feloszlatta magát az önkormányzat négy független tagból álló képviselő-testülete is – írta meg a Hirbalaton.hu.

A lapnak a településvezető – aki négy évig képviselőként dologozott, majd 18 éven át irányította Szigligetet –, azt mondta, nagyon nehéz volt meghozni a döntést, „de úgy érzem, hogy ma már nem lehet a szerint az értékrend szerint végezni a munkámat, amiben hiszek, és amit képviseltem az elmúlt huszonkét évben”. Hozzátette: a testület egyetértett az érveivel, ezért mondták ki, hogy felállnak.

Balassa arról is beszélt, hogy már a tavalyi önkormányzati választáson sem akart elindulni, de a megkezdett munkák befejezéséért, és a jelenleg is zajló pályázatok miatt végül úgy döntött, hogy ismét megméreti magát. Rajta kívül nem volt másik jelölt a posztra.

Egyre nehezebben élem meg az igazságtalan, rosszindulatú támadásokat. Rá kellett döbbennem arra, hogy nagyon megváltozott az a közeg, ami körül vesz bennünket, és amiért korábban időt, energiát nem kímélve szerettem dolgozni. Végső döntésem meghatározó okát még nem szeretném nyilvánosságra hozni”

– fűzte hozzá a polgármester, aki azt is elárulta, hogy nem a településen belüli konfliktusok, hanem külső okok vezettek a lemondásához.

A település új vezetésének megválasztásáig a leköszönő polgármester és képviselő-testület marad hivatalban, változatlan hatáskörrel.

Balassa öt éven át, tavalyig a térség önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség elnöke volt, majd társelnök lett. Ezt a posztot a továbbiakban nem töltheti be.

Az MTI-nek Lutár Mária, a település jegyzője azt mondta, hogy az időközi választás időpontját 15 napon belül kell kitűzni.

Június 30-án egy másik Balaton-parti település polgármestere, a fideszes Szomorú Szilárd mondott le. A döntését azzal indokolta, hogy nem arra vállalkozott, ami a településen folyik, nem harcba és csatába készült. „Én egy olyan Balatonszemest képzeltem el, ahol az emberek elférnek egymás mellett. Nyaralós a helyi mellett, fekete a fehér mellett. Ahol béke van és szeretet” – fogalmazott.

hvg.hu

Kapcsolódó cikkek

Még mindig rengeteg fát vágnak ki a mezőgazdaság miatt

2016. július 19. 09:51
A fenntarthatóságot szem előtt tartva az erdőgazdálkodás és a mezőgazdaság közti szorosabb koordinációt sürget az ENSZ FAO az élelmezési problémák kezelése érdekében.

Kiváló vezető, kiváló vállalkozás - kutatás a stratégiai szemléletű vezetésről

2019. augusztus 09. 09:19
Miként vélekedik önmagáról a vezető, milyen viselkedési mintákkal rendelkezik? Mitől lesz kiváló, és ez hogyan hat a vállalkozás sikerességére? Dr. Berke Szilárddal, a Kaposvári Egyetem GTK stratégiai és tudományos dékánhelyettesével legújabb, több egyetem közreműködésével zajló, nemzetközi kutatásáról beszélgettünk, melynek tanulságai a HR számára is több szempontból érdekesek lehetnek.