Lényegesen kevesebb csemegekukoricát és zöldborsót vetnek az idén

2024. április 09. 15:36
Sokan lemondtak a termelésükről, inkább komoly hozammal kecsegtető növényekre váltanak.
 
Európába hatalmas mennyiségben áramlik be a kínai csemegekukorica, egyre nagyobb erővel hódít magának teret. Ez a hír a hazai termelőket hátrányosan érinti, hiszen a zöldborsóval együtt ez az egyik legfontosabb exporttermékünk – írja a novenyvedoszer.hu.
Lényegesen kevesebb csemegekukoricát és zöldborsót vetnek az idén
Soha nem látott visszaesés az ipari zöldség ágazatban
Jól érzékeltetik ezt az adatok: csemegekukoricából hússzor többet termelünk, mint amennyi a hazai szükséglet, így mindenképpen exportálnunk kell belőle.  A zöldborsóból is  ötszörös-hatszoros mennyiséget állítunk elő, azaz feltétlenül meg kell őriznünk az exportpiacokat, ezért is fontos, hogy a termelők folytassák a munkát.
 
Az idén megfeleződik a zöldborsó termőterülete, és csemegekukoricából is megközelítőleg 30 százalékkal kevesebbet vetnek majd el, mint a korábbi években.
 
Zászlós Tibort, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnökét kérdezte meg a lap arról, hogy mindez csak átmeneti helyzetet jelent, vagy új növények után kell nézni?
 
A kamarai alelnök szerint csak részben kell majd új növényeket választani, mert az ármegfeleződés ellenére is ez az év a piac megőrzésének az éve kell, hogy legyen mind a termelőknek, mind a feldolgozóknak és a multinacionális kereskedőknek is.
 
Ez utóbbiaknál sok kérdés vetődhet fel a hozzáállásukkal kapcsolatban, ugyanis köztudottan szeretnek a termelők és feldolgozók zsebében sokszor könyékig is turkálni, ezért a kamara azt kéri, hogy kellő szolidaritással legyenek irántuk - fogalmazott Zászlós Tibor.
csemegekukorica
Csemegekukoricából is megközelítőleg 30 százalékkal kevesebbet vetnek majd el, mint a korábbi években – fotó: pixabay.com
 
Zöldborsó helyett jöhet a fejtett bab?
Elmondta: a nagy arányú árcsökkenés ellenére is sikerülhet az export pozícióinkat megtartani. Ismeretes, tavaly 200 forint fölé emelkedett a zöldborsó átvételi ára, most pedig 120 forint körül mozog, a csemegekukoricáé tavaly 100 forint fölé emelkedett, a mostani ára pedig 50 forint. A drága készletek ott vannak a feldolgozóknál, ezért nehéz időszak átvészeléséhez összefogásra van szükség.
 
"Akik úgy döntöttek, hogy lemondanak erről a két növényről, mégis az a kérésem, hogy maradjanak meg mellettük, mert a legtöbb öntözött területen található, ezért a kiváltásuk nem jelent óriási gondot, hiszen ilyen körülmények között mindent lehet termelni, ezért akkor a megoldás lehetne a vetőmag és az olyan kultúrnövények termesztése, amelyek komoly hozammal kecsegtetnek.
 
A hűtőházak kapkodnak a fejtett babért, amely sláger terméknek számít, igaz a betakarítása bonyolultabb, de el kell mozdulnunk más termékek irányába, vagyis olyan növények felé, melyeket lehet kieső, vagy válságos időszakokban eredményesen termeszteni. Ezért van szükség a termékpálya szintű összefogásra, hiszen egy világjárvány, vagy háborús konfliktus idején ez a nagy multinacionális rendszer úgy ömlik össze, mint a kártyavár. Ezért a nemzeti szuverenitásunk megőrzése az élelmiszer-ellátás terén is fontos, ennek része az a megszerzett exportpiac, amivel rendelkezünk" – nyilatkozta a novenyvedoszer.hu-nak Zászlós Tibor.
zöldborsó
Tavaly 200 forint fölé emelkedett a zöldborsó átvételi ára, most pedig 120 forint körül mozog – fotó: pixabay.com
 
A hazai polcokon szerencsére a hazai termesztésű és feldolgozású kukorica van többségben, de mindig lesznek olyan vásárlók, akik az olcsóbb termékeket választják, amelyeknek a minősége és az ízvilága gyengébb lehet. A hazai semmivel sem helyettesíthető előnye az, hogy nyomon követhető, GMO-mentes és egészséges – ezért a kamara szerint a magyar termékek választása mindenképpen javasoltabb.
 
forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Alternatív gabonafélékből fejlesztettek ki magyar biosör-termékcsaládot

2023. június 06. 15:49
A sörök alapját öko sörárpa-, búza- és alternatív gabonákból készülő maláták adják.
 
Magyar biosör-termékcsaládot fejlesztett ki alternatív gabonafélékből hatéves kutatómunkával a Körös-Maros Biofarm Kft. vezette Elixbeer Konzorcium csaknem 400 millió forint uniós támogatás felhasználásával – mondta Várhelyi Zoltán projektmenedzser.

Újabb pandémia a láthatáron: van okunk az aggodalomra?

2023. március 21. 12:48
A vakcinagyártók is készülnek. Az Európai Bizottság már két beszerzési szerződést is kötött.
 
Továbbra sem csillapodik Európában a madárinfluenza járvány, az újabb fertőzések egyre nagyobb számban a tengeri madarak, főként a sirályok között terjednek. A magas patogenitású vírustörzset azonban emlősökben is kimutatták, ami egyre jobban aggasztja a szakembereket. Bár a vírus pillanatnyilag a lakosságra nem jelent veszélyt, de ez bármikor megváltozhat.