Magasabb fokozatba kapcsolt az élelmiszeripar

2018. augusztus 03. 07:25
Felpörgött tavalyi a hazai élelmiszeripar, a kapacitások kihasználtsága szinte minden ágazatban nőtt – írta a Magyar Idők csütörtökön. A legnagyobb bővülés a konzerv- és hűtőiparban volt, de a cukorkagyártásban, valamint a malomiparban érintett vállalkozások és pékségek is nagyobb arányban használták ki a rendelkezésre álló termelési lehetőségeket.

A múlt évben tovább nőttek a feldolgozóipari kapacitások a hazai élelmiszeriparban. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) ágazatonként felmérte, hogy az egyes feldolgozók a lehetőségeikhez képest milyen leterheltséggel termeltek tavaly.

A húsiparban az egyes állatfajokra szakosodott feldolgozók közt jelentős különbségek mutatkoztak ebből a szempontból. A sertésvágással foglalkozó vállalkozások az elmúlt évben átlagosan 193 napot, napi hét üzemórát működtek, a kapacitáskihasználtság pedig összességében 72 százalékos volt, ami két százalékponttal alacsonyabb az előző évhez képest.

A kismértékű csökkenés ugyanakkor részben annak tudható be, hogy az új beruházások elkészültével fokozatosan elkezdődött a termelés az új üzemekben, illetve egységekben. A szarvasmarha feldolgozásával foglalkozó vállalkozások esetében ennél alacsonyabb kihasználtságról adott számot az AKI jelentése.

Eszerint a marhavágó vonalak átlagosan 122 napot, napi négy órát működtek 2017-ben. Az ágazatban meglévő üzemek a rendelkezésre álló kapacitásaik 53 százalékát használták ki. Ennél jóval nagyobb volt a feldolgozók leterheltsége a baromfiágazatban.

A felmérés eredményei szerint a vágóhidakon átlagosan 212 napot és napi hét órát dolgoztak a szakemberek. Az üzemek közel 70 százaléka magas vagy nagyon magas kapacitáskihasználással működött, s csupán a vállalkozásoknak 9 százaléka tartozott az alacsony leterheltségű csoportba. Mindez egyébként elsősorban az ágazatban tapasztalható koncentrációnak és a termelés integrációjának tudható be. Az átlagos kapacitáskihasználtság összességében 80 százalék volt az ágazatban.

A hűtő- és konzervipar termelése az elmúlt évtizedben csökkent, termékszerkezete jelentősen egyszerűsödött. Ma már jellemzően két termény, a zöldborsó és a csemegekukorica feldolgozására korlátozódik a vállalkozások tevékenysége.

A gyümölcsfeldolgozás lényegében az ipari almából történő sűrítmény- és légyártásra épül, ezt követi a meggy feldolgozása. A hűtő- és konzervipar termelését erősen befolyásolja a szezonalitás.

Így például a gyártás a nyári-őszi időszakban három műszakban, sok esetben a hét végén is folyamatos volt, míg az év többi hónapjaiban állt a termelés. A csemegekukoricát feldolgozó konzervipari vállalkozások tavaly jóval többet dolgoztak, mint egy évvel korábban – legalábbis ez derült ki az AKI adataiból, melyek szerint a gyártóvonalak kapacitáskihasználtsága 78,5 százalék volt, ami 11,4 százalékkal haladta meg a 2016. évi értéket.

A bővülés a zöldborsókonzerv gyártására is igaz volt, a kapacitáskihasználtsági mutató itt 56,5 százalékon állt tavaly, ez 4,4 százalékos emelkedést jelent.

A malomiparban ennél is nagyobb volt a leterheltség tavaly, az üzemek kétharmada közel 80 százalékos kihasználtsággal működött. A gabona reggeli étel, puffasztott, extrudált élelmiszergyártó vonalnál az átlagos kapacitáskihasználtság 63 százalék volt 2017-ben. A pékségek is magas fordulatszámon termeltek az elmúlt évben.

A kenyérféleségek gyártásáról jelentést tett sütőipari vállalkozások 24 százaléka a nagyon magas, több mint harmada a magas kapacitáskihasználtságú csoportba tartozott 2017-ben.

Az előző évhez képest több vállalkozás került a közepes és a magas leterheltségű csoportba, míg a nagyon magas kategóriába tartozóké csökkent.A kenyérféleségeket gyártó sütőipari vállalkozások a termelési lehetőségeik 61 százalékát használták ki. Az üzemekben jellemzően napi kilenc órát dolgoztak, a munkanapok száma pedig elérte a 313-at.

A különböző pékáruk előállítása tavaly naponta 9 órát és összesen 301 napot vett igénybe. A kapacitások kihasználtsága 50 százalék volt. Az édesiparon belül a cukorkagyártás 187 napot vett igénybe, a kapacitások kihasználtsága nagyon magas volt, megközelítette a 90 százalékot, ami 19,3 százalékos javulás az előző évhez képest.

A csokoládékészítés 201 napon keresztül zajlott, a termelési lehetőségek felét használták ki az érintett cégek.

otpagrar.hu

Kapcsolódó cikkek

Erre kell figyelni mezőgazdasági és turisztikai idénymunkások alkalmazásakor

2017. május 24. 08:22
Az egyszerűsített foglalkoztatás és ezen belül is a mezőgazdasági és turisztikai idénymunka olyan különleges munkaviszony, amely alapján a mezőgazdasági és turisztikai idénymunkás nem lesz biztosított. Az alábbiakban összefoglalva bemutatjuk a mezőgazdasági és turisztikai idénymunkások alkalmazására vonatkozó fontosabb szabályokat, és ezen keresőtevékenység esetén fizetendő közterheket.

Magyarországon döcög az agrárium digitális átalakítása

2017. február 23. 07:30
Az agrárágazatnak, a magyar gazdálkodóknak és az élelmiszeripari vállalkozásoknak a digitális átalakulás nyertesének kell lennie - hangsúlyozta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten a III. Prega konferencia és kiállítás résztvevőit üdvözölve.