Meg kell tartani a magyar mezőgazdaság fejlődési ütemét

2017. november 08. 07:24
A magyar mezőgazdaság Európa leggyorsabban fejlődő mezőgazdasága, és az a cél, hogy ez a jövőben is így maradjon - mondta Fazekas Sándor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tállyán kedden a Századvég Gazdaságkutató Zrt. Agrárium-vidékfejlesztés helyzete című konferenciáján.

A földművelésügyi miniszter kiemelte, ehhez szükség van a pályázati támogatások minél hatékonyabb felhasználására, megfelelő hitelezési rendszerre, kutatási, tudományos és egyetemi háttérre. Hozzátette, a magyar mezőgazdaságban generációváltás zajlik; egyre több helyen tűnnek fel olyan jól képzett szakemberek, akik már kiválóan használják a modern technológia kínálta lehetőségeket.

Fazekas Sándor a magyar mezőgazdaság lehetőségeit taglaló előadásában hangsúlyozta, ahhoz, hogy az ágazat minél több munkahelyet kínáljon, valamint egyre komolyabb bevételforrás legyen, komoly mértékben szükség van a gazdák szemléletváltására. Úgy fogalmazott, élelmiszergazdasági szemléletre kell áttérni, vagyis jóval eredményesebb tud lenni egy mezőgazdasági vállalkozás, amennyiben a megtermelt alapanyagot feldolgozva, termékként juttatja a piacra.

Fazekas Sándor kiemelte, szükséges a magyar élelmiszer presztízsének helyreállítása, mint mondta, ebben lát előrelépéseket, hiszen egyre több helyi termék, tájegységi sajátosság jelenik meg önálló arculattal a piacon. Szeretnék, ha a gazdák minél nagyobb szeletet hasítanának ki a magyar élelmiszerek piacából.

A miniszter utalt arra is, hogy amíg 2010-ben a falvakban gyakorlatilag nem volt munkalehetőség, ma a mezőgazdaságban munkaerőhiány tapasztalható, a minőségi termékek előállításához ugyanis több munkáskézre van szükség, szemben a tömegtermeléssel. Hozzátette, hogy a magyar élelmiszerek értékét növeli a GMO-mentesség, ami a piacokon is megmutatkozik.

Fontosnak nevezte a klímaváltozásra való felkészülést, amely során a víztakarékos és öntözéses művelési módokra való áttérést szorgalmazta.

Márton Péter, a Századvég Gazdakutató Zrt. kijelentette, hogy vidékfejlesztés alatt a vidék gazdaságának fejlesztését kell érteni, ugyanis nem azért szükséges támogatni a vidéket, mert gyenge és elmaradott, hanem éppen ellenkezőleg, azért, mert gazdag, és tele van lehetőségekkel. Hozzáfűzte, az agrárium kérdését szokás összekapcsolni a vidékfejlesztés problémakörével is. "Pénzt kell vinni vidékre, fejleszteni kell, csökkenteni kell a vidék elmaradottságát a városokkal szemben," mondta Márton Péter.

Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott, a konferenciának helyet adó Tállya a tokaji borvidék egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező települése. Kiemelte, mint ahogyan a településen, úgy egész Tokaj-Hegyalján is érezhetőek a változások azoknak a támogatásoknak köszönhetően, amelyeket a 2010-ben hivatalba lépett polgári kormány - felismerve a régió értékeit - kiemelt juttatásként adott a borvidéknek. Megemlítette, hogy Tállyán a legfrissebb pályázati lehetőségeknek köszönhetően 10-12 olyan beruházás indul el a közeljövőben, amelyek komoly változást hoznak az egykori mezőváros életében.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

A munkahelyi pároknak segíthet az erőszakmentes kommunikáció

2018. március 21. 08:25
Az emberek nem azzal a problémával mennek pszichológushoz vagy coachoz, hogy viszonyuk van a munkatársukkal. Jellemzően a második, harmadik körben derül ki, hogy munkahelyi párkapcsolatuk miatt kerültek bajba, ezért akarnak munkahelyet vagy beosztást váltani. A menekülés nem csoda, inkább kényszer, hiszen ez a helyzet szorongást okoz - mondta a pszichológusként és coachként, tanácsadóként dolgozó Kökény Tibor.

Jogellenes volt az azonnali hatályú felmondás a beteg munkavállalónak

2017. július 25. 09:17
Jogellenes az azonnali hatályú felmondás, ha 30 napos keresőképtelenséget követően a munkáltató nem küldi soron kívüli munkaköri vagy szakmai alkalmassági vizsgálatra a munkavállalóját. Ez esetben nem hivatkozhat arra, hogy a dolgozó megszegi a munkavégzésre irányuló kötelezettségét azzal, ha a táppénzes időszak lejártát követően nem jelenik meg a munkahelyén, miközben korábban közölte a betegsége tényét, és azt is, hogy nem tudja ellátni a munkáltató által számára felajánlott munkakörökben végzendő feladatokat – mondta ki ítéletében a Kúria.