Még több forrás az erdőtelepítések támogatására

2021. augusztus 27. 09:20
A palyazat.gov.hu honlapon megjelent tájékoztatás szerint ismét módosult a VP5-8.1.1-16 kódszámú, Erdősítés támogatása elnevezésű felhívás.
Még több forrás az erdőtelepítések támogatására

A legfontosabb változás, hogy még egy évvel kitolódott a támogatási kérelmek beadási határideje, így 2022 során is lehetőség lesz erdőtelepítések és ipari célú fás szárú ültetvények létesítésére pályázni a fenti felhívás szerint. A másik két módosítás is figyelemre méltó: mostantól a fenyő célállomány is támogatható, továbbá megemelkedett a rendelkezésre álló keretösszeg.

Ahogy azt a nyár folyamán az Agrárminisztérium is már többször hangsúlyozta, az erdészeti tevékenységekkel kapcsolatos pályázatok folyamatosan elérhetők lesznek a Közös Agrárpolitika átmeneti támogatási időszakában (2021 és 2022), valamint a szükséges források is rendelkezésre állnak az új KAP 2023. január 1-i indulásáig. Ennek megfelelően elkezdődött -egyéb szükséges módosítások mellett – az egyes felhívásoknál a támogatási kérelmek benyújtására nyitva álló határidők meghosszabbítása, kezdve az Erdősítések támogatásával.

Az alábbiakban összefoglaljuk a módosítás tartalmi részleteit:

I. A támogatási kérelmek benyújtására nyitva álló végső határidő dátuma 2021. december 31-ről 2022. december 31-re módosult.

További határnapok: 2021. augusztus 31.; 2021. október 31.; 2021. december 31.; 2022. február 28.; 2022. április 30.; 2022. június 30.; 2022. augusztus 31.; 2022. október 31.; 2022. december 31.

II. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg az éves fejlesztési keret (ÉFK) módosítása alapján pontosításra került, amely komoly emelkedést jelent: erdőtelepítés esetén a korábbi 58,87 milliárd Ft –hoz képest 103,83 milliárd Ft-ra nőtt, míg ipari célú fás szárú ültetvények vonatkozásában 6,5 milliárd Ft-ról 11,54 milliárd Ft-ra változott.

III. A Vidékfejlesztési Program módosítása alapján a felhívás keretében támogatható célállomány-típus csoportok kiegészítésre kerültek a fenyő célállomány-típus csoporttal („Egyéb lágylomb és fenyő”). Az egyes igényelhető támogatási összegek értelemszerűen így az egyéb lágylomb célállományok esetén kapható összeggel egyeznek meg, ugyanez érvényes az első kivitelre megállapított minimális csemeteszámra is (4000 db/ha).

Célállomány-típus csoport Erdőtelepítés
Erdőtelepítés – első kivitel támogatási összege   1. év ápolási támogatás összege 2. évtől ápolási támogatás összege Jövedelempótló támogatás Összesen
euró /ha euró /ha Ápolási időszak (év) euró/hektár/ápolási időszak euró /ha euró /ha  
Egyéb lágylomb és fenyő 2082   467   8   2602   5184   10335  

A módosított pályázati dokumentáció itt található.

forrás: NAK/Dósa Ildikó

Kapcsolódó cikkek

Tűzgyújtási tilalom öt alföldi megyében

2019. június 17. 08:59
Az elmúlt napok átlagosnál melegebb időjárása miatt az alföldi térség erdőterületein található avarréteg kiszáradása miatt tűzveszély alakult ki. Így 2019. június 14-től öt megyében életbe lép a tűzgyújtási tilalom.

Erdőtörvény és rendeletei - egységes szerkezetben

2020. november 18. 08:56
A napokban változások történtek az erdészeti joganyagban. Segítségképpen mellékeljük az Erdőtörvény és rendeleteinek Nemzeti Földügyi Központ munkatársai által összeszerkesztett és aktualizált, 2020. november 15-től hatályos verzióját szíves felhasználásra.