Megépült az összes tervezett Ipoly-híd Szlovákia és Magyaroszág között
2024. január 12. 17:17
Magyarország a jövőben is elkötelezett amellett, hogy minél több határátkelési pontot létesítsen Szlovákiával - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a magyarországi Drégelypalánk és a szlovákiai Ipolyhídvég között 2,9 milliárd forintból épült új Ipoly-híd projektzáró eseményén.

Magyarországnak Szlovákiával a leghosszabb, 654 kilométeres a közös határszakasza, amelyen 2010-ben mindössze 22 helyen lehetett átkelni. Azonban 2014-ben Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnökök aláírtak egy megállapodást a határátkelési lehetőségek számának növeléséről.

Ennek köszönhetően a Szent Borbála-híd már a negyvenedik határátkelési pont a két ország határán, tizennégy év alatt tizennyolc új határátkelési pontot sikerült átadni, és a 2014-ben tervezett összes Ipoly-hidat megépítették.
A Szent Borbála-híd történetéről szólva a külügyminiszter megjegyezte: még a XV. században Hunyadi János rendelt el hídépítést az Ipoly folyón, a két települést összekötő híd azonban a második világháborúban megsemmisült. Így Drégelypalánkról ahhoz, hogy a túlparti Ipolyhídvégre eljussanak, az embereknek húsz kilométert kellett kerülni a parassapusztai határátkelőhely felé, amely 20-25 percet vett igénybe.

A 2,9 milliárd forintból megépült, 48,5 méteres szabadnyílású Szent Borbála-hídhoz Magyarországon egy kilométer, Szlovákiában 400 méter utat kellett építeni – ismertette a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter kitért arra is: jelenleg az Ipoly áradása nem teszi lehetővé a híd megközelítését közúton - hasonlóan ahhoz a helyzethez, mint amikor a Duna áradása miatt a fővárosi alsó rakpartokat le kellett zárni - de azt kívánta, hogy az árhullám levonultát követően minél többen használják az új Ipoly-hidat.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
A pecsenye lesz az idei Magyar Ízek Utcája vezértémája
2023. augusztus 08. 17:02
Augusztus 18-20. között újra megrendezik a Magyar Ízek Utcája gasztrokulturális vásárt a Várkert rakparton.
Idén 14. alkalommal rendezik meg a Magyar Ízek Utcája gasztrokulturális vásárt a Várkert rakparton 2023. augusztus 18-20. között. A rendezvényen végigkóstolhatjuk a Kárpát-medence magyar és nemzetiségi ételeit, a Szent István-napi kenyeret, Magyarország tortáját és cukormentes tortáját, az idei vezértéma pedig a pecsenye lesz – ígérik a szervezők.
Jön az ezerjó napja, keresd a matricát, ahol megkóstolhatod a hungarikumot!
2023. május 12. 14:12
A május 16-ai Nemzetközi Ezerjó Nap harmadik alkalommal hívja fel a figyelmet erre a ritka magyar szőlőfajtára. A matricával jelölt lelőhelyeken nemcsak ezen a napon, hanem egész májusban érdemes keresni az ezerjókat.
Az Ezerjó Napot móri borászok összefogása hívta életre, az ország egyik legkisebb borvidékének termelői ugyanis hisznek ebben a kevéssé ismert, egyedi és sokoldalú szőlőfajtában, amelyből készülhet könnyed, frissítő fehérbor, izgalmas pezsgő, és hordóban akár nagy borrá is érhet.