Megindult a tejtermékek drágulása

2018. augusztus 24. 08:05
A tavalyinál több tejet adtak el – igaz, kicsit olcsóbban – idén júliusban a tejtermelők, és az előző havihoz képest nőtt az ár. Jelentősen drágult viszont a vaj és a tejföl.

Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 91,14 forint/kilogramm volt júliusban, ami annyit jelent, hogy a júniusi adatokhoz képest egy százalékkal emelkedett. – idézi az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) legfrissebb jelentését a Magyar Hírlap. Ugyanakkor egy százalékkal elmaradt az előző év azonos hónapjának átlagárától. Ebből kiderült, a nyerstej felvásárlása az előző havi mennyiségnél három százalékkal, a 2017. júliusinál két százalékkal volt magasabb.

A nyerstej kiviteli ára 103,32 forint/kilogramm volt 2018 júliusában, ami az előző havinál 8 százalékkal magasabb, míg az egy évvel korábbinál egy százalékkal alacsonyabb. Az export ár 13 százalékkal haladta meg a termelői átlagárat. Az AKI adatai szerint a nyerstej kiszállítása 24 százalékkal csökkent 2018 júliusában az előző év azonos hónapjához viszonyítva, ezen belül a termelők és a kereskedők 38 százalékkal kevesebb, míg a feldolgozók 28 százalékkal több nyerstejet exportáltak.

A termelők és a kereskedők nyerstej kivitele 82 százalékkal volt magasabb a feldolgozókénál júliusban. Érdekesség, hogy a hazai előállítású adagolt vaj feldolgozói értékesítési ára 22 százalékkal, a tejfölé 13 százalékkal, a 2,8 százalék zsírtartalmú zacskós friss és dobozos tartós tejé egyaránt négy százalékkal, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss tejé három százalékkal emelkedett. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a nyerstej felvásárlása az év első öt hónapjában 0,8 százalékkal, a teljes zsírtartalmú nyerstej kivitele 19,2 százalékkal csökkent, míg a fölözötté 13,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Világviszonylatban a nyerstej termelői ára Új-Zélandon 9 százalékkal, az Egyesült Államokban 6 százalékkal, az Európai Unióban 3 százalékkal csökkent 2018 júniusában az egy évvel korábbihoz képest. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének júliusi előrevetítése szerint a globális tejtermelés 16,7 millió tonnával 829 millió tonnára nőhet idén a tavalyi évihez viszonyítva. Előrejelzésük szerint elsősorban India, Kína, Törökország és Pakisztán tejtermelése emelkedhet.

otpagrar.hu

Kapcsolódó cikkek

Szemléletformálással és az élelmiszerkönyv fejlesztésével a minőségi magyar péktermékek (el)ismertségéért

2017. október 05. 08:02
A minőségi péktermékeket készítő magyar sütőipari cégek érdekében a fogyasztói tudatosság emelésére, valamint a Magyar Élelmiszerkönyv további fejlesztésére van szükség – hangzott el a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Pékszövetség képviselői között tartott megbeszélésen.

Mérgeznek vagy védenek? - Éles vita ezekről a vegyszerekről

2016. május 03. 07:55
A fajtatulajdonosokat és vetőmagelőállítókat képviselő szakmai szervezet kérésére adott ki úgynevezett szükséghelyzeti engedélyt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ahhoz, hogy az idei kukorica- és napraforgó-vetőmagtermeléshez újra fel lehessen használni neonikotinoidos rovarölő csávázószereket. E készítmények alkalmazását az Európai Unió 2013-ban kétéves moratóriummal számos növénykultúrában felfüggesztette, mert pontosan nem tisztázott, milyen hatást fejtenek ki a méhekre. A moratórium után most ismét összecsapnak a környezetvédelmi és a mezőgazdasági érdekek. A méhészeket mindenesetre tájékoztatják arról, hol lesznek az idén neonikotinoidos kukorica- és napraforgó-területek.