Megnyílt a mézeskalács-kiállítás Vácrátóton
2022. december 07. 13:03
Idén is látogatható Vácrátóton az ország egyik legrégebbi mézeskalács kiállítása, amelyet a plébánián lehet megtekinteni.
A hagyományos mézeskalács-kiállításnak minden évben más különlegessége van, idén a Nemzeti Botanikus Kertben található Vigyázó-kastély egykori és mai épületét formázták meg a süteményből. A gyerekeknek a Mancs őrjárat szereplőivel kedveskednek.
Spiegelhalter László polgármester elmondta, hogytöbb mint tucatnyian sütötték az idei rendezvényre a mézeskalácsokat. A házikók és egyéb figurák elkészítéséhez több mint 100 kilogramm lisztet és 30 üveg mézet használtak fel.
Az előző évek mézeskalácsból készült különlegességei között volt például a Mikulás csokigyára, a teljes falu, a Nemzeti Botanikus Kert, a váci dóm és a magyar női kézilabda-válogatott, amelynek kapusa, Bíró Blanka vácrátóti származású.
A kiállítás idén a plébánián kap helyet, pénteken délután, szombaton és vasárnap pedig 10 és 20 óra között lesz látogatható. A kiállítás figuráit egyébként jótékonysági céllal értékesítik, a bevételből a helyi óvodát támogatják - tette hozzá.
A kiállításhoz kapcsolódva szombaton újra megrendezik Vácrátót főterén a Mindenki karácsony elnevezésű rendezvényt, ahol forralt borral, teával és más finomságokkal várják a látogatókat.A programok között gyerekkoncert és adventi gyertyagyújtás is szerepel.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Összességében pozitív tapasztalatokkal zárult a strandbüfék ellenőrzése
2023. július 12. 14:01
Pozitív eredményekkel zárultak az idei évben kibővített nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés során elvégzett strandbüfé-ellenőrzések. A közel két hónapig tartó ellenőrzés-sorozat első két hetében zajlottak a strandbüfé-ellenőrzések, melyek során országosan 241 létesítményt vizsgáltak meg a szakemberek. Ezek nagy része a jogszabályoknak megfelelően üzemel, az ellenőrök ugyanakkor hiányosságokat is találtak, jellemzően a higiénia területén– összegezte a tapasztalatokat dr. Felkai Beáta Olga, élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkár.
A GVH megjelent a Booking budapesti irodájában
2023. szeptember 06. 14:37
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) meglepetésszerű helyszíni vizsgálatot hajtott végre a Booking.com budapesti irodájában, ami a magyar online szállásfoglalás piacával kapcsolatos furcsaságok miatt vált szükségessé. A GVH vizsgálati jogosultságait a versenytörvény alapján, bírói engedéllyel használhatja.