Megtudtuk: így védekezik a koronavírus ellen a bükki füvesember

2020. március 31. 09:18
A koronavírus-járvány terjedését úgy tudjuk megfékezni, ha betartjuk az előírásokat, és otthon maradunk – ezt üzeni Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember is.

Szabó György, ismertebb nevén Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember elmondta, hogy sajnos nem ismer olyan gyógynövényt, ami erre a vírusra hatásos lenne. Az egyetlen, amit tehet az ember, hogy karbantartja az immunrendszerét, olvasható a gyorgytea.hu közleményéből. Erre a legkiválóbb a kakukkfűszurokfű, az orbáncfű vagy a fürtös menta teája. Ezeket naponta kell inni, hogy a védekezőképesség megerősödjön, javasolta a népgyógyászat bevált módszereit Gyuri bácsi. A bükki füvesember hozzátette, hogy a kialakult betegségre is jók ezek a teák, így könnyebben le tudja győzni a kórt a szervezetünk.

Szabó Gyuri bácsi maga is megfogadta az ajánlásokat és otthon tartózkodik.

Be vagyok zárkózva a lakásba, néha ugyan kimegyek a kertembe, vagy elsétálok a földemig, de ott egyedül vagyok, nem érintkezek senkivel

– mondta Szabó Gyuri bácsi.

A bükki füvesember azt is elmondta, hogy őt nem viseli meg a bezártság, hiszen egyébként is sokat van otthon, és most van ideje az embernek olvasni, tanulni. Szabó Gyuri bácsi figyeli a híreket is, sokan keresik telefonon, gyorsan eltelik a napja. A bükki füvesember szerint az a legrosszabb a karanténban, hogy nem tud emberek közé menni és személyes tanácsadást tartani.

Szabó Gyuri bácsi mindenkit arra kért, hogy használja a természet adományait, a gyógynövényeket ezekben a nehéz időkben is, az idősebbek pedig maradjanak otthon, mert ennél többet most nem tehetnek az egészségükért.

(A cikkben használt képek a gyorgytea.hu tulajdonát képzik.)

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Ország Tortája 2022: ez a finomság lett a magyarok kedvence idén; itt kapható, ennyibe kerül

2022. augusztus 02. 08:30
A szegedi Virág Cukrászda és Kávéház hozzáadott cukor nélkül készült alkotása nyerte idén a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Ipartestülettel együtt hirdet meg. A „Nagyi kedvence” győzelmét Budapesten, az Országház Vadásztermében tartott sajtótájékoztatón jelentették be, ahol az augusztus 20-i programok mellett kihirdették a 2022-es Magyarország Tortáját, amely a „Huncut szilva herceg” nevű édesség lett. A győztes tortákat augusztus 19-től lehet megkóstolni, mikortól az ország számos cukrászdájában és Budapesten, a Magyar Ízek Utcáján is árusítják.

Kihagyhatatlan program idén is Hajdúböszörményben: Traktorhúzó Európa Kupa 2016Öt ország, Anglia, Dánia, Hollandia, Németország és Olaszország 25 csapata méri össze tudását és erejét augusztusban Hajdúböszörményben, a MITAS Traktorhúzó Európa Kupa ke

2016. július 18. 08:21
Öt ország, Anglia, Dánia, Hollandia, Németország és Olaszország 25 csapata méri össze tudását és erejét augusztusban Hajdúböszörményben, a MITAS Traktorhúzó Európa Kupa keretében - közölte a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.