Mezőgazdasági pályaorientációs hetet szervez az agrárkamara

2018. július 10. 07:55
Mezőgazdasági pályaorientációs hetet szervez általános iskolásoknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a programokkal a gazda és az állattartó szakmunkás szakképzéseket szeretnék népszerűsíteni.

A NAK képzési igazgatósága a kamara Bács-Kiskun megyei szervezetével, illetve a kiskunfélegyházi mezőgazdasági és élelmiszeripari középiskolával közösen július 16-20. között első alkalommal rendezi meg a szakmák élményalapú megismerését előtérbe helyező pályaorientációs hetet Kiskunfélegyházán.

A NAK hétfői közleménye szerint a Szakmakóstoló elnevezésű, újszerű kezdeményezés keretében a szakképző iskolán kívül a programba a duális képzésben részt vevő gazdálkodókat is bevonják. A szakmai napokon az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulók számára lehetőség nyílik a szakképző iskolában és a tangazdaságban, valamint a gazdálkodóknál bekapcsolódni a munkafolyamatokba, és a gyakorlatban is megismerkedhetnek a szakmai tevékenységekkel.

A pályaorientációs hét során sok érdekes, a szakképesítések megismerését segítő program várja a résztvevőket, egyebek mellett a termőföld megismerése, határszemle, talajvizsgálat, magültetés, lófajtákkal ismerkedés, lóápolás, lógondozás, lovaglás, de kiróbálhatják a fogathajtást, és részt vehetnek a napi almozásban, takarmányozásban. Lesz kalácsfonás, mézeskalács-készítés, gyümölcsszedés, a leszedett gyümölcs lekvárként vagy befőttként való eltétele, termékek kóstolása, szabadulószoba, kincskeresés, továbbá péküzem, illetve cukrászműhely meglátogatása.

otpagrar.hu

Kapcsolódó cikkek

Kimutatták: aki szőlőt eszik, sokkal jobban vezet

2016. szeptember 06. 08:05
A szőlő antioxidáns tartalma és egészségvédő szerepe eddig is ismert volt, egy friss kutatás azonban most igazolta, hogy a gyümölcs levének fogyasztása a kognitív képességeket, így az autóvezetésben fontos szerepet játszó reakcióidőt is javítja.

Egyre több agrárvállalkozás nyit Románia felé

2018. szeptember 18. 10:32
Szombaton, az aradi Expo területén tartották a tizenkilencedik magyar-magyar gazdatalálkozót a Hungarian National Trading House szervezésében. A rendezvényre, amelyen a részvétel ingyenes volt, az Agromalim nemzetközi kiállítás keretében került sor.