Milliárdos kárt okoz a szélsőséges időjárás a mezőgazdaságban

2017. június 29. 07:37
Naponta érik jelentős károk a gazdákat, korábban a fagy, most a jég, néhol a felhőszakadás, máshol éppen az aszály teszi próbára a mezőgazdasági termelőket. Eddig összesen közel százezer hektárra érkezett kárbejelentés országosan – mondta a földművelésügyi miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című, és az M1 Ma reggel című műsorában.

A mostani aszályos időben a mezőgazdasági termelők ezidáig ötezer hektárra jelentettek be aszálykárt, ami napról napra változik. Ez a megtermelt búza mennységét körülbelül 10-15 százalékkal csökkentheti. Fazekas Sándor szerint mintegy négymillió tonna búza betakarítására számíthatunk idén, ez a tavalyi 4,9 millióhoz képest lényegesen kevesebb. De elég lesz az ország kenyérgabona-szükségletére, takarmányozásra, vetőmagra és exportra is. Mint mondta, az aratás már elkezdődött, az árpa betakarítása zajlik az ország déli területein, de a búzánál is megkezdődtek a munkák.

Egyes területeken nem az aszály, hanem a hirtelen lehullott, nagy mennyiségű csapadék teszi most is próbára a gazdákat. Néhol azonban éppen a várva várt eső javítja - például a magasabb fekvésű területeken lévő és a később érő - búzafajták kilátásait. Azoknál a gazdáknál, akik más növényi kultúrákkal foglalkoznak, a felhőszakadás kárt is jelenthet. A természet próbára tesz bennünket, egyik kezével ad, a másikkal elvesz – fogalmazott a földművelésügyi miniszter.

Mint mondta, szívszorító látvány, amikor pillanatok alatt tönkremegy valakinek az egész éves munkája. Mint mondta, ezért is fontos az agrárkár-enyhítési rendszer, amely gyakorlatilag az aszálytól a jégeső vagy viharkárokon keresztül a belvíz- és árvízkárokra is nyújt segítséget. A termelő abban az esetben tudja igénybe venni, ha - a rendszerbe való bejelentkezésén túl - az adott természeti csapás legalább harmincszázalékos terméskiesést okozott. Fontos tudnia minden gazdálkodónak, hogy ha természeti kára van, 15 napon belül jelezze azt a kincstár holnapján. A kármegállapítás után kaphat az agrárkár-enyhítési rendszerből segítséget. 27 milliárd forint van az alapban, a kárigények ebből rendezhetők.

Az agrártárca vezetője fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az állami kárenyhítési rendszeren túlmenően teljes kártérítést akkor érhet el a gazda, hogyha biztosítást is köt. Hasznosnak nevezte a kétféle rendszert, amely olyan hátteret ad, amely biztosíthatja a folyamatos gazdálkodást, a termelő nem lesz teljes mértékig kiszolgáltatva a természeti csapásoknak.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Ismét Kínából származó növényvédőszer-maradékot tartalmazó, szárított goji bogyó kerülhetett a magyar boltok polcaira

2018. január 29. 08:35
Kínából származó, növényvédőszer-maradékot tartalmazó, szárított goji bogyó tételt kellett kivonni a forgalomból nem engedélyezett növényvédőszer-hatóanyag tartalom miatt. A NÉBIH, a holland hatóság bejelentése alapján, a RASFF-on keresztül értesült az esetről. 

Elérhetővé vált több új erdészeti formanyomtatvány

2018. május 28. 09:11
Mintapéldákkal és kitöltési útmutatókkal segítenek a helyes kitöltésben.