Módosította alapszabályát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

2016. május 30. 11:47
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2016. május 26-án Gödöllőn tartotta országos küldöttgyűlését. Az ülésen elfogadott alapszabály-módosítás értelmében idéntől nem kell tagdíjbevallást tenniük az értékesítési tevékenységükből 600 ezer forint éves árbevételt el nem érő őstermelőknek.

Az elmúlt hónapok ismét komoly kihívások elé állították a köztestületet, azonban a lehetőségekhez mérten sikerült megfelelni a tagok által támasztott elvárásoknak – mondta Győrffy Balázs elnöki beszámolójában. A NAK elnöke az elvégzett feladatok közül kiemelte az őstermelői igazolványok cseréjét, amelynek már most látszanak a gazdaságfehérítő hatásai. Megemlítette az egységes kérelmek beadását, amelyet a Kamara idén is különféle kiadványokkal, kézikönyvekkel segített. A 2016. május 23-i határidő lejártáig országosan több mint 175 ezer egységes kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók, közel 106 ezret a Kamara falugazdászain keresztül.

Győrffy Balázs elmondta: a köztestület nagy hangsúlyt fektet a Vidékfejlesztési Programmal kapcsolatos tájékoztatásra, a cél az, hogy a tagok birtokában legyenek minden olyan információnak, amely segíti őket a támogatások lehívásában. Hozzátette: fontos eredmény, hogy sikerült bővíteni az élelmiszeriparnak szánt forrásokat a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP).

A NAK elnöke az elmúlt hónapok legfontosabb szakmai, szolgáltatási eredményei között egyebek mellett megemlítette a már több ezer termelő által alkalmazott gazdálkodási napló kitöltő programot, a meggy-árprognózis rendszert megalapozó ültetvényfelmérést, illetve a vízkészletjárulékra vonatkozó 50 ezer, illetve 150 köbméteres ingyenes kvóta elérését, amely évente akár másfél millió forint megtakarítást is jelenthet az érintett gazdálkodóknak. A NAK területmérési, tápanyaggazdálkodási terv készítési, felnőttképzési és biztosítási szolgáltatása is egyre népszerűbb a tagság körében, hiszen érdemben csökkentik a gazdálkodók költségeit – tette hozzá Győrffy Balázs.

A küldöttgyűlés módosította a Kamara alapszabályát. A változtatás egyik legfőbb célja az adminisztrációs terhek csökkentése. Ennek jegyében az értékesítési tevékenységükből
600 ezer forint éves árbevétel el nem érő őstermelőknek az idei évtől nem kell tagdíjbevallást tenniük, elegendő a 2016. június 1. és június 30. közötti tagdíjbevallási időszakban megfizetni a 2.000 forintos tagdíjat. Emellett a tagság érdekeit figyelembe véve csökken a pótlékok és a szankciók mértéke.

Forrás: hirek.elelmiszerklub.hu / NAK

Kapcsolódó cikkek

Nesze neked, hungarikum: ezért nincs a boltokban minőségi, magyar fűszerpaprika

2021. február 10. 09:14
Az őrölt fűszerpaprika hiába a magyar gasztronómia egyik legmeghatározóbb eleme, hiába hungarikum a szegedi és a kalocsai fajta, az ágazat nincs túl jó helyzetben Magyarországon, a piacra pedig csak úgy ömlik az olcsó import áru. Okvátovity Dórát, a többgenerációs családi vállalkozásként működő Fajszi Paprika Manufaktúra ügyvezető igazgatóját kérdeztük arról, milyen helyzetben vannak a még talpon maradt termelők.