Módosították a határidőt

2017. március 06. 09:46
Módosította a Miniszterelnökség „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című pályázati felhívás támogatási kérelmeinek benyújtási időszakát. Most két héttel több idő jut a pályázatok előkészítésére, amelyeket március 16-tól lehet majd benyújtani.

A megjelent módosítás szerint a kérelmeket 2017. március 1. helyett, 2017. március 16-tól nyújthatják be a fiatal gazdálkodók. A felhívás keretében újonnan létrehozott mezőgazdasági vállalkozás támogatására, az üzleti tervben vállalt, azzal szorosan összefüggő és ahhoz kapcsolódó kötelezettségek teljesítésére nyerhető 40.000 eurónak megfelelő forintösszeg.

A Miniszterelnökség felhívja az érintettek figyelmét, hogy a felhívás tartalmával kapcsolatban további módosítások, szigorítások is hamarosan megjelennek annak érdekében, hogy a kormányzati célokkal összhangban, csak a valós gazdálkodói tevékenységet folytató gazdálkodók nyújthassák be támogatási kérelmeiket.

A módosítások, valamint a pályázati felhívás a www.szechenyi2020.hu weboldalon folyamatosan nyomon követhetőek.

Forrás: Miniszterelnökség

Kapcsolódó cikkek

Megnyílt a legkisebb gazdálkodókat vidékfejlesztési pályázat

2020. november 12. 09:13
Az Agrárminisztérium a legkisebb mezőgazdasági termelők számára, tevékenységük támogatása és lehetőségeik bővítése érdekében a Vidékfejlesztési Program keretében 15.000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott, egyösszegű átalány támogatást biztosít termelő tevékenységük fejlesztésére.

Indulnak az Állattartó telepek korszerűsítése című pályázatok!

2016. február 24. 13:31
Várhatóan 2016. Április 20.-tól nyújthatóak be a Vidékfejlesztési Program keretében Állattartó Telepek Korszerűsítésre (VP2.4.1.1.2-16 - Baromfitartó telepek korszerűsítése; VP2.4.1.1.3-16 –Szarvasmarhatartó telepeke korszerűsítése; VP2.4.1.1.4-15 – Juh-és kecsketartó telepek  korszerűsítése; VP2.4.1.1.5-16 - Sertéstartó telepek korszerűsítése) megjelenő pályázatok.