Most fogadták el ezt a határozatot a képviselők, az őstermelőket is érinti
2023. május 23. 17:56
A szövetkezeti törvény és a szakképzési törvény módosításáról is határoztak a képviselők az Országgyűlés mai ülésén.
Rugalmasabbá válik a duális képzés a szakképzésben
A szakképzési rendszer hatékonyabb működését, a duális képzés erősítését célozza a vonatkozó törvény módosítása, amelyet 130 igen szavazattal, 34 ellenében és 23 tartózkodó szavazat mellett fogadott el a parlament.
A módosítás érinti a szakképző intézményeket, a szakképzésben közreműködő gazdálkodó szervezeteket, a gyakorlati képzési rendszert felügyelő gazdasági kamarákat, a tanulókat, oktatókat.
A jelenlegi évi egy helyett két alkalommal köthető – összesen tizenkét hetes időtartamra – határozott idejű szakképzési munkaszerződés, így több tanuló és gazdálkodó kapcsolódhat be abba.
A jövőben például az őstermelők is duális képzőhelynek minősíthetők.
Emellett szakképzési munkaszerződés köthető az egészségügyi szolgálati jogviszony és a közalkalmazotti jogviszony mellett is. Ezáltal az egészségügyi és szociális intézmények saját dolgozóikat is taníthatják.
Ezután a szakképzésben is önállóan szabályozható lesz a tanítási év rendje, megteremtve ezzel a duális képzés miatt szükséges rugalmasságot. A szakképző intézmények a szakmai programjuk összeállításában is nagyobb szabadságot kapnak.
Bővül a vizsgaszervezésre jogosultak köre, és bevezették a felnőttképzésbe a foglalkoztathatóságot segítő mikrotanulmányokat.
Csökken a szövetkezetek adminisztratív terhe
A szövetkezetek működésének rugalmasabbá tételét és az adminisztratív terhük csökkentését célozza a szövetkezeti törvény módosítása, amelyet 139 igen szavazattal, 30 ellenvoks és 16 tartózkodás mellett fogadott el az Országgyűlés.
Hétről háromra csökken a szövetkezet alapításához szükséges létszám, ám a természetes személyeknek továbbra is többségben kell lenniük.
A változtatás az Országos Szövetkezeti Tanács kérésére pontosítja a másodlagos szövetkezet fogalmát: ez az a szövetkezet, amelynek kizárólag szövetkezetek a tagjai.
A polgári törvénykönyv is változik annak érdekében, hogy az évenkénti közgyűlések cégbírósági benyújtásakor ne kelljen jelenléti ívet is csatolni.
Kiegészül a jogszabály preambuluma a Nemzetközi Szövetkezeti Szövetség által elfogadott alapelvekkel.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Újabb lépéseket sürgetnek az ukrán gabona miatt Magyarországon
2023. április 19. 12:37
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) üdvözli az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabonára és olajos magvakra, valamint más mezőgazdasági termékekre bevezetett átmeneti importtilalmat. Az ukrán gabona miatt kialakult piaci helyzetet vizsgáló kamarai munkacsoport további lépéseket is szorgalmaz: a gabonaszállítások szigorú felügyeletére, a vámok visszaállítására, az ukrán gabona egészségügyi kockázataiból adódóan annak fokozott vizsgálatára, valamint a mikotoxinnal fertőzött hazai kukorica mihamarabbi kivonására tett javaslatot. A napokban a magyar és a lengyel agrárkamarai elnök is egyeztetett az ukrán gabona okozta krízisről.
Szeretjük a földigilisztákat!
2023. április 05. 13:31
A Kwizda elkötelezett a fenntarthatóság elvei mellett, és támogatja a környezetbarát technológiák kutatását, fejlesztését és innovációját. A vállalat Nova Agricultura címmel szakmai díjat alapított, és a díjhoz kapcsolódóan pályázatot hirdetett, amely idén termőtalajaink leghasznosabb lakójára, a földigilisztákra hívja fel a figyelmet.
„Nem csak a horgászok kedvence a földigiliszta, a mezőgazdaság számára is életbe vágóan fontos a meglétük. Elválaszthatatlanok attól a talajtól, amely a legfontosabb megújuló erőforrásunk”- jelentette be Czinege Erik, a Kwizda Hungary Kft. növénytáplálási és innovációs menedzsere a cég által alapított Nova Agricola díjat. A szakember az esemény kapcsán tartott sajtótájékoztatón hozzátette, a Kwizda kiemelt figyelmet fordít a talajaink állapotára.

