Műhelymunka a tagszervezésről

2020. szeptember 02. 08:13
2020. szeptember elsején a LIGA Szakszervezetek folytatta azt a megbeszélés-sorozatot, amely Műhelymunka címmel immár az ötödik alkalommal zajlott le a szervezet székházában.

Az Elnökség korábbi határozata a műhelymunka célját abban határozta meg, hogy alapvető szakszervezet-politikai kérdéseket tisztázzon a LIGA Szakszervezeteken belül, annak érdekében, hogy növelje a szervezet érdekérvényesítő képességét.

A műhelymunka elnevezésű megbeszélésre a novemberi nyitóbeszélgetés után az ötödik alkalommal került sor. Az első alkalommal a résztvevők a magyar szakszervezeti mozgalomról, és ezen belül a LIGA Szakszervezetek helyzetének elemzéséről fejtették ki a gondolataikat, a második alkalommal a LIGA Szakszervezetek értékrendje és működésmódja volt terítéken, a harmadik alkalommal a megbeszélés a szakszervezetek politikai pártokkal való kapcsolatának témakörét járta körül.

A negyedik alkalommal a tanácskozás fő témája a szakszervezeti konföderációkkal és a civil szervezetekkel való viszony meghatározása volt, továbbá az érdekképviselet, az érdekvédelem és az érdekérvényesítés szerepe a LIGA Szakszervezetek tevékenységében, illetve az ezek eredményes működtetéséhez szükséges, a LIGA Szakszervezetek által preferált eszközök meghatározása. A mostani alkalom témája a LIGA Szakszervezetek mint konföderáció feladatainak és azok preferencia sorrendjének meghatározása, illetve a tagszervezési tevékenység és a mozgósítási képesség növelése volt.

Az eseményt Czövek János társelnök nyitotta meg, a vitaindító előadást Dr. Trembulyák Péter tartotta.

liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Neumann László elment

2019. július 31. 09:43
A LIGA Szakszervezetek búcsúzik a LIGA és a szakszervezetei mozgalom barátjától, szakértőjétől, tanulmányai szerzőjétől, Neumann Lászlótól; továbbá részvétet nyilvánít a családnak, és temetésén, 2019. július 30-án, képviselteti magát.

A XXI. század kihívásaira keresi a válaszokat az integrált Szent István Egyetem

2020. július 31. 07:26
Az agrár-felsőoktatás integrációval a XXI. század kihívásaira keresi a válaszokat a megújuló Szent István Egyetem - közölte az agrárminiszter csütörtökön Gödöllőn.