Nagyon megdrágultak a gyümölcsök és a burgonya

2016. május 13. 08:02
Lassult a mezőgazdasági árak növekedése márciusban Márciusban a mezőgazdasági termelői árak 2,0 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest a februári 2,8 százalék után - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).  
 

A gabonafélék termelői ára 0,4 százalékkal mérséklődött márciusban az előző havi 2,3 százalékos növekedést követően. A búza ára 14 százalékkal esett vissza, a kukorica ára ellenben 8,3 százalékkal nőtt. A gyümölcsfélék termelői ára 25,3, a burgonyáé 45,2 százalékkal emelkedett.

Az élő állatok termelői ára 5,8, az állati termékeké 10,1 százalékkal alacsonyabb volt a tavaly márciusinál. A tej ára 12 százalékkal csökkent, így a felvásárlási ár márciusban 76 forint volt literenként, ami februárhoz mérten is 2 forinttal kevesebb volt.

Az első negyedévben átlagosan 2,8 százalékkal voltak drágábbak a mezőgazdasági termékek, a növényfélék ára 7,9 százalékkal emelkedett, míg az élő állatok és állati termékek ára 5,8 százalékkal esett vissza.

Az élőállat és állati termékek közül csak a liba és a pulyka ára emelkedett, 14,3 és 0,2 százalékkal, miközben a tej ára 13 százalékkal, a vágósertés és vágóbaromfi ára pedig 7,3, illetve 2,2 százalékkal csökkent. A gabonafélék ára 1,8 százalékkal volt magasabb, mint a múlt év első negyedévében, a zöldségek termelői ára pedig 20,1 százalékkal emelkedett.

Január-márciusban a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, ami a folyó termelő felhasználás árszínvonalának 0,5 százalékos csökkenéséből, és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,1 százalékos növekedéséből tevődött össze.

A folyó termelő felhasználás árszínvonalának mérséklődése az energia és a műtrágyák árának 10, illetve 3,4 százalékos csökkenéséből, valamint az állatgyógyászati termékek árának 2,2, a takarmányok árának 4,1, továbbá a növényvédő szerek árának 4,0 százalékos növekedéséből adódott – írta a KSH.

A mezőgazdasági felhasználású energia ára átlagosan 10,4 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól. A növényvédő szerek ára 4, az állatgyógyászati készítmények ára 2,2 százalékkal volt magasabb az első negyedévben, mint egy évvel ezelőtt.

A mezőgazdasági termelőiár-index és ráfordításiár-index hányadosa, az agrárolló január-márciusban 103,0 százalék volt – közölte a KSH.

Forrás: Magyar Hírlap

Kapcsolódó cikkek

Egyre több magyar marhahúst és élőmarhát exportálunk

2016. június 22. 08:34
Magyarország élőmarha-exportja 6 százalékkal nőtt 2016. január-márciusban a 2015. hasonló időszakához képest, a marhahúsexport mennyisége 4 százalékkal, értéke 14 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban.

Milyen munkakörben jár a garantált bérminimum?

2017. augusztus 21. 07:22
A varrónői szakmunkás és OKJ eladói bizonyítványokkal takarítónőként mennyi fizetés jár?