A munkaerőhiányt azok sínylik meg a legjobban, akik képtelenek a kisgazdaságukban kitermelni az elfogadható béreket. Nekik és azoknak, akik évtizedeken át feketén, talán éppen náluk dolgoztak, marad a picike nyugdíj, vagy a munka a halálig, a fiatalok külföldre mennek, külföldi vendégmunkásokat meg alig mernek felvenni. A jobb napokat is megélt Bodorszéken jártunk – írja a HVG.

„Szóltam a fiúnak, hogy jöjjön hozzám behordani a búzát, aztán helyette az apja jött el” – legyint a bodorszéki bolt előtt egy idősebb férfi, amikor a betakarítási munkákról kérdezzük. Szerinte a fiataloknak nem fűlik a foguk a nehéz fizikai munkára, még a legképzetlenebbek is inkább elmennek külföldre.

Káposzta a fóliában, néhány hektár búza, most még nekiveselkedünk a paprikának" – sorolja a férfi, hogy mivel foglalkoznak. „De évről évre nehezebben adjuk el a portékát, és a munkásokat is lasszóval kell fogni. Én legfeljebb négy órára tudom őket bejelenteni, és nettó 800 forintos órabérnél sem tudok többet fizetni, de adok ebédet és fizetjük az ebédidőt is. Ennél több, ha a fejem tetejére állok, sem megy

– mondja szinte egy szuszra a Dóc melletti egykori tanyaközpontban az őstermelőként gazdálkodó férfi, aki egyébként éppen a közelmúltban érte el az öregségi nyugdíjkorhatárt, de amint mondta, még szerencse, hogy előbb megrokkant. „A térdemet kellett műteni, a besorolásom után 54 ezer forint rokkantnyugdíjat állapítottak meg. Kicsivel később értem el a nyugdíjkorhatárt, az őstermelői múltam okán azzal nagyjából 32 ezer forintot kaptam volna. Megkérdezték tőlem, hogy melyiket választom. Maga szerint, melyiket választottam?” – ironizál a férfi.

Két évvel ezelőtt írt a hvg.hu arról, hogy sokan, éppen a Ratkó korszakban születettek közül, akik ezekben az években érik el a nyugdíjkorhatárt, a mezőgazdaságban dolgoznak. A termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok felbomlása után többen, akiknek a kárpótlásból jutott egy kis föld, kényszervállalkozóként őstermelők lettek. Persze őstermelői igazolványa van Nagy Istvánnak, az agrártárcát vezető miniszternek és az államtitkárnak, Farkas Sándornak is, tehát eléggé színes a paletta, de sokan mégis valóban kényszervállalkozóként váltották ki az igazolványt, számuk nagyjából háromszázezer lehet.

Az őstermelőség rövid távon persze kedvező megoldás: 600 ezer forintos árbevételig adómentesen lehet termelni, és egy család több tagja is kiválthatja az igazolványt. Ez azonban nem jogosít fel semmire, és ahhoz, hogy a minimálbér járulékait be tudják fizetni, már évi 4-5 milliós árbevételre lenne szükség – kalkulált korábbi cikkünkben egy vállalkozó.

Nem csak a nyugdíjkorhoz közelítő őstermelők vannak nehéz helyzetben: akinek a rendszerváltás után egy darab föld sem jutott, azok meg napszámosként szegődtek idénymunkára. Most az idős őstermelők és napszámosok lényegében ugyanabban a cipőben járnak: megfelelő biztosítotti évek híján néhány tízezer forint nyugdíjat kapnak majd.

Akinek van még egy csepp ereje, az tovább dolgozik, ha tud. A fiatalabbak inkább külföldön próbálnak szerencsét: még Bodorszékről is inkább Dániába, Hollandiába mennek az idénymunkások, két hónap alatt megkeresik az itt kapott pénz háromszorosát, sőt ötszörösét is, amiről idősebb társaik itthon csak álmodhatnak.

Itt még a nyolcvanéves beáll a sorba

Széll Antal azok közé tartozik, akik a nyolcvanhoz közelítve is kijárnak még dolgozni. „Nézze, itt még a kocsma is bezárt” – mutatja nevetve a bodorszéki, még nyitva tartó bolt előtt, ahol jobb híján a munka közben lenyelt homokot leöblítik. A vékony, inas, 78 éves férfi éppen a fóliát szedte le, leült, hogy kifújja magát egy kicsit.

Bodorszék a csongrádi Dóchoz tartozik, de nagyjából a Sándorfalva, Balástya és Ópusztaszer közötti homokon fekszik. Valaha százötven család is élt itt, ma jó, ha negyven maradt meg közülük. A környező településeken működnek olyan mezőgazdasági vállalkozások, amelyeknek nem megy rosszul, modern üvegházakat is építettek. Számukra nem elérhetetlen a munkaerő, sokan a magasabb órabéreket is megfizetik, még be is jelentik az alkalmazottakat, megpróbálnak egész évre munkát adni. A tehetősebb, de nem feltétlenül „csúcskategóriás” gazdálkodók, akiknek egyszerre van szükségük több munkásra, és csak rövidebb időre, azok romániai vendégmunkásokat próbálnak alkalmazni.

A külföldi vendégmunkások a helyieknek fizetett órabérnél is kevesebbet kérnek, akár 700 forintért is beállnak, de már ezt is nehéz kigazdálkodni sokaknak. Ezzel meg az a baj, hogy gyakran a helyi lakosok között támad némi riadalom az idegenek láttán, ahogy a múlt héten történt Gyomaendrődön, ahol bejelentésekkel lepték el a hatóságokat, ezért még a polgármester is kénytelen volt magyarázkodni az "idegenek" jelenléte miatt.

Azok vannak most nehéz helyzetben, akik már a rendszerváltás után is kényszerből lettek őstermelők.

Ilyen az a férfi is, aki szerencsésnek látja, hogy előbb lett rokkant, mint nyugdíjas, így volt választási lehetősége. „Kárpótlásból lett egy hektárom, aztán vettem aranykoronát, így lett olyan húsz hektár földem. Nagy beruházásokra nem futotta, de még csináltuk volna egy darabig, az idénymunkások viszont hiányoznak" – zárta rövidre a férfi. "Ezért hagyjuk abba, már van is érdeklődő a 20 hektárra, vinnék a tanyát is, de úgy tudom, hogy nem akarnak gazdálkodni. Majd lesz esetleg egy lovarda, az megy mostanság” – teszi hozzá a férfi.

A zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezet, a Fruitveb nemrég azt közölte, hogy a tavalyihoz képest enyhült a munkaerőhiány az ágazatban, de ennek okát nem ismerik. Van azonban egy magyarázat, bár ez sem szívderítő: a KSH adatai szerint a kereskedelmi és gépjárművekkel foglalkozó vállalkozások után a mezőgazdaságban szűnt meg a legtöbb gazdasági szervezet, a megszűnők 13 százaléka agrárvállalkozás. A kistermelők közül sem tudják többen tartani a versenyt az idénymunkában is felfelé araszoló bérekkel, képtelenek kitermelni a napszámosok igénye szerinti fizetést, ami jobb helyeken eléri az 1000-1300 forintos órabért is, vagyis a kereslet szűkülése is az egyik ok lehet a munkaerőhiány enyhülésében.

Ember azonban így is hiányzik.

Nagyjából hatvan-nyolcvanezer idénymunkásra lenne szükség, és úgy néz ki a betakarítások előtt, hogy tizenöt-tizenhatezer hiányzik ebből.

A Világgazdaság hétfői számában írt arról, az idei téli hónapokhoz viszonyítva majd százezerrel is megugrott az egyszerűsített foglalkoztatás, de főként a kereskedelemben, a mezőgazdaságban így bejelentettek száma nyolcezerrel kevesebb.

Pedig az egyszerűsített foglalkoztatás lehetővé tételével könnyebb helyzetbe kerültek a gazdálkodók is, hiszen húsz nappal számolva egy ezerforintos órabér mellett a munkavállaló zsebébe 160 ezer forint jut, míg a munkáltatónak a napi ötszáz forint befizetésével, csupán havi tízezer forintos terhet jelent. Egy alkalmazott foglalkoztatása esetén a járulékok megfizetésével ez az összeg akár ötvenezer forint is lehet. A napszámosoknak sem mindegy, hogy bejelentik őket, vagy sem, hiszen, bár csekély összeggel növeli a nyugdíjalapjukat, de a szolgálati időbe minden nap beszámít.

Én is elmennék világot látni

A fiatalokat egyelőre más foglalkoztatja. A boltnál futunk össze azzal a fiatal sráccal is, aki tizennégy évig dolgozott külföldön, több országban is, eszébe nem jutott volna hazajönni, ha nem sérül le. Lovasként dolgozott, a végén versenyezhetett is, most sem elégedetlen, jó fizetést kap, a közeli lovardába csábították. A többségre persze egyszerűbb mezőgazdasági munka vár Hollandiában, Dániában is, de nem szívesen beszélnek a kint levőkről.

A műút melletti bolttól elkanyarodva próbáljuk megkeresni a külföldön szerencsét próbálók hozzátartozóit, de csak üres házakat találunk. Egy ügyetlen manőverrel aztán az autó fennakadt a homokon, gyorsan kerül egy traktor, később vontatókötél is, a környéken lakók segítenek. Közben előkerült Marika is, kezében egy kopasznyakú csirkével. Ő azt mondja, mindenki tud arról, hogy többen is elmentek külföldre dolgozni. „Itt már csak mi, idősek maradunk, a fiatalok bemennek Szegedre, aki meg itt ragadt, az is külföldön próbál szerencsét. Aki nem bírja a szántást, az hamar visszajön” – teszi hozzá mosolyogva. Tovább kacskaringózunk a földúton, egyre kevesebb házba botlunk.

Aki marad, az beéri a kevéssel is

Az egyik portán fiatal nő és egy tízéves forma fiú gereblyézi az udvart, tárva-nyitva a kapu.

„Engem is megkerestek, gondolkoztam is rajta, jó pénzt ígértek, de a kisfiam miatt nem tudok elmozdulni. Itt nincs más munka, csak a napszám. Hiába van közel Szeged, a busz ritkán jár, aligha lehetne megoldani a bejárást” – magyarázza Zsuzsa, hogy miért is ragadt Bodorszéken. „Én napszámba szoktam járni, nem nagyon jelentenek be, legfeljebb időszakonként, de úgy ahogy kijövünk belőle” – mondja a fiatalasszony egy kicsit elfintorodva, amikor a leendő nyugdíjáról kérdezzük.

Tudom, hogy nem nagyon számít bele a nyugdíjba, de mit csináljak?

– teszi hozzá Zsuzsa, miközben húzza össze a leveleket a baromfiól mellett, ahol pulykák csipegetik a magokat. Amikor látja, hogy indulnánk tovább, utánunk szól: „Arra ne menjenek már, csak üres házakat találnak, azokból már mind kihaltak a lakók.”

Forrás: HVG / szakszervezetek.hu