Nem adnak pénzt a migránsválságra az uniós agrárminiszterek

2018. március 21. 07:48
Nem lehet majd migrációs célokra felhasználni a 2020 utáni uniós Közös Agrárpolitika (KAP) forrásait a tagországok agrárminisztereinek döntése szerint. Várhatóan megmaradnak a területalapú támogatások is.

Az uniós agrárminiszterek a KAP jövőjéről olyan döntéseket hoztak, amelyek a magyar gazdáknak is kellő pénzügyi hátteret és termelési biztonságot nyújtanak - közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az Európai Unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának brüsszeli ülése után. Eredménynek nevezte a területalapú támogatások megvédését, mivel „Magyarország számára elengedhetetlen, hogy ténylegesen azok kapják a támogatásokat, akik a földet művelik”.

Magyar szempontból lényeges az is, hogy a vidékfejlesztési támogatásoknál a beruházásokra kellő pénz álljon rendelkezésre. Az agrárminiszterek döntése szerint a vidékfejlesztés kérdései közé nem került be az az előírás, hogy a migrációval összefüggésben is fel lehessen használni az agrártámogatási forrásokat. Ugyanakkor a későbbi rendeletalkotásnál még oda kell figyelni, hogy ez így is maradjon – fogalmazott a miniszter.

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

A Kormány célja a magyar gazdák helyzetének javítása a Közös Agrárpolitika finomhangolása során

2017. április 04. 14:36
A Kormány célja a magyar gazdák helyzetének javítása a Közös Agrárpolitika finomhangolása során – mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a Mezőgazdasági és Halászati Tanács április 3-i luxemburgi ülése után.
 

A munkahely befolyásolja az életminőséget

2016. november 23. 08:21
Ha a munkahely és a magánélet közötti egyensúly rendben van, az a gazdaságnak is jó - állapította meg nemrég az Eurofound és az Európai Bizottság közös konferenciája, ahol egy 43 ezer interjú alapján elkészült európai munkafeltételek felmérés eredményeit mutatták be a szakemberek.