Nem volt kegyes az időjárás – idén sem az agrárium segíti a gazdaságot

2016. július 26. 08:47
Túlzottan optimista a Magyar Nemzeti Bank prognózisa, amikor még mindig 2,8 százalékos GDP-növekedéssel számol – vallja egyre több gazdaságkutató. Az is világosan látszik már, hogy az agrárium idén sem képes javítani a magyar gazdaság teljesítményén.

Júniusban a KSH jelentése alapján az Agroinform.hu már megírta: a bruttó hazai termék (GDP) volumene az első negyedévben 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit: a piaci szolgáltatások emelték, az ipar kissé, az építőipar jelentősen csökkentette a növekedési ütemet. A mezőgazdaság termelése pedig 3,5 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakáétól!

 

 
 
 

Virovácz Péter, az ING Bank elemzője az adatokat értékelve kiemelte, hogy a bruttó hazai össztermék alakulásában látszik a mezőgazdaság gyengélkedése, pedig sokan arra számítottak, hogy a 2015. évi gyenge mezőgazdasági termelés után átlagos teljesítménnyel is pozitívan járulhat hozzá idén a GDP növekedéséhez.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője már akkor úgy látta, hogy a mezőgazdaság akár az év egészében visszafoghatja a GDP bővülését. Akkor ugyan sokan reménykedtek abban, hogy az időjárás még javíthat a mutatókon.

Nem javított.

Az elmúlt hetek viharai, esőzései tovább rontották a kilátásokat, különösen a búza esetében, ráadásul az ára is alacsony maradt, ezzel is csökkentve a jövedelmezőséget. A többi szántóföldi növény esetében is legfeljebb jó közepes termésben bizakodnak a szakemberek: nem várható, hogy kimagaslóan jó évet zár az ágazat.

gabona

A kedvezőtlen időjárás rontott a termés minőségén, és az alacsony terményárak is rontják a mezőgazdaság jövedelmezőségét – fotó: Shutterstock

Az elemzők már csak 2 százalékhoz közeli, néhányan az alatti GDP-növekedéssel számolnak. Mint például a GKI Gazdaságkutató Zrt., amely a korábban jelzett 2,3 százalék helyett júniusban már csak 2 százalékos gazdasági növekedésről szólt. Indoka a vártnál sokkal rosszabb első negyedéves növekedési adat, valamint a "magyar modell" magánberuházásokat visszafogó hatása és az uniós támogatások visszaesése volt.

A jegybank júniusi előrejelzésében még mindig úgy kalkulált, hogy idén a mezőgazdaság érdemben, akár 0,5-1 százalékponttal is támogathatja a gazdaság bővülését. Abban bíztak, hogy mivel 2015-ben a mezőgazdaság 0,5 százalékkal mérsékelte a hazai GDP növekedését, ennek bázisán egy átlagos teljesítmény is javít a GDP-n. Az MNB azzal is érvelt, hogy a tapasztalatok alapján egy gyengébb mezőgazdasági évet kedvező időszakok követnek.

Világgazdaság szakértői szerint a 2,9 százalékos tavalyi GDP-növekedést valóban visszahúzta a mezőgazdaság, a 2014-es 3,7 százalékos bővülést pedig 0,5 százalékkal támogatta, ám nem feltétlenül jön egy jó év után egy rossz (és fordítva). Példaként a 2013-as évet hozta, amikor 1,9 százalékkal nőtt a GDP, és a mezőgazdaság 0,6 százalékponttal segítette a növekedést.

Forrás: agroinform.com

Kapcsolódó cikkek

Agrárkamara: A vadkár egyre nagyobb probléma az országban

2016. augusztus 23. 08:49
A gazdálkodók felelősséget éreznek a biológiai sokféleség megőrzéséért A vadkár egyre nagyobb probléma az országban, a térített mezőgazdasági vadkár 2015-ben 2,3 milliárd forintot tett ki - hangzott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) érintett osztályainak ülésén, ahol a Szent István Egyetem (SZIE) Vadvilág Megőrzési Intézetnek a vadkárral kapcsolatos rendelkezések megalapozásához készített felmérését mutatták be hétfőn.
 

Mire fáj egyre jobban a magyarok foga?

2018. február 05. 09:23
Az elmúlt egy évben átlagosan több mint 5 százalékkal bővült az élelmiszerek piaca. Vannak azonban olyan kategóriák, amelyek jóval az átlagon felüli bővülést mutattak az elmúlt hónapokban. Összeállításunkban a Nielsen kiskereskedelmi indexe által monitorozott közel száz élelmiszer-kategória közül 10 legjobban teljesítő kategóriáról olvashatnak.