Növelni kellene az erdőborítást

2019. április 12. 08:14
A cél, hogy a jelenlegi 22 százalékról 27 százalékra növeljék az erdőborította terület arányát Magyarországon - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

A miniszter elmondta, az erdősítés során a mára elhagyatott ipari, vagy a honvédség volt gyakorló területei jöhetnek szóba, ugyanakkor gondolkodnak azon is, hogy az elöregedett gyümölcsösöket erdővel váltanák fel.

A tárcavezető hangsúlyozta, erre a levegő minőségének javítása és a klímaváltozás hatásainak mérséklése miatt van szükség.

Nagy István elmondta azt is, a tavaszi ültetési szezonban az állami és a magán erdőgazdálkodók 42 millió facsemetét ültettek el. Tavasszal mintegy 1400 hektár új erdőt is telepítettek jellemzően magángazdálkodók, akik a Vidékfejlesztési Program támogatásával végzik a mezőgazdaságilag nem hatékonyan művelhető területek erdősítését.

A miniszter a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorában azt mondta, ha nem lett volna az alföldi fásítási program, akkor ma egy sivatag lenne a terület, s nem lehetne megművelni a földet.

Ugyanakkor az új fásítási program során figyelni kell a magánszektorra is, és a támogatási rendszert úgy kell kialakítani, hogy ezen szereplőknek is megérje erdőt ültetni – tette hozzá.

agroforum.hu

Kapcsolódó cikkek

A 13 legszebb erdei szánkópálya Magyarországon: ezeket ki kell próbálnod!

2021. január 12. 09:25
A hóesést és a tartós hideget a téli sportok szerelmesei is biztosan nagyon várták már, ezért most összegyűjtöttünk néhány lehetőséget, ahol van lehetőség szánkózni.

Az erdő felett építettek kerékpárutat Belgiumban

2020. december 01. 09:24
A fenntartható turizmus népszerűsítése érdekében a belgiumi Visit Limburg turisztikai vállalat évek óta dolgozik formabontó kerékpárutak fejlesztésén országszerte.