Olyan vasúti mellékvonalakat is bezárnak, ahol nemrég újítottak fel állomásokat
2023. augusztus 11. 11:54
Többtucatnyi frissen felújított állomásépület marad funkció nélkül.
Önmagát gáncsolja a kormány azzal, hogy olyan vasútvonalakat is bezár, amelyeken a Magyar Falu Program keretében állomásokat újítottak fel - írja Facebook-bejegyzésében a Közlekedő Tömeg, amely levélben fordult a programot felügyelő Gulyás Gergely kancelláriaminiszterhez és Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztoshoz.

Gyopáros Alpár kormánybiztos Szanyban 2021 őszén a polgármesterrel és a MÁV vezérigazgatójával jelentette be a Magyar Falu Program országos mellékvonal-korszerűsítő programját.
Mint írják, a kormány az elmúlt két évben kétmilliárd forint támogatást nyújtott a MÁV-nak a Magyar Falu Program keretében vidéki vasútállomások rendbehozására, majd most számos felújított állomás vonalán mégis a vasúti személyszállítás megszüntetéséről döntött. Vagyis többtucatnyi teljeskörűen felújított, patinás állomásépület, számos peron, új kerékpártároló és állomási előtér marad így funkció nélkül.

A civil szervezet szerint ez a példa is mutatja, hogy „teljes koncepciótlanság, dilettantizmus és kapkodás jellemzi a magyarországi regionális vasútvonalak ügyét, ami a tendenciákból kiolvashatóan már rövid távon a teljes vidéki vasúthálózat bezárásával fenyeget.”

Mernye állomás a Siófok-Kaposvár vasútvonalon van, amely rajta van a legújabb bezárási listán, most lett kész az állomás felújítása.
Nem kizárt eközben, hogy később újabb vasúti mellékvonalakon váltják ki a vonatokat buszokkal.

Koncz Zsófia képviselő adja át Mád állomás megújult épületét a Szerencs-Hidasnémeti vonalon 2022 tavaszán (a vonal északi szakaszát most zárták be).
A hvg.hu úgy tudja, a MÁV–Volán-csoport már felterjesztette a szaktárcához a javaslatát arról, hogy hét további vasúti mellékvonalat állítsanak le, de a Lázár János vezette tárca szerint még nincs ilyen döntés.
forrás: hvg.hu
Kapcsolódó cikkek
Érték Vagy! díj
2024. augusztus 13. 17:37
Idén is lehet pályázni az Érték Vagy! díjra. Az elismeréssel azokat a munkáltatókat és civil szervezeteket ismerjük el, amelyek nagyban hozzájárulnak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásához - jelentette be a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára. A Belügyminisztérium 6 kategóriában várja a jelöléseket 2024. szeptember 6-ig elektronikus úton.
Megújult a foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi honlap
2024. augusztus 22. 18:39
Új struktúrával, modernebb megjelenéssel érhető el a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi szakterületeinek honlapja. Ezentúl a munkáltatók a bejelentési és adatszolgáltatási kötelezettségüknek gyorsabban tehetnek eleget, valamint hozzáférhetnek a Munkavédelmi Szakemberek Adatbázisához; emellett a honlapon lévő információk a munkavállalók részére is fontos támpontot jelenthetnek.

