Őszibarackos-mandulás sütemény lett idén Budapest desszertje

2019. szeptember 11. 08:59
A Bolka Desszert Butik őszibarackos-mandulás süteménye lett idén Budapest desszertje, amelyet először a 9. Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolhat meg a közönség péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.

A Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség (Csésze) tavaly írta ki először a Budapest desszertje versenyt, amelyet nemcsak a szakma ismert el, hanem hatalmas közönségsikert is aratott – idézte fel a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján Rebrus Csaba, a Csésze elnöke, az Édes Napok társtulajdonosa. Mint hozzátette, magas színvonalú versenyművek érkeztek ebben az évben is. A zsűrizéskor a legfontosabb szempont az volt, hogy a nyertes termék finom legyen, de szintén fontos cél, hogy a magyar cukrászati hagyományok ismét az érdeklődés fókuszába kerüljenek.

Füleky György, a Csésze alelnöke, az Édes Napok társtulajdonosa hozzátette, hogy a Budapest desszertje verseny aktuális tematikáját mindig az előző győztes határozhatja meg: idén ez a barack és a mandula volt. A zsűrizés vakon zajlott, a bírálók is csak a pontszámok összesítése után ismerték meg a győztes személyét. Füleky György elmondta: az Édes Napok mintegy mintegy 70 kiállítót vonultat fel a Szent István téren, a fesztivál gasztroszínpadán pedig óránként más-más cukrászmester tart bemutatót.

Rebrus Csaba kiemelte, hogy az Édes Napokra nem engedik be a vásári tömegtermékeket, csak magyar cukrászdák, csokoládé- és édességmanufaktúrák termékeivel találkozhatnak a látogatók. Háfra Kati, a Bolka Desszert Butik tulajdonosa elmondta: egyszerűen elkészíthető süteményt képzeltek el, amelyet nem kell „elmagyarázni" a közönségnek. A desszert alapja egy Sacher-típusú piskóta mandulaliszttel, karamellás csokoládéval, a mandulás krém alapja pedig a fehér csokoládé, „félúton" egy mousse és egy főzött krém között. A sütemény belseje kétféle őszibarack kompót: az alsó, bazsalikomos rétegre egy klasszikus állagú és ízvilágú kompót kerül.


nak.hu

Kapcsolódó cikkek

Rengeteg szilva termett idén

2019. szeptember 13. 08:26
Idén mintegy 60-70 ezer tonna szilva termett Magyarországon, ami megfelel az utóbbi évek átlagának, de a gyümölcs minősége idén nagyon jó - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Limitek az Aldinál és a Tescónál is - mire vonatkoznak? (brit)

2020. március 18. 08:05
A legnagyobb brit kiskereskedelmi láncok a Lidl kivételével korlátozták egyes termékekből az egy vásárló által egy alkalommal megvehető termékek mennyiségét. Ahogy világon mindenütt, az Egyesült Királyságban is felvásárlási láz lett úrrá az embereken a koronavírus-járvány miatt. Plusz egy körkép a magyarországi helyzetről.