Ösztöndíjprogram az agrárfejlődésért

2023. november 03. 15:40
A Magyarok Kenyere program több mint egy évtizede fejlődik, és idén újabb elemmel bővült, a Jövőért Ösztöndíjprogrammal.
Az ösztöndíjat a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) hirdették meg, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) támogatásával. A program első évében 12 tehetséges hazai és külhoni magyar fiatalt tudnak anyagilag támogatni belőle. A programban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is részt vesz. Az ösztöndíj elnyerését igazoló támogatói okiratok ünnepélyes átadóját a Parlamentben tartották október 30-án.
Ösztöndíjprogram az agrárfejlődésért
A Magyarok Kenyere program keretében a Kárpát-medence magyarjai összefognak, hogy adományt gyűjtsenek és juttatassanak el rászorulóknak. A nemzeti összetartozás erős pillérévé vált, és már nemcsak a Kárpát-medencében, hanem egyre inkább a diaszpórában is. A Magyarok Kenyere Alapítvány eredeti szándéka, a Kárpát-medence gazdatársadalmának segítő szándékú önzetlen összefogása már nemcsak a magyar gazdaközösség társadalmi tőkéje, hanem a gazdálkodási ismeretek Kárpát-medencei megosztásának egyik csatornája. Ebből logikusan következett, hogy a fiatal tehetségeket, a jövő szakembereit is bevonják a jövőnket biztosító munkába. A nehéz körülmények ellenére a jövőre fel kell készülni, a jövő építése pedig a fiatalok kezében van.
„Én kívánom azt, hogy legyetek nagyon sikeresek, és ezt a lehetőséget használjátok részben a saját boldogulásotokra, saját tudásotok gyarapítására és soha ne felejtsétek, hogy a nemzet szolgálata valamennyiünk közös ügye” – mondta köszöntő beszédében Jakab István, az országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke.
 
Herczegh András, az AVHGA ügyvezető igazgatója, a Magyarok Kenyere a Jövőért Ösztöndíjprogram egyik szervezője elmondta, hogy lassan egy évvel ezelőtt döntöttek az Ösztöndíjprogram elindításáról. Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány a társadalmi felelősségvállalási programja keretében segíti az ösztöndíjat elnyert magyar fiatalok tanulmányait, szakmai fejlődésüket és ezáltal a fenntartható gazdálkodást. A Magyarok Kenyere program nyelvén megfogalmazva: a közös jövő építését, az összetartozás építését, a hazaszeretet.
 
Az urbanizáció, a virtuális mindennapok váltak megszokottá, ennek ellenére a vidék és a haza megtartó erejét továbbra még mindig azok jelentik, akik a földet művelik és a hagyományokat ápolják, akik a magyarok kenyerét fizikai és szellemi értelemben elkészítik. Az új kihívásokkal szemben a környezeti, gazdasági és technológiai értelemben egyszerre fenntartható gazdálkodás a jövő, és ezeket a szempontokat az ösztöndíjprogramban is érvényesítették.
"Fontos, hogy a Magyarok Kenyere program a karitatív célok mellett a jövőbe mutasson, hogy közös értékeinket széles körben megbecsüljék, és hogy az emberek ma is fontosnak, nélkülözhetetlennek, a gazdaság alappillérének tartsák a mezőgazdaságot. Ehhez járul hozzá mindenki, aki az ösztöndíjban részesült” – foglalta össze Herczeg András.
 
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara most már nemcsak a Magyarok Kenyere programban, a búza összegyűjtésében, adományozásában és a szállítmányozásában vállal szerepet, hanem az ösztöndíjprogramhoz is hozzájárul. Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke beszédében elmondta, hogy a Magyarok Kenyere program évről évre eseményszámba megy a magyar vidék számára, mostanra beleivódott az emberek lelkébe, részét képezi a gazdatársadalom életének, és a NAK kezdettől fogva részt vesz benne. Győrffy Balázs megköszönte Jakab Istvánnak, hogy akkora lelkesedéssel és annyi odaadással kezeli a programnak minden elemét, valamint Herczeg Andrásnak, hogy az általa vezetett Alapítvány együttműködésének köszönhetően még szélesebb spektrumon tud a vidékhez szólni a program, ráadásul kifejezetten a fiatalokhoz.
„Fontos, hogy olyan szakemberek álljanak rendelkezésünkre, akik képesek az örökséget jól felhasználva egy sikeres mezőgazdaságot építeni. Ezért hiszem azt, hogy ez a program azáltal, hogy jó néhány fiatalnak érdemi segítséget nyújt abban, hogy szakmai tanulmányait végezze, befejezze, segít abban, hogy a társadalom széles rétegeinek a figyelmét ráirányítsuk arra, hogy ebben az ágazatban van élni akarás, minden nehézség ellenére tervezünk, és hiszünk abban, hogy sikeresen tudunk építeni” – zárta beszédét Győrffy Balázs.
 
A Magyarok Kenyere a Jövőért Ösztöndíjprogramot idén írták ki először, 12 fiatal kap pénzt a keretében. Az ösztöndíjra 16-35 éves szakiskolai diákok, felsőoktatási vagy agrármesteri felsőoktatási-egyetemi hallgatók és fiatal gazdálkodók pályázhattak. Az ösztöndíj egyik fő célja a vidéki életforma népszerűsítése, a gazdálkodás és a fenntarthatóság bemutatása.
 
Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány pénzügyi támogatásának köszönhetően a következők kaptak ösztöndíjat:
 
Kárpátaljáról
 
  • Balogh Ádám,  a Sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Szakképző Iskola tanulója négygyermekes lelkészcsalád elsőszülöttje. Családi gazdaságuk részt vesz a Magyarok Kenyere programban.
  • Bedő István Mezőváriból, aki fiatal gazdálkodó és biológiatanár. Tanulmányait a kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskolán és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen végezte; kutatása különdíjat kapott az OTDK-n. Az ösztöndíjat szakmai fejlődésére fordítja.
  • Molnár Péter,  a MATE másodéves agrármérnök hallgatója egyben a Piroska farmergazdaság tagja. Angolul, németül beszél. Családi gazdaságuk a gabonatermesztés mellett zöldségkertészettel is foglalkozik, és további lehetőséget lát az állattenyésztésben és a gyümölcsfeldolgozásban.
  • Tihor Barnabás a Tokaj-hegyalja Egyetem hallgatója, családi gazdaságuk fiatal tagja. Gazdaságuk évek óta adományoz a Magyarok Kenyere programnak. Az ösztöndíjat szakmai tudása bővítésére kívánja fordítani.
  • Zán-Fábián Bálint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kertészmérnök hallgatója, amellett számviteli tanulmányt folytat. Hívő református családja ökológiai gazdálkodással foglalkozik.
 
Erdélyből:
 
  • Csibi Gyula nem tudott személyesen eljönni. Erdélyben tart juhot, szarvasmarhát és lovat. Fő célja, hogy folytassa tanulmányait, amiket a gazdálkodás miatt szakított félbe.
  • Csomortáni Csongor méhész Csíkszeredában. A méhészettel kapcsolatos honlapot működtet. Egyik célja a méhészetek fejlesztése, kifejezetten a krémmézkészítést kívánja népszerűsíteni.
 
Anyaországi pályázók közül:
 
  • Kun József Gergely, a Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola diákja fontosnak tartja a fenntartható gazdálkodást és a zöld szempontok előtérbe kerülését. Az ösztöndíjat szakmai tanulmányaira kívánja fordítani.
  • Papp Hanna Natália, a MATE másodéves agrármérnök hallgatója a MAGOSZ Somogy megyei gazdasszony-tagozatának a tagja, Első számú célja szakmai tudásának a bővítése áll.
  • Rácz Panna évek óta részt vesz a Magyarok Kenyere programban a családjával. Jelenleg a MATE másodéves hallgatója. Célja, hogy növényorvosi másoddiplomát szerezzen.
  • Takács Gergely komoly gyakorlati tapasztalattal rendelkezik: Erasmus-ösztöndíjjal Görögországban tanult, Németországban biogazdálkodással foglalkozott. Egyik célja a vegyészmérnöki diploma megszerzése.
  • Varga Diána Aranka dobogós volt a szakma kiváló tanulója verseny országos döntőjében, gazda és növénytermesztő szakirányban. Szakmai tudása bővítését, azon belül a precíziós növénytermesztés elsajátítását tervezi.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Kapcsolódó cikkek

Hatalmas elszántsággal kezdték a tüntetéseket a spanyol gazdák

2024. február 07. 15:46
Az olasz gazdák pedig blokád alá vették Rómát.
 
Több ezer traktorral akadályozták a forgalmat Spanyolországban a gazdák. A megmozdulások kedden már kora reggel elkezdődtek; a kelet-spanyolországi Zaragozában a nagybani piac bejáratát blokkolták a munkagépekkel, míg a déli országrészben található Málagában a kikötő területére bejutást nehezítették gumiabroncsokból torlaszt emelve, amelyet később fel is gyújtottak.

Lázár János megtette a béremelési ajánlatát

2024. január 19. 12:41
Három év alatt legalább 25%-os, ezen belül 2024-ben legalább havi 70 ezer forintos egységes béremelés – ez a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) ajánlata a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalói számára.
A szakszervezetek időt kértek. Az egyeztetések a tervek szerint ebben a hónapban folytatódnak.