Öt cukrászati remek került az év cukormentes tortája verseny döntőjébe

2020. június 11. 07:43
Tizenhét torta közül választott a zsűri.

A szegedi Virág Cukrászda két terméke, valamint a pilisszentiváni Ludwig & Mentesi Kft., a monori AMI Süti Kft. és a tápiószecsői Hisztéria cukrászda egy-egy alkotása jutott az idei Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntőjébe, írta az MTI.

Idén is kiváló munkák születtek, minden versenybe nevezett tortában volt fantázia. Elsősorban az alapanyagokat és az ízvilágot értékeltük, természetesen a szénhidrát és a kalória értékek mellett. A cukrász szakma egyik csúcsa, hogy Magyarország születésnapjára tortát készíthetünk

– mondta Nándori László, a zsűri elnöke, korábbi háromszoros győztes a szerdai eredményhirdetésen a fővárosi Zila Kávéház és Étteremben.

Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének ügyvezetője arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány lecsengésével a hazai cukrász szakma is nagyon nehéz időszakon van túl.

Minden jel szerint idén is lesz Magyar Ízek Utcája augusztus 20-án a Várkert Bazárban, ahol a Magyarország tortája, valamint a Magyarország cukormentes tortája verseny győztese bemutatkozik.

A nyertes tortákat várhatóan augusztus elején jelentik be, a legjobb alkotásokat Magyarország több száz cukrászdájában meg lehet majd kóstolni. Idén kilencedik alkalommal hirdetett közös versenyt az Ipartestület, valamint az Egy Csepp Figyelem Alapítvány. A cukrászok a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által jóváhagyott alapanyaglistát használják fel a cukormentes torták elkészítéséhez.

A cukormentes alkotások szerdai versenyén tizenhét torta indult. A zsűri döntése alapján döntőbe került a szegedi Virág Cukrászda két tortája, a Kicsi Mogyoró és a Csicsíjja. Előbbi jellemző ízei között szerepel a napraforgókrém, a tejszínes mogyorókrém, a tonkababos erdei velő és az almaropogós, utóbbiban a chiamag lisztes-köleslisztes-tökmaglisztes felvert és az eperkrém.

Szintén bejutott a fináléba a pilisszentiváni Ludwig & Mentes Kft. Szentivánéjiálom fantázia nevű tortája (céklás-almás felvert, fahéjas meggylekvár, tejszínes-zabpelyhes angolkrém), a monori AMI Süti Kft. AMI Pisztáciája (pisztáciás joconde tészta, málna betét, fehércsokoládé és pisztácia mousse), illetve a tápiószecsői Hisztéria cukrászda Szecsői Mámor nevű alkotása, amely kakaós piskótát, étcsoki mousse-t, málnás áztatót és zselébetétet tartalmaz.

https://sokszinuvidek.24.hu/otthon-keszult/2020/06/10/ev-cukormentes-tortaja-2020-egy-csepp-figyelem-alapitvany/

sokszinuvidek.24.hu

Kapcsolódó cikkek

Jól jártak a cukor árának emelkedésével

2020. június 15. 07:58
A világ második legnagyobb cukorgyártó vállalata a francia Tereos cégcsoport három év után számolt be nyereséges gazdálkodású évről. Ennek eléréséhez a cukor drágulása nagyban hozzájárult.

Közös cél a minőségi alapanyagok, élelmiszerek megjelenése a közétkeztetésben

2019. május 16. 08:07
Célunk, hogy a hazai közétkeztetésben olyan egészséges, biztonságos és megbízható, főként helyi és bio–alapanyagokból előállított ételek készüljenek, amelyek mennyiségileg és minőségileg is megfelelnek a különböző korcsoportok élettani igényeinek – hangsúlyozta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetségének Országos Szakmai Napján.