Ötvenezer új munkahely 5 év alatt a magyar mezőgazdaságban

2016. szeptember 02. 08:44
A 2010-es kormányváltás óta jelentősen nőtt a mezőgazdaság kibocsátása és hozzáadott értéke, élénkült a foglalkoztatás, és nagymértékben bővült az agrárexport – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Külgazdasági és Külügyminisztérium konferenciáján.

A mezőgazdaság kibocsátása 2015-ben újabb rekordot ért el, 2453,5 milliárd forintos értéke 45,5 százalékkal haladta meg a 2010-es évét. Az élelmiszeripar teljesítménye 2015-ben dinamikusan, az előző évihez hasonló mértékben bővült, az ágazat kibocsátása 2015-ben folyó áron 2833,4 milliárd forint volt, 39,4 százalékkal emelkedett öt év alatt.

Fazekas Sándor emlékeztetett arra, az oroszországi embargó bevezetésével hazánknak új piacokat kellett találnia, amelyet a magyar mezőgazdaság a Kormány támogatása mellett sikeresen teljesített. Az agrárexport a több szempontból is kedvezőtlen nemzetközi piaci és politikai helyzet ellenére 2015-ben újra bővült, és ismét megközelítette a 8 milliárd eurót.

A földművelésügyi miniszter kiemelte, a tavalyi évben is bővült a mezőgazdaság foglalkoztatása, ennek köszönhetően 203,2 ezer fő dolgozott főállásban az ágazatban. A mezőgazdasági foglalkoztatás az elmúlt öt évben 30,4 ezer fővel, 17,6 százalékkal növekedett. Az élelmiszeripari vállalkozások 2015-ben 140,3 ezer főt foglalkoztattak, az ágazat foglalkoztatása 18,3 ezer fővel, 15 százalékkal meghaladta a 2010. évit.

Több éves távlatban dinamikusan növekedett az agrártermékek külpiaci forgalma, export értéke 35,3 százalékkal, az egyenleg 40,9 százalékkal haladta meg 2015-ben az öt évvel korábbit.

A legnagyobb mértékben az állati és növényi zsír, olaj kivitele növekedett, 2015-ben 472,6 millió eurót tett ki, ami 2010-hez képest 107,3 százalékos növekedést jelent.

Az élő állat és állati termékek exportjának értéke 2015-ben 2010-hez képest 22,7 százalékkal emelkedett.  Jelentős mértékben és fokozatosan nőtt a baromfihús export (2015-ben 515,1 millió euró).

A növényi termékek exportja 2015-ben 2509,9 millió eurót tett ki, ami 19,3 százalékos növekedést jelent a 2010-es értékhez képest. A gabonafélék kivitele pedig hat év alatt 27 százalékos növekedést mutat, 2015-ben 1393,6 millió eurót tett ki.

Az agrárexport 2016 első öt hónapjában az előző évi magas szinten maradt, január-májusi 3189,5 millió eurós értéke 2,2 millió euróval haladta meg az egy évvel ezelőtti forgalmat.


Forrás: hirek.elelmiszerklub.hu / FM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

Elképzelhetetlen a vidékfejlesztés a nők részvétele nélkül

2018. október 16. 08:18
A vidékfejlesztés elképzelhetetlen a nők részvétele nélkül, hiszen odaadásukra és gondoskodó munkájukra szükség van a vidék sérülékeny egyensúlyának megőrzésében - mondta az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a vidéki nők nemzetközi napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

Újra kiválónak kell lennie az agrárszaktudásnak

2017. február 01. 08:26
A GDP-nek mindössze csak 1-2 százalékát fordítjuk oktatásra, ennek súlyos következményei vannak, ugyanakkor az egyetemeknek is fel kell ismerniük, hogy nem árt a frissítés. Az uniós támogatások nem tartanak örökké, valószínűleg ez a kényszer is kell a változtatáshoz.