Óvjuk meg a közigazgatásban dolgozók egészségét!

2020. december 02. 08:24
2020. november 30-án közös nyilatkozatot adott ki az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a LIGA Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezetek Szövetsége, a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, amely nyilatkozatban az aláírók sürgős intézkedéseket kérnek a kormánytól a közigazgatásban dolgozó munkavállalók érdekében.   
Óvjuk meg a közigazgatásban dolgozók egészségét!

A COVID-19 járvány második hullámában a közigazgatásban dolgozók is fokozott fertőzésveszélynek vannak kitéve, hasonlóan az egészségügyben, az oktatásban és a szociális ágazatokban dolgozókhoz.

A különböző állami intézmények – különösen a kormányhivatalok – dolgozói rendszeresen találkoznak fertőzött ügyfelekkel, személyesen kell megjelenniük a fertőzésveszélynek fokozottan kitett helyszíneken, esetükben ezért a munkavédelmi szabályok szigorú betartására, betartatására és ellenőrzésére is fokozott figyelmet kell fordítani.

Ha egy kormánytisztviselő megfertőződik, akkor nem csupán egy munkavállaló kieséséről van szó, hanem az általa ellátott állami feladat, a minden állampolgár számára fontos közfeladat ellátása is veszélybe kerül.

Az 509/2020. (XI.19.) Kormányrendelet alapján a fővárosi és megyei kormányhivatalok feladatává tették – az eddigi alapfeladatok mellett – az egészségügyben, a nevelési és oktatási, valamint a szociális intézményekben dolgozók teszteltetésének megszervezését, az ehhez szükséges gépjárművek, gépjárművezetők és adminisztrátorok biztosítását.

A közszolgálatban szerveződő szakszervezetekhez egyre több bejelentés érkezik a közigazgatás különbözőbb intézményeiben dolgozó munkavállalóktól, segítséget kérve a kialakult veszélyhelyzet káros hatásainak mérsékléséhez. Egyes ágazati szakszervezetek jelzései alapján az alábbi, sürgős intézkedéseket kérjük a kormánytól:

1. A veszélyhelyzet alatt a közigazgatásban dolgozók rendszeres kormányzati teszteltetése történjen meg!

2. A közigazgatás tipikus területeire készüljön egységes járványügyi szabályzat, amely tartalmazza az eljárásrendet, a minimálisan szükséges személyi és tárgyi feltételeket, valamint az ellenőrzés rendjét!

3. E szabályzat kidolgozásához és végrehajtásához jó kiindulási alapot jelent az Innovációs és Technológiai Minisztérium által 2020. szeptember 2-án kiadott Vállalati Fehér Könyv.

A közszolgálati feladatokellátása során megfertőződött dolgozók 100%-os táppénzben részesüljenek!

4. A veszélyhelyzetben is működtetni kell a közigazgatási intézményeket, ennek érdekében az elavult informatikai rendszerek sürgős fejlesztésére van szükség, mely fejlesztések tegyék lehetővé a Home Office szélesebb körben történő alkalmazását!

 


Budapest, 2020. november 30.

dr. Kuti László, ÉSZT

dr. Mészáros Melinda, LIGA

Kordás László, MASZSZ

Palkovics Imre, MOSZ

Csóti Csaba, SZEF

Kapcsolódó cikkek

Érvényes dokumentumok

2020. november 17. 09:02
A Kormány november 14-én kelt rendelete a veszélyhelyzet megszűnése utáni két hónapig meghosszabbítja a hivatalos okmányok érvényességét.

A Szakszervezet megerősítette: a dolgozói állomány és az áruellátás is stabil marad a boltokban

2021. március 12. 07:32
Nincs szükség tömeges vásárlásokra, tömve vannak a raktárak