PSZ: A tavaszi szünetig be kell zárni az iskolákat

2021. március 02. 09:41
A gyerekek, az oktatásban dolgozók számára meg kell adni a biztonságot, amihez határozott intézkedésre van szükség, tehát arra, hogy a tavaszi szünetig mindenképpen be kell zárni az iskolákat és át kell térni a digitális oktatásra. Ehhez pedig száz százalékos táppénzt kell adni a gyerekeikkel otthon maradó szülőknek – közölte Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
PSZ: A tavaszi szünetig be kell zárni az iskolákat

A PDSZ azt követeli, hogy zárják be az iskolákat a járványhelyzet súlyosbodása miatt. Szabó Zsuzsát, a Pedagógusok Szakszervezetének elnökét kérdeztük arról, hogy mi az ő álláspontjuk.

Azzal kezdte: a PSZ is élénk levelezésben van az oktatási kormányzattal covidügyben. Írnak és kapnak is válaszokat, de azok tartalmával nem értenek egyet. Ismert volt az álláspontjuk, azt mondták első körben, hogy az általános iskolákban nyílt oktatás kell, de a helyzet változott, Orbán Viktor is bejelentette, hogy a járvány legnehezebb időszaka jön. Több olyan példát is említett, hogy egy-egy általános iskolában a diákok nagy többsége, adott esetben több száz gyerek otthon van, sajnos mégse zárják be az említett intézményeket. Vannak olyan esetek, ahol a szülők azért nem engedik iskolába a gyereküket, mert féltik őket, és közeledik a felvételi időszak is.

Ha a kormány nagyon gyorsan nem hoz „drasztikus” intézkedéseket, akkor szerintük nemsokára a szülők veszik át az irányítást, káosz alakulhat ki a közoktatásban. Azt gondolják – emelte ki Szabó Zsuzsa –, hogy a tavaszi szünetig digitális oktatásra kell átállni az általános iskolákban is. Tudják, hogy emiatt valakinek otthon kell maradnia a gyerekkel, és ennek gazdasági következményei is vannak. Azt képviselik, hogy a gyerekkel otthon maradó szülőnek adjanak 100 százalékos táppénzt, ahogy azt egyébként a pedagógusoknak is megígérték korábban.

Továbbá folyamatosan azt kérik, hogy a pedagógusokat hozzák előre az oltási tervben, és mindenkit oltsanak be közülük, aki kéri, hiszen naponta több száz gyerekkel találkoznak, óriási a kitettségük a vírusnak. Ha megbetegszenek, akkor nincs, aki tanítson, be kell zárni az iskolákat. A pedagógusok „az utolsó leheletükkel” dolgoznak a rengeteg helyettesítés miatt, de már a takarítószemélyzetet is egyik iskolából a másikba kell átvezényelni – mondta Szabó Zsuzsa.

December végén és január első felében készült reprezentatív kutatásuk adatai szerint a pedagógusok 20 százaléka volt beteg. 40 százalékuk azt mondta, nem érzi magát biztonságban a munkahelyén, mert csak a maszk és a kézfertőtlenítő a fegyvere a covid ellen. A hivatástudat ott tartja őket, de a helyettesítések mennyisége már vállalhatatlan. Felhívta a figyelmet arra is, hogy csak a megfertőződött pedagógusok 19 százaléka kapott száz százalékos táppénzt, és ez hihetetlenül alacsony. Hiába az ígéret, a valóságban nagy tortúra azt bizonyítani, hogy jogosultak erre, és sokan feladják. Nem engedik el ezt a témát, mert ez minden érintett pedagógusnak jár – hangsúlyozta.

Az interjú készítése utáni napon, szombaton derült ki, hogy az operatív törzzsel ellentétben a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője szerint indokolt lehet a plázák és az iskolák bezárása rövid időre.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. 

https://www.klubradio.hu/adasok/psz-a-tavaszi-szunetig-be-kell-zarni-az-iskolakat-116462?fbclid=IwAR2JziU3HiYVcdQsNONf9biekyEgv0mtyUwz0zZBc6QGB_xMZNk3-baopy8#.YDtP2q123fw.facebook

Kapcsolódó cikkek

Húszezer lehet a cafeteria többlete

2016. április 18. 10:52
Akik eddig nem adtak béren kívüli juttatást a dolgozóknak, csak kétszázalékos emeléssel csatlakozhatnának az új rendszerhez A kormányzat képviselői kedden egyeztetnek a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel a részletekről – értesült a Magyar Hírlap. Valószínűleg jövőre maximum havi húszezer forint lesz a cafeteria, ami beépül a bérbe, ám ez az összeg nyugdíjra, táppénzre, gyesre nem jogosít majd.
 

A törékeny fiatal nő, a pénzügyi guru és 170 bivaly esete a 30 lelket számláló kis faluval

2019. február 04. 10:26
Zala megyében Hévíztől 10 km-re van egy aprócska falu, Zalaköveskút, ahol mára 30-nál is kevesebben élnek, viszont minden falubelire fejenként 5-6 bivaly jut.