Rejtélyes kéz kilátó Észak-Magyarországon

2021. február 08. 09:07
Felsőtold - e festői kis falu nevét érdemes lesz megjegyezni, mert egy olyan eldugott kirándulóhely és egy rejtélyes kéz kilátó is rejtőzik itt, amik a szó szoros értelemben is titkosak.
Rejtélyes kéz kilátó Észak-Magyarországon

A Cserhát vonulatai között elhelyezkedő Felsőtold neve nagy valószínűséggel sokaknak ismeretlen, hacsak nem járták már végig az Országos Kéktúra itt elhaladó szakaszát. A festői kis falu nevét azonban érdemes lesz megjegyezni, mert egy olyan eldugott kirándulóhely és egy rejtélyes "kéz kilátó" is rejtőzik itt, amik a szó szoros értelemben is titkosak, hiszen a nyomtatott turistatérképek még egyáltalán nem jelölik, de a Google Maps is csak 2020 novembere óta jegyzi.

 

Festői falu és egy titkos út

 

Felsőtold a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet határán fekszik a Zsunyi-patak völgyében. A környékén pedig több szuper túraútvonal is fut, ráadásul legtöbb még kisebb gyerekkel is jól járható.

Mi éppen tavaly nyáron jártunk először itt egy egy évessel, mikor 3 éjszakát töltöttünk a Hollókővel szomszédos kis településen. Már akkor tudtuk, hogy ide még vissza fogunk térni! A helynek annyira családias a hangulata, hogy az volt az érzésünk, mintha a vidéki nagyszülőkhöz ugrottunk volna le a zajos fővárosból. Az utcán szinte mindenki ránk köszönt, vagy legalábbis biccentett egyet, de még olyan is volt, hogy egy-egy portáról intettek felénk, mintha jó ismerősök lennénk. 

Ismerős Ismeretlen

 

A szállásunk a Bableves Vendégházban volt, ami egy takaros kis parasztház. A szomszédságában pedig olyan házak vannak, amit helyiek laknak, így külön élmény volt reggel a szomszéd kakas kukorékolására ébredni. Szerencsére nem hajnali 4-kor zendített rá, a gyerek pedig odavolt a kerítésnél kapirgáló tyúkokért.

Akkor sajnos még nyoma sem volt a rejtélyes formájú kéz kilátónak, ami január óta már több túrás csoportban is felbukkant. De sajnos egyéb információ nem derült ki róla, csak annyi, hogy az Országos Kéktúra Hollókő és Felsőtold közötti szakaszán, a Szár-hegyhez közel található. Az biztos, hogy igen különleges látványt nyújt az aprólékosan kidolgozott, nyitott tenyeret formáló kéz, így nem csoda, hogy felcsigázta a kedélyeket.

A rejtélyes "kéz kilátó"

 

Aki többet szeretne megtudni róla, annak nincs könnyű dolga, ugyanis nem igazán említik még sehol, és fotókat is csak elvétve találni róla. Minket persze nem hagyott nyugodni a dolog. Végül Farkaskútvölgy Facebook-oldalán bukkantunk több infóra, mint kiderült, a kéz alakú kilátó az ő ötletük nyomán valósult meg. "Bakancs listánkon volt, hogy valami maradandót alkossunk. Így született mega túrázóknak is egy szép úti cél, ahonnan belátni az egész vidéket. Nekünk pedig egy elmélkedő pont, ahonnét a birtokot álmodhatjuk tovább" - válaszolták egy érdeklődő kommentre. Azt is elárulták, a gyönyörűen kidolgozott alkotás készítője Csíkszentmihályi Benjamin.


A kilátó alkotója - Csíkszentmihályi Benjamin

A "kéz kilátó" és azon túl

 

Aki felkerekedik, hogy megnézze a Felsőtold rejtélyes kilátójából nyíló panorámát, ne csak egy napot szánjon a környékre. A vidék annyira magával ragadó, hogy talán még egy hét sem elég arra, hogy beteljünk a szépségével. Hollókőt nagy valószínűséggel nem kell már bemutatnunk, de tartogatunk még néhány tippet, hogy mi az, amit mindenképpen érdemes megnézni a világörökségi listát is gazdagító palóc faluban.

 

Farkaskútvölgy facebbok bejegyzése szerint a rejtélyes kilátó 2020. október végén - november elején készült.

_

 

Forrás: szallas.blog.hu

Kapcsolódó:

Isten kezében a Kéken

Egy különleges alkotás nyomában Hollókő-Felsőtold útvonalon

 

... Szóval épp, egy kis időre búcsút intettünk volna, ha egyik este egy túrázós fórumban nem találok rá arra a fotóra, amely ismét Nógrád megyébe csábított. A felvételen egy hegytetőre épített, egészen pontosan fa elemekből összeállított hatalmas kéz (leginkább tenyér) volt látható, amely csodálatos panorámát nyújtott a mesébe illő vidékre. Természetesen, ahogy lenni szokott, egy mások által készített szép fotóval nem igazán értem be. Az első adandó alkalommal tehát mi is útra keltünk, hogy megcsodálhassuk azt a különleges építményt, amely egyszerre kilátópontként és pihenőként is szolgál az Országos Kéktúra ezen a szakaszán kirándulóknak. ...



Forrás: utazojogik.blog.hu / www.fataj.ji

Kapcsolódó cikkek

Újra igényelhető támogatás agrár-erdészeti rendszerek létrehozására

2020. november 12. 09:27
A palyazat.gov.hu honlapon megjelent tájékoztatás szerint módosult a VP5-8.2.1-16 kódszámú, „Agrár-erdészeti rendszerek létrehozása” című felhívás dokumentációja, amelynek értelmében 2020. november 16-tól ismét lehetőség nyílik – megemelt összegekkel – támogatási kérelmek benyújtására.

Versenyképes ágazattá kívánja fejleszteni az erdőgazdálkodást az Agrárminisztérium

2020. szeptember 28. 10:07
Az Agrárminisztérium a gyenge termőképességű területeken versenyképes ágazattá kívánja fejleszteni az erdőgazdálkodást - jelentette ki az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára szombaton, Ópusztaszeren.