Rekordmennyiségű pénzt kap fejlesztésre a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar

2021. január 12. 09:23
A kormány a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4.265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.
Rekordmennyiségű pénzt kap fejlesztésre a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a XXI. század következő évtizedének egyik legnagyobb feladata a vidéki térségek fejlesztése, az ott élő emberek életminőségének javítása, a fiatalok számára is vonzó és helyben elérhető munkahelyek, jobb minőségű életkörülmények, infrastruktúra és szolgáltatások teremtése - írja közleményében az Agrárminisztérium. Nagy István elmondta, a kormán 2021-től - a korábbi évek 17,5 százaléka helyett – 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosít az uniós vidékfejlesztési források mellé. A döntés a jelenlegi, 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Program forrásainak megháromszorozását jelenti – emelte ki a tárcavezető.

Nagy István kiemelte, a Közös Agrárpolitika (KAP) másik pillére, a jövedelempótló támogatások révén pedig további 3.272 milliárd forintnyi, 100 százalékban uniós forrásból segíti a hazai mezőgazdasági szereplőket. Így a KAP uniós és hazai forrásai révén az elkövetkező kilenc évben összesen mintegy 7.537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére, fejlesztésére - tette hozzá.

A tárcavezető megjegyezte, a soha nem látott nagyságrendű források révén természetesen folytatódik a vidéki falvak, kisvárosok infrastruktúrájának megújítása, a közösségekre épülő és élhető vidéki Magyarország építése. Azt szeretnénk, hogy a vidéki Magyarország lakói a legkisebb falvaktól a megyei jogú városokig egyaránt nyertesei legyenek a következő évtizedeknek- tette hozzá. A miniszter kitért arra is, hogy a forrásból a teljes élelmiszeripar piacorientált modernizációja, valamint a biztonságos alapanyag-ellátás érdekében a mezőgazdasági termelés teljes körű környezetbarát korszerűsítése és precíziós gazdálkodásra történő átállítása is megoldódik.

 

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Jelentős forrásokat rendeltek a Nemzeti fehérjetakarmány-programhoz

2018. április 10. 07:58
Mintegy 470 millió forintból indulhat el idén az alternatív takarmánynövények felkutatását segítő Nemzeti fehérjetakarmány program – írta a Magyar Idők vasárnapi számában. A következő években további hétmilliárd forintot költene a génmódosított szója kiváltását célzó intézkedésekre a kormány.

Tíz milliárdból javulhat a vidéken élő fiatalok helyzete

2017. január 18. 07:56
A felhívás célja, hogy javuljanak a fiatalok lakhatási körülményei a kevésbé fejlett régiókban, kedvezményes, önálló lakhatási lehetőségek biztosítása által.