Rengeteg import hagymát árulnak a magyar boltokban

2023. február 15. 11:54
A magyarországi piac mindössze 50 százaléka látható el a hazai hagymatermelésből, a nagyrészt Ausztriából és Szlovákiából érkező import szinte folyamatosan érkezik és jelen van hazánkban - tudta meg az Agrárszektor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától (NAK). Kiemelték ugyanakkor, hogy a vásárlói szokások jócskán megváltoztak az utóbbi időben, megszűnt az otthoni tárolás, és friss termék lett a hagyma is, ami azt jelenti, hogy a hazai háztartások az aktuális fogyasztás szerint, kisebb mennyiségben vásárolnak hagymát, éppen csak annyit, amennyire szükségük van.
Rengeteg import hagymát árulnak a magyar boltokban
Habár a vöröshagyma termőterülete 2022-ben alig csökkent a tavalyi évhez képest Magyarországon, a KSH adatai szerint az elmúlt években folyamatosan egyre kisebb területen folyik termelés. Ugyanakkor az is elmondható, hogy számos más zöldségkultúra területi csökkenésével szemben viszonylag kisméretűnek mondható a vöröshagymánál tapasztalható - tájékoztatta az Agrárszektort a NAK. 2022-ben a területalapú támogatások alapján 1292 hektáron foglalkoztak a zöldség termesztésével, emellett láthatóan nőtt a tavaszi vetésű vöröshagyma aránya az őszi, áttelelő vöröshagymával szemben az elmúlt években. Arról még 2022 októberében beszélt  Fekete János, az Országos Hagyma Terméktanács elnöke, hogy amíg húsz évvel korábban Makó térségében 1500-2000 hektáron foglalkoztak hagymatermesztéssel a gazdálkodók, addig 2022-ben húsz-harminc hektárra szűkült a makói hagyma területe. A szakember szerint a tavalyi év rávilágított arra, hogy öntözés nélkül nincs jövője ennek a zöldségnek Magyarországon.
 
Mint lapunk megtudta a kamarától, az import vöröshagyma jelenléte és áramlása folyamatos Magyarországon, nagyrészt Ausztriából és Szlovákiából érkezik a külföldi áru. A hazai termelésből mindössze a piac 50 százaléka látható el, és a KSH külkereskedelmi adatai alapján az is jól látható, hogy többnyire januárra fogy el a hazai termés, és onnantól az áttelelő hagyma betakarításáig jelentősen megnő az import mennyisége. Érdemes megemlíteni azonban, hogy a vásárlói szokások is jócskán változtak, megszűnt az otthoni tárolás, és friss termék lett a hagyma is, ami azt jelenti, hogy a hazai háztartások az aktuális fogyasztás szerint, kisebb mennyiségben vásárolnak hagymát, éppen annyit, amennyire szükségük van - emelte ki a NAK.
 
2022. január és november között 17 663 tonna vöröshagymát importáltunk, ami kevesebb az előző év azonos időszakához képest, amikor is 22 772 tonna került behozatalra.
 
Az AKI PÁIR felületén jól látszik, hogy a vöröshagyma ára is brutálisan megnőtt hazánkban az elmúlt időszakban, és nemcsak az importért, de a hazai áruért is jóval többet kell már fizetni. A számok nem hazudnak tehát, hiszen míg a 2023. február 6. és 12. közötti időszakban 330 forintba került egy kilogramm import vöröshagyma a Nagybani Piacon, addig egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban 134 forint volt, vagyis mostanra több mint 146 százalékkal drágult meg az import vöröshagyma itthon. A belföldi árut tekintve, a 2023. február 6. és 12. közötti időszakban 275 forintért árulták a hagymát a Nagybani Piacon, ami az egy évvel ezelőtti árhoz képest mintegy 86 százalékos növekedést jelent. 
 
forrás: agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Zöldségek: megjósolhatatlan, hogy lesz-e tavaszi árrobbanás

2023. február 23. 11:54
Május végéig nem lesz túlkínálat, mert az időjárás és a költségek világszerte átrendezték az ültetést és a szedést.
Véglegesen búcsút inthetünk az olcsó élelmiszerek időszakának. Naponta találkozhat a fogyasztó azzal, hogy az árak jelentősen megemelkedtek, s most éppen hiába kedveznek a piaci folyamatok az alapanyagárak csökkenésének, ezt nem biztos, hogy a vásárlói árak is azonnal követik - írja a novenyvedoszer.hu

Az olcsó import határozza meg a hagyma áralakulását is

2023. november 06. 12:31
A tavalyi rekordáraknál alacsonyabb, de magas szinten stabilizálódó árak jellemzik november elején a lengyel hagymapiacot.