Szalonkavarázs

2023. március 07. 18:35
Még szinte el sem búcsúzott a tél, a tavasz is csak most bukkant fel a látóhatárban, ám a márciusi alkonyattal már tündérek éledeznek a fák között. Apró, barna, hosszú csőrű tündérmadarak, akik az avarból fellibbenve cvikkekben járják táncukat az erdő szálasai között-felett, és pisszegő-korrogó hangot hallatva búcsúztatják az eltűnő Napkorongot.
Március 1-jével nemcsak az új vadászati évet köszönthetjük, de ebben az időszakban indul az erdő királynőjének, az erdei szalonka húzása is. A nappal az avarban félénken totyogó madár szürkületkor szinte a semmiből tör elő az alkonyat fényében, és néhol lassú, halk repüléssel, máskor sebes, gyors irányváltásokkal pillanatok alatt eltűnik szem elől.    
Szalonkavarázs
A tavaszi húzáskor a mediterrán észak-afrikai, közel-keleti telelőhelyekről a balti, észak-ukrajnai és orosz mocsárvidéki költőhelyére repül, majd a költést követően, október-novemberben a fiatal madarakkal együtt ismét délnek indul.
 
A vonulás kezdete időjárásfüggő, a hóolvadás megindulásával és a fagyott talaj felengedésével veszi kezdetét, azonban az enyhe telek és a hónapokhoz képest eltolódott időjárás-változás hatására egyre több madár korábban érkezik, sőt, mind jobban szembetűnőbb a hazánkban áttelelő szalonkák száma.
Az erdei szalonkát Európa-szerte vadásszák, több mint 100 éves misztikum övezi, ám talán hazánkban a legtradicionálisabbak a szalonkavadászat hagyományai. A vadászok körében a legmegbecsültebb apróvadnak számít, amit hűen tükröz a vadásznyelvben ismert „erdő királynője” vagy „tündérmadár” megnevezés is.
 
Vadászata páratlan: a szürkület rejtekéből előtörő korrogó-pisszegő hangot hallató madár bukdácsoló, cikkcakkban (cvikkben) repülő árnya összetéveszthetetlen minden más madárétól. A szalonkahúzás ideje az alkonyattól számítva nem tart tovább 20-30 percig, az éj leszálltáig.
 
Hazánkban az 1900-as években alapultak az első szalonkavadász klubok; tagjai az ország déli határán várták a húzás kezdetét, és a vonulással együtt haladva egészen az északi határig, a legkiemelkedőbb szalonkázó térségekre utazva várták a madarakat.
A két világháború ezt a kultuszt megtörte, majd a ’80-as évektől ismét létrejöttek a szalonka klubok, amelyek egészen az erdei szalonka vadászatának betiltásáig működtek. A döntés mély ellenérzést váltott ki vadásztársadalomban, ugyanis a szalonkázást nem lehet gazdasági megközelítésből vizsgálni.
 
Napjainkban Magyarországon szalonka monitoring programon keresztül, mintavételezéssel lehet erdei szalonkára vadászni. Mintavételezési lehetőség kizárólag azokon a vadászterületeken lehetséges, ahol a vadászatra jogosult részt vesz az Országos Vadászati Védegylet koordinálása alatt működő monitoring programon. Ezzel jelenleg az erdei szalonka vadászati idény nélkül vadászható.
 
Így, ugyan megkötésekkel, de továbbra is megadatik a lehetőség a hagyományos, húzáskori vadászatára. A márciusi szalonkavadászat fennmaradása a vadászati kultúra egyik sikertörténete. Az igaz vadász tudja, hogy minden vadászat ünnepnap, azonban a szalonkavarázs a párját ritkító vadászünnepek közé tartozik.
 
Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Kapcsolódó cikkek

Nem sikerült megállapodni, újra megbénulhat a buszközlekedés Magyarországon

2024. január 23. 16:28
A ma megtartott munkáltatói-munkavállalói egyeztetés után a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet úgy látja, a decemberit követően elkerülhetetlen az újabb kétnapos sztrájk megtartása.

Gulyás Gergely: folyamatosan érkeznek az uniós pénzek Magyarországra

2024. január 18. 15:44
A bizottság elnöke által emlegetett feloldhatatlan nézetkülönbségek ellenére van még lehetőség, hogy Magyarország megállapodjon, de vannak vörös vonalak – jelentette ki az idei év első kormányinfóján Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Szerdán az Európai Parlamentben vitáztak Magyarországról, ahol Ursula von der Leyen a hazánknak járó további húszmilliárd euró kifizetését az LMBTQ- és migrációs jogoktól tette függővé. A miniszter szerint ezekben a kérdésekben a magyar választópolgárok világos döntést hoztak, ezért vannak korlátai a megállapodásnak.