A Portfolio és az agrárszektor.hu együttműködésében megrendezett Kelet-magyarországi Agrárfórum második szekciójának záró kerekasztal-beszélgetésében a hazai élelmiszeripar helyzete került terítékre. A moderátor Papp Gergely NAK főigazgató-helyettes kissé provokatív kérdésére (Szüksége van-e élelmiszeriparunknak az EU-tagságra?) Fórián Zoltán, a Takarékbank Agrár Központ vezető agrárszakértője egyértelmű igennel válaszolt. Szerinte mindenképpen üdvözlendő a mostanság tapasztalható piactisztulás és forrásbeáramlás, hiszen ezek révén számos értékes projekt kezd formálódni. Fontos ugyanakkor, hogy a megvalósított fejlesztések a fenntartási időszakon túl is életképesek legyenek, és ebben a takarékok nemcsak finanszírozással, de stratégiai tanácsokkal is tudnak segíteni ügyfeleiknek. Fórián Zoltán úgy véli, a piaci verseny nem ártalmas, csak akkor, ha nem egységes feltételrendszerek közt folyik.

A mikro- és kisvállalkozói körnek ma óriási a felszívóképessége Magyarországon, rengeteg forrásra van szüksége, ugyanis nagy a lemaradása, s így a fejlesztési igénye is. Természetesen nem szoríthatjuk háttérbe a közepes méretű és nagyvállalkozásokat sem, mert ők biztosítják az export jelentős hányadát.

Szükségünk van az európai piacra

Nem szabad elfelejteni, hogy nettó agrárexportőr ország vagyunk, és a kivitelünk 80%-a az EU-ba irányul, így egyértelműen szükségünk van az európai piacra - hívta fel a figyelmet Éder Tamás, a Bonafarm Zrt. PR és vállalati kapcsolatok igazgatója. Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége elnökeként is aktív szakember azt is kifejtette, hogy van bennük némi hiányérzet, hiszen nagyon kevés fejlesztési forrás érkezett ebbe az ágazatba az EU-csatlakozás óta, így nem is csoda, hogy lemaradt a versenyben. Ami a támogatási rendszer közelmúltbeli átalakítását illeti, eleinte jól hangzott, hogy két operatív programból is támogatni kívánják az élelmiszeripart, ám a pénzek felhasználása - egyelőre úgy tűnik - nem megfelelő hatékonysággal történik. A nagyvállalatok lényegében kiszorultak a támogatottak köréből, de a többiek sem lehetnek maradéktalanul elégedettek, hiszen a források egy része visszatérítendő támogatás, kvázi kedvezményes hitel, vagyis a vártnál kisebb segítséget jelent az ágazat szereplőinek.

Szűk mezsgyén egyensúlyoznak az állattartók

A harmadik szekció a hazai húsmarhatartás aktuális kérdéseit helyezte a középpontba. Dr. Kádár Gyula állatorvos, a Helvécia Protein Trade Kft. ügyvezető igazgatója részletes és alapos kimutatást készített arról, mint múlhat a termelők nyereséges vagy veszteséges működése. Egy hízómarha átlagos hizlalási ideje 18–22 hónap, a napi ráfordítási igény 700-900 Ft, így a tartás teljes költsége 380-600 ezer Ft-ot tesz ki. 460-660 Ft-os eladási ár és 650-800 kg-os vágósúly mellett a bevétel 360-530 ezer Ft közt alakul.

Jelenleg a többség „nem találkozik a pénzével”, ám erre a megoldást nem az ésszerűtlen spórolás jelenti, hanem az önköltség átgondolt csökkentése. Ha a termelő a napi 1,1-1,3 kg-os súlygyarapodás helyett a 2 kg-ost célozza meg, azzal akár 14 hónapra csökkentheti a hizlalási időt, s így jelentős kiadásoktól szabadulhat meg. Az intenzív hizlalás természetesen az eddigiektől eltérő takarmányozást kíván, de ma már léteznek azok a módszerek és termékek, amely révén a termelés valóban nyereségessé válhat.