Településfásítási programot hirdet az Agrárminisztérium

2020. június 04. 07:59
Településfásítási programot hirdet 500 millió forintos keretösszeggel az Agrárminisztérium a 10 ezer fő alatti lakosszámú településeknek, amelyek együttesen 12 ezer sorfát igényelhetnek térítésmentesen - jelentette be Nagy István agrárminiszter Kecskeméten, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Juniperus Parkerdészetében.

 

A miniszter hangsúlyozta, hogy erős társadalmi igény van a zöldterületek bővítésének támogatására, amelyben a kormány és a szaktárca is partner, és megjegyezte, hogy a fásítással, de akár már egyetlen fa elültetésével is hozzájárulhatnak a települések az egészségesebb, élhetőbb környezet megteremtéséhez és a klímaváltozás hatásainak enyhítéséhez.

Kép letöltése
 
Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

A fával borított területek növelése mellett pedig az is fontos, hogy a fák elültetése és gondozása erősítse a helyi közösségeket - jegyezte meg Nagy István.

Kép letöltése
 
Fotó: Fekete István

A programba, amelynek célja elsősorban a közterületek, valamint az óvoda- és iskolaudvarok, oktatási és önkormányzati intézmények területének fásítása,  június 15-től július 31-ig jelentkezhetnek az önkormányzatok, a településen működő állami, önkormányzati és egyházi intézmények, valamint a civil szervezetek.

Kép letöltése
 
Fotó: Fekete István

A részletek az orszagfasitas.hu oldalon találhatók, a 12 ezer fát, valamint azok szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja a beérkezés sorrendjében, a készlet erejéig. A fák kiszállítását ősszel és tavasszal végzik, az ültetéseket a helyi közösségek szervezik és bonyolítják le. Településenként minimum 10, maximum 30 fa igényelhető, "így legalább 400, legfeljebb 1200 település zöldítéséhez járulunk hozzá a programmal" - közölte Nagy István.

Kép letöltése
 
Fotó: Fekete István

Sulyok Ferenc, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója elmondta: az igénylők 19 fajból választhatnak, a helyben jellemző termőhelyi adottságoknak megfelelően. Hozzátette:  a fák elültetésében erdész szakemberek is segítenek, és minden fához jár támasztó karó, takarómulcs és védőrács is, illetve a program állja a településre szállítás költségét is.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Egységben a magyar erdőkért és méhészetért

2021. május 07. 08:00
2021. április 30-án, a Méhek Napja alkalmából együttműködési megállapodást kötött a Kárpát-medence két, nagy tradíciókkal rendelkező szakmai civil szervezete, az Országos Erdészeti Egyesület és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület.

Ez Magyarország legszebb útszakasza tavasszal

2019. április 03. 10:13
Lenyűgöző felvételeket készített a Credo Media a gyöngyöstarjáni vérszilva fasorról, amely a település értéktárában is szerepel.