Tizennégyezerrel kevesebb dolgozót érdekel a mezőgazdaság

2019. augusztus 28. 07:37
Egyre kevesebben vállalnak munkát a német mezőgazdaságban, pedig közben országszerte, a többi ágazatban egyre többen – írja a Top Agrar az Agra Europe (AgE) hírügynökség anyagára hivatkozva.
A statisztikai hivatal legfrissebb adatai azt mutatják, hogy miközben Németország-szerte folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma, a mezőgazdaságban csökken – adja hírül az agrárportál. Az idei év második negyedévében

 

összesen 639 ezer dolgozó talált megélhetést a mező- és erdőgazdaságban, valamint a halászatban,

ami nem kevesebb, mint 14 ezer fővel (2,1 százalékkal) marad el a tavalyi második negyedéves adattól.

Az első félévben valamivel szerényebb volt a különbség, akkor csak 1,4 százalékkal számoltak kevesebb dolgozót, mint a megelőző év hasonló időszakában. Mindeközben azonban az országos számok nem a visszaesésről tanúskodnak, sőt. Az idei második negyedévben (április eleje és június vége között)

egy százalékkal, 45,21 millió főre nőtt a Németország-szerte munkát vállalók száma.

A mező- és erdőgazdaságot, illetve a halászatot felölelő gazdasági ágazatban a statisztika szerint a foglalkoztatottak 1,4 százaléka tevékenykedik országos szinten.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Kapcsolódó cikkek

Nem a 24 hónapos munkaidőkeretre!

2020. június 05. 07:41
2020. június 3-án az öt szakszervezeti konföderáció közös levélben tiltakozott a 24 hónapos munkaidőkeret bevezetése ellen, és minden parlamenti képviselőt felkértek, ne szavazza meg a "veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről" szóló törvénytervezetet.

Minimálbér a visegrádi országok között: az utolsó helyre csúszott Magyarország

2021. június 29. 09:12
21 ország aktuális adózási információiról nyújt körképet a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat idén kilencedik alkalommal kiadott adóbrosúrája, amelynek fókuszában a foglalkoztatást terhelő és a forgalmi típusú adók mellett a társasági nyereségadózás részletei és a transzferárazás állnak. Habár a pandémia számos változást eredményezett a régió minden országának adórendszerében, a kiadvány ezúttal is a hosszú távú trendekre koncentrál, hiszen beruházási döntéseik meghozatalában a tendenciák, az adórezsimek egymáshoz és a korábbi évekhez viszonyított változásainak elemzése segíti a vállalatvezetőket.