Több élelmiszernek csökkenhet az áfája jövőre

2017. március 22. 09:45
Révbe érhet a hal áfacsökkentése, és az agrártárca mérsékelné a húsáruk, a felvágottak adótartalmát is – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Az agrártárca a halhús mellett a telepített hal áfáját is csökkentené jövő januártól, de a vadhús, a tejtermékek, pékáruk, zöldség-gyümölcsök áfacsökkentése is terítéken van.

A miniszter elmondta, hogy a végleges döntést az Országgyűlés hozza meg majd a halhús áfájának öt százalékra csökkentéséről. A kormány az adótörvények és a jövő évi költségvetési törvény vitája kapcsán foglalkozik majd ezzel a kérdéssel.

– Úgy látom, hogy van fogadókészség, hiszen a halhús egy egészséges, jó minőségű élelmiszer, és a magas áfatartalom miatt jelenleg aránytalanul drágább, mint a baromfi- vagy a sertéshús. Bízom abban is, hogy a telepítésre szolgáló halnak az áfáját is sikerül csökkenteni. Komoly probléma, hogy nem tudják visszaigényelni az áfát azok a telepítők, akik például horgászokat szolgálnak ki, horgászjegyeket értékesítenek – nyilatkozta Fazekas Sándor.

A kérdésre, hogy lát-e esélyt arra, hogy a halhúson kívül más élelmiszer áfája is csökkenjen jövő januártól, így válaszolt: – A tárca szeretné, ha több termék áfája is csökkenne, de én nem mennék elébe a vitának, ami az adótörvények körül zajlik majd. Mindenképpen ebbe a körbe tartozik néhány feldolgozott húsáru, felvágott. Emellett egyes tejtermékek, pékáruk, zöldség- és gyümölcsfélék is szóba kerültek, és a vadhúst is ide sorolnám. Jó néhány területen fehérítené az ágazatot az áfacsökkentés, viszont a kieső adóbevételeket pótolni szükséges, ehhez pontos háttérszámítások kellenek, amelyeket jelenleg is egyeztetünk a Nemzetgazdasági Minisztériummal. Nyilván a magyar termelést akarjuk erősíteni, hogy friss, egészséges élelmiszer kerüljön a polcokra, kedvező áron, ehhez egy lehetséges eszköz az adócsökkentés. 

Fazekas elmondta, alapos szakmai vita kell ahhoz, hogy meggyőzzék az Országgyűlés tagjait, hogy a kieső áfabevételek pótolhatóak: – Látszik, hogy a sertéshús áfabevétel-kiesése kisebb volt, mint amit előzetesen kalkuláltunk, ez az ágazat fehéredésének tudható be.

otpagrar.hu

Kapcsolódó cikkek

Új irányok a szakszervezeti tevékenységben?

2018. augusztus 23. 11:26
Egy fiatal munkavállaló vagy munkavállalás előtt álló egyik leggyakoribb válasza a szakszervezetekről szóló ismereteit firtató kérdésre, hogy „miért, van még ilyen?” Pedig a dolgozók közel 10 százaléka szakszervezeti tag, de a 35 év alatti korosztályt egyre nehezebben éri el az érdekvédelem eszméje.

A medvehagyma gyűjtésnek is vannak szabályai!

2017. március 27. 08:18
A medvehagyma gyűjtési szezonja március vége, április eleje. Sokan nincsenek azonban tisztában azzal, hogy a hazánkban több helyen is megteremő „vadfokhagyma” gyűjtése engedélyhez kötött. Emellett, mivel élelmiszernek minősül, így az általános jelölési, nyomon követési előírások is ugyanúgy vonatkoznak rá, mint a termesztett zöldségekre, gyümölcsökre. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) összegyűjtötte a témában a legfontosabb tudnivalókat.