Több tíz milliárdos kártól védte meg az országot a jégkárméséklő-rendszer

2019. november 06. 14:10
A talajgenerátoros jégkármérséklő-rendszer működtetése miatt 1 milliárd forinttal csökkentek a Kárenyhítési Alap jégkárok után kifizetett kiadásai, és több tízmilliárd forintos kártól védte meg a mezőgazdasági termelők mellett a lakossági és önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat, eszközöket, ipari létesítményeket is - közölte Feldman Zsolt szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára kiemelte, hogy Európában egyedüliként Magyarországon épült ki uniós és nemzeti támogatásból az ország teljes területét lefedve a jégkármérséklő rendszer, amelynek működtetésére az agrártárca a Kárenyhítési Alapból évente 1,5 milliárd forintot biztosít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) számára.

A rendszer működésének hatékonysága a biztosítók jégkár kifizetésiben is jelentkezik, hiszen míg 2017-ben a jégkárkifizetés közel 6,3 milliárd forint volt, addig tavaly ez az összeg 3,2 milliárd forintot tett ki - tette hozzá.
Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta, hogy idén a tavalyi évnél korábban, már április 15-én megkezdte működését a rendszer, amelynek második üzemelési évében a gazdálkodók 37 ezer hektárra jelentettek be jégkárt, ez nagyjából fele a 2017-es, utolsó országos védekezés nélkül töltött év értékének.

Az idén is többször voltak tapasztalhatóak szélsőséges időjárási viszonyok, heves zivatarok, a tavalyi évvel ellentétben azonban az idén nem a lokális, hanem a frontokkal érkező zivatarok voltak jellemzőek, amely megnehezítette a védekezést - fűzte hozzá Győrffy Balázs. A NAK elnöke közölte, hogy a jégkár aránya az összes bejelentett mezőgazdasági káron belül tavaly és idén 13 százalék alatt maradt, míg a 2015-2017-es átlag 32 százalék felett volt. Így a statisztikák szerint a rendszer használata nélküli utolsó 3 év átlagához viszonyítva ez az arány több mint 60 százalékkal csökkent.

Kép letöltése
 
Fotó: Lévai Zsolt

 

Az idén még a tavalyinál is szélsőségesebb időjárás miatt az összes zivatarhoz tartozó kárbejelentése közel kétszeresére nőtt: tavaly 45,5 ezer hektár, idén 85 ezer hektárt tett ki. Addig a jégkár aránya a zivatarkárokon belül a 2018-as közel 50 százalékról 44 százalékra csökkent, ugyanez a szám 2015-2017-ben több mint 84 százalék volt.

Az idén a jégkármérséklő-rendszerben a védekezést végző generátorkezelők az április közepétől szeptember végéig tartó, 169 napos védekezési szezonban országos szinten 101 napon kaptak riasztást. A megyék közül idén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében üzemelt a legtöbbet a rendszer, mintegy 447 órát, a legkevesebbet, 227 órát pedig tavalyhoz hasonlóan Győr-Moson-Sopron megyében. Az országos lefedettséget nyújtó, összesen 986 darab talajgenerátorból álló rendszer generátorai ezüst-jodid tartalmú hatóanyagot égetnek el, ami feláramlással a felhőkbe jut, ott csökkentve a kialakuló jégszemcsék méretét.

(MTI) / kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Precíziós mezőgazdaság: techgronómia diplomát szerezhetnek a hallgatók Kanadában

2019. július 22. 08:00
Különleges diplomát ad az albertai Olds College. A diákok a precíziós mezőgazdaságot tanulják meg egyetemi éveik alatt.

Ha késlekedsz egy napot, oda lehet az egész évi munkád - egy növénytermesztő gazda a J

2019. december 12. 08:39
„A magad főnöke vagy.” „Folyamatos kihívásokkal szembesülsz.” „Ha késlekedsz egy napot, akkor lehet, hogy oda az egész évi munkád.” „Kell a végtelen türelem és a kitartás.” „Nagyszerű érzés, amikor jó a termés, jól végeztél el egy munkát vagy jó pénzt kapsz a terményért.” Néhány gondolat egy 28 éves gazdától, amikor szakmáját jellemzi. Balajthi Zoltán a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászladányban beleszületett a mezőgazdaságba, és nem cserélné el ezt az életformát. Milyen is ez és milyenek munkanapjai?