Több ütemben módosul a menetrend a győri vasúti fővonalon, mutatjuk a részleteket

2024. április 12. 18:28
A munkálatok az utasok számára már nem járnak olyan kényelmetlenségekkel, mint a tavaly őszi, rendkívüli munkavégzés: a júliusig tartó karbantartás során legfeljebb 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb eljutási idővel kell majd számolni – közölte a MÁV.
Több ütemben módosul a menetrend a győri vasúti fővonalon, mutatjuk a részleteket
A júliusig tartó karbantartás során legfeljebb 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb eljutási idővel kell majd számolni Fotó: MÁV/Facebook
 
A tavaly decemberi menetrendváltást megelőző három hónapban a társaság felújította a győri fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszát. Ezen a 29 kilométeren a megfelelő hőmérséklet mellett végezhető utómunkálatokkal fejeződik be a pályarekonstrukció, mely április közepétől július elejéig több ütemben, eltérő szakaszokon zajlik.
 
A munka jellege lehetővé teszi, hogy egy vágányon mindig fenntartsák a forgalmat, ezért a vonatok többsége közlekedni fog és a munkálatok miatt nem lesz szükség pótlóbuszok beállítására. Az egyvágányú közlekedés következtében jellemzően az indulási és érkezési idők módosulnak, illetve néhány járat kimarad vagy nem a teljes útvonalán közlekedik.
 
Ezekre a változásokra számíthatunk az érintett szakaszokon
A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon a karbantartás első fázisában, április 15-től 27-én hajnalig a Biatorbágy és Herceghalom közötti munkálatok érintik az S10-es, S12-es és G10-es járatokat, a szombathelyi Savaria IC-ket és a soproni InterCityket, továbbá a nemzetközi vonatokat is (railjetek, EuroCityk, EuroNightok, Dráva és Mura IC-k).
 
A tavaly ősszel elvégzett felújítás eredményeképpen Biatorbágy és Szárliget között már megbízhatóbbá vált a vonatforgalom, ám a tartós eredmény eléréséhez az előírt utómunkálatokat el kell végezni. Ezek jelentős része a megfelelő hőmérséklet mellett kivitelezhető – fogalmaz a társaság közleménye.
 
Április 15-től június 27-ig jellemzően 2-3 hetes ütemekre bontva az egyes állomások (Biatorbágy–Herceghalom, Bicske–Szárliget, Herceghalom–Bicske) közötti nyíltvonalon végzik el a vágány-, illetve váltószabályozásokat, a 2023 őszén épített új hézagnélküli vágányok ún. lélegeztetését, a szabványos semleges hőmérséklet kialakítását.
 
A munkálatok mindig csak egy vágányt érintenek, a másik vágányon fenntartják a vonatközlekedést, ám ez egyaránt érinti a nappali és éjszakai belföldi, valamint a nemzetközi vonatokat is.
 
A felsővezetéki hálózaton a hosszláncokat cserélik azon szakaszokon, ahol a felsővezetéket az őszi munkák során meg kellett bontani, emellett elvégezik a felsővezetékek vizsgálatát és időszakos karbantartását is. A vezetékcserékre éjszakai vágányzárak során kerül sor.
 
Május 10. és június 20. között Bicske alsó megállóhely közelében megoldják a korábban keletkezett vízelvezetési hiányosság okozta alépítményi problémát. Ez idő alatt is egy vágányon közlekednek a vonatok Herceghalom és Bicske között - tudatták.
 
Június 21-től július 1-jéig Bicskén és Biatorbágyon a szükséges állomási munkálatokkal fejezik be a karbantartási folyamatot, amely június 28-tól már csak éjszakai vonatokat fog érinteni. Ezenkívül június második felében elvégzik a biatorbágyi állomáson a 2. és 3. vágány közötti peron aszfaltozását, ekkor ez a peron nem lesz használható.
 
A MÁV által végzett karbantartás mellett pályarekonstrukció zajlik Ferencváros és Budapest-Kelenföld állomás között is.
 
A menetrendi változásokról részletesen itt olvashatnak.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Zergegida született a Szegedi Vadasparkban

2023. június 07. 14:09
Zergegida született a Szegedi Vadasparkban, a fiatal nőstényt a látogatók is megfigyelhetik, amint sziklás-dombos kifutójában ugrándozik - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.
A zergegida május elején jött a világra, és volt olyan szerencsés látogató, aki tanúja lehetett születésnek. Világra jötte szerencsére komplikációmentes volt, a gida hamar talpra állt.

Tavasztól két új programsorozattal jelentkezik a Svábhegyi Csillagvizsgáló

2023. április 11. 15:33
Tavasztól két új ismeretterjesztő és egyben szórakoztató programsorozattal jelentkezik a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
 
Április 12-én indul a Kozmikus tudásunk határai című élő előadássorozat Kiss László Széchenyi-díjas csillagász vezetésével, április 22-től pedig az előre meghirdetett alkalmakon ismét megnyitja kapuit a látogatók előtt a Svábhegyi Csillagvizsgáló összes programhelyszíne.