Tojásfarm és sertésüzem Faddon
2023. szeptember 19. 16:14
Alternatív tojásfarmot adtak át a faddi Duna-Hyb Kft. telephelyén májusban. Az elmúlt héten már a 15 ezer jérce is megérkezett Ausztriából. A beüzemelés napjaiban látogattuk meg a telephelyet, ahol az első tapasztalatokról kérdeztük Reibling Tamás tulajdonos-ügyvezetőt.
Azért esett a választása a Lohman-hibridekre (amelyek 17 hetesen kezdték meg életüket az új üzemben), mert a legkevesebb takarmányt igénylik, vagyis a legkisebb termelési költséggel tarthatók.

Az első üzemnapok valóban a legizgalmasabb és legnehezebb időszakot jelentik számukra, erősítette meg az állatorvos végzettségű szakember, aki édesapjával és testvérével több mint harminc éve foglalkozik sertéstenyésztéssel – méghozzá kiváló eredményekkel.
„A madár tudja a dolgát, a vas is, de az elektronika még csak a 30 százalékát” – fogalmazott. Ottjártunkkor éppen a külföldi szakembereket várták az optimalizálás érdekében. A teljesen zárt, automatizált technológia német, a szellőzésvezérlés pedig dán fejlesztés eredménye.

A családi vállalkozás a több lábon állás érdekében döntött úgy, hogy a sertéstenyésztés mellé a stabilabb piaci helyzetű és kisebb inputigényű tojástermelésbe is belekezdenek. Mivel a ketreces tartást előbb-utóbb fel fogják számolni, a szabadtartás pedig fajlagosan a legnagyobb költségű, az úgynevezett volier tartástechnológiát választották. Ausztriában több, itthon még csak néhány ilyen üzem működik. Lényege, hogy a madarak nem ketrecekben élik le az életüket, hanem teljesen szabadon közlekednek az 1000 négyzetméteres üzem területén, aminek köszönhetően sokkal kevesebb stressz éri őket.

AZ ÜZEMBEN KÉNYELMES TOJÓFÉSZKEK, AUTOMATIKUSAN ADAGOLT KEVERÉKTAKARMÁNY ÉS BESZERELT IVÓVÍZ ÁLL RENDELKEZÉSÜKRE. A HELYBEN ELÉRHETŐ KEMÉNY ÉS VASAS VIZET SZŰRIK, FERTŐTLENÍTIK, VAS- ÉS MANGÁNTALANÍTJÁK SZÁMUKRA, VAGYIS GYAKORLATILAG ÁSVÁNYVÍZ MINŐSÉGET KAPNAK.
Forrás: https://magyarmezogazdasag.hu/Kistermelők Lapja
Kapcsolódó cikkek
Nincs menekvés? Az ukrán gabona nem tűnik el egyhamar a piacról
2023. március 10. 09:31
A napokban dől el a lejáró fekete-tengeri gabonaszállításról szóló egyezmény sorsa.
Folyamatosan és egyre nagyobb mennyiségben érkezik ukrán gabona az Európai Unióba, ami Brüsszel beavatkozása nélkül óriási nyomást gyakorol a piacokra. Ráadásul a nemzetközi agráróriások és az Egyesült Államok is alternatív logisztikai fejlesztéseket hajtanak végre, hiszen bármikor leállhat a fekete-tengeri szállítás, ha nem sikerül meghosszabbítani az Ukrajna és Oroszország között – az ENSZ és Törökország közvetítésével – tavaly nyáron létrejött, majd egyszer már meghosszabbított megállapodást.
Kabáról indult hazai térhódítása
2023. május 31. 11:14
A chilipaprika érdekes helyet foglal el a kultúrnövények között. Zöldségként termesztik, de élvezeti termékként, fűszerként fogyasztják. A gyógyhatással is rendelkező bogyót egyre többen kedvelik hazánkban is, és gyorsan terjedő népszerűségéhez jelentősen hozzájárult a Chili Hungária Manufaktúra.
Tavaly a kertészetük rendezte meg a chilievő Európa-bajnokságot; Európa chilikultúrájának legismertebb arcai látogattak el hozzájuk, és nagyon csodálkoztak egyes növények méretén.

