Túlélőpróba a Balatonnál
2020. június 29. 10:21
Az első kánikulai hétvégével a vendégek is megéreztek a Balatonra, ahol hosszú évek óta először nincs munkaerőhiány, de a szolgáltatók nagy része így is csak a túlélésre játszik.

– Eddig alkalmazott nem volt, most vendég nincs – foglalta össze tömören a Balaton-part idei szezonjának eddigi tapasztalatait a balatonboglári Platán strand egyik éttermének tulajdonosa. – Négy éve ez az első nyár, hogy a nyitásra összeállt a csapat, nem kell még július közepén is emberekre vadásznom. Erre most meg a nyaralók hiányoztak. Az előszezont lenullázó koronavírus-járvány után június végéig az időjárás is kibabrált a tóparti szálláskiadókkal, vendéglátósokkal és szolgáltatókkal, amióta kinyithattak, szinte minden hétvégén esett. Pedig a karantén után nagyon bíztak benne a Balatonnál, hogy a pünkösddel beindul a bolt, ám végül június utolsó hétvégéjéig kellett várni az első komolyabb vendégáradatra. – Azt mondják az okosok, innentől már erős lesz a szezon, mert jönnek a vakációzók, a szálláshelyeken nagyon sok a foglalás, de egyelőre óvatosan vagyok optimista – tette hozzá a boglári vendéglős. – Majd, ha minden asztalunknál ülnek, és a pincéreim homlokán meglátom az első izzadtságcseppeket, kifújom a levegőt. De akkor is csak azért, mert talán nem veszteséggel zárunk az idén, hanem sikerül kihozni a nyarat nullára. Ha szuper idő lesz, akkor valami minimális kis plusszal.
Hasonlóképpen a nullás nyarat lőtte be célnak a fonyódi István. Egyelőre csak a negatívumokat sorolta, vendéglője bérleti díját április óta fizeti, igaz, május közepéig sikerült megállapodnia a fél árban, ám bevétel nélkül így is erős mínusszal kezdte a szezont. – A kevesebb asztal miatt, kisebb személyzettel próbáljuk meg végignyomni a nyarat, bár adná Isten, hogy július közepétől még fel kelljen vennem embereket – sóhajtotta. – Az idén ez nem lesz gond, hosszú évek óta ez az első nyár, hogy nem kellett nagyítóval keresni szakácsot, pincért, hanem ajánlkozók voltak. Az Ausztriából és Olaszországból hazajött vendéglátósok nagy része a Balatonnál akarja kihúzni, míg visszamehet. Való igaz, míg a korábbi években alig lehetett olyan egységet látni, ahol ne virított volna kint a felirat, milyen státuszokba keresnek embert, június utolsó hétvégéjén Máraifürdőtől Földvárig mindössze négy személyzetet kereső hirdetést láttunk. A nagyobb munkaerőkínálat egyúttal kisebb fizetést is jelent, az általunk megkérdezett vállalkozók 20-25, az alkalmazottak viszont 30-40 százalékos visszaesésről beszéltek a múlt nyárhoz képest. – Ez bagó, ahhoz képest, amennyiért Tirolban dolgoztam. Március közepén jöttem haza, s mivel nem akartam teljesen felélni a kint összespórolt pénzt, így beálltam nyárra a Balatonhoz – mesélte a zalaszentgróti Móric egy lellei vendéglőben. – A tiroli szállóból egyébként négy kollégáról is tudok, akik itt vannak Lellén, s tervezzük, hogy vissza is megyünk. Állítólag októbertől már megint lehet kint dolgozni, addig kell kihúzni, itt pedig keresek azért annyit, hogy nem kelljen a tartalékhoz nyúlnom. – Tavaly két helyen dolgoztam pincérként – állította Balatonföldváron Péter. – Az első helyen 15 ezret kaptam naponta tizenkét órára, heti egy szabadnappal. Július közepén aztán váltottam, megkerestek egy másik vendéglőből, ahol nagyon meg volt szorulva a tulaj, s ott tizennégy órára 25 ezret fizettek. Hozzájuk mentem vissza, az első megállapodás ugyanannyi időre 15 ezerről szól azzal, hogy egy hónap múlva a forgalom tükrében újra tárgyalunk. Persze azt is elismeri, eddig nem kellett megszakadniuk: tavaly 36, az idén 24 asztalt kell kiszolgálniuk, de eddig a hétvégéig fél háznál még nem voltak többen, szerencsére péntek este már majdnem teltházat produkáltak. – Csak nem mindegy, ki ülnek be – tette hozzá Péter főnöke. – Nagyon hiányoznak a külföldiek, tavaly a németek mellett rengeteg cseh és lengyel jött, az idén velük nem hiszem, hogy számolhatunk. A magyarok pedig kevésbé engedik el magukat, az ebédet megoldják otthon, jó esetben vacsorázni ugyan beülnek, de akkor is csak egy fogást és néhány italt. Amihez persze az árak is hozzájárulnak: átlagosan úgy 10 százalékkal lett drágább a Balaton az idénre, de ez csalóka, ugyanis a vendéglátósok egy része tavalyi áron dolgozik, sőt, egy kis részük még alá is ment, a többség viszont emelt, méghozzá éppen a legkelendőbb termékek árán: sok helyen a sörért, lángosért, hamburgerért, illetve az éttermi menükért 20 százalékkal is többet kell fizetni. – Valamint be kell hozni a kiesést – indokolta a lángos, a hekk, a folyóbor és a sör árváltozásáét az egyik vendéglős. – A magasabb árkategóriájú ételek nem fogynak, vagyis az olcsóbbakon kell megtalálni a hasznot. Ennek megfelelően vélhetően már nem találni helyet a déli parton, ahol ötszáz forint alatt sima lángost lehetne kapni, s a legolcsóbb, kommersz korsó sör 400-nál kezdődik, de mindkettőnél jellemzőbb, hogy hatossal kezdődik az ár. A talán legnépszerűbb sajtos-tejfölös lángost pedig 700-1100 forint között láttuk, utóbbiért már menüt is lehet választani egy szolidabb helyen. – Ez egy ilyen szezon lesz – magyarázta egy máriafürdői vendéglős. – Mindenki túl akarja élni, s ezért kísérletezik mindenben. Mennyiért dolgoznak az emberei, mennyit hajlandó fizetni a vendég, meddig lehet feszegetni a húrokat? És sajnos sokan lesznek, akiknél elpattan.
nepszava.hu
Kapcsolódó cikkek
Koronavírus: 7 rossz szokás, amit azonnal abba kellene hagynunk
2020. szeptember 15. 08:32
Magyarországot is elérte a koronavírus-járvány második hulláma, ami egészen másnak tűnik mint az első. Ennek ellenére a szakemberek szerint továbbra is fontos a megelőzés szempontjából környezetünk tisztán tartása. A rohanó hétköznapokon folyamatosan keressük a gyors és hatékony megoldásokat, amelyek sokszor rossz szokások kialakulásához vezetnek. A HelloVidék most összegyűjtötte azokat, amiket jobb, ha azonnal befejezünk egészségünk megőrzése érdekében.
Állami szálláshelyek a kárpátaljai menekülteknek
2022. március 02. 08:59
Az orosz-ukrán konfliktus következtében kialakult helyzet kapcsán az állami erdőgazdaságok az Országos Erdészeti Egyesület és az Erdészcsillag Alapítvány operatív segítségével közel 100 menekültnek ajánlott fel azonnali szálláslehetőséget ellátással a határközeli erdei iskolákban – mondta Nagy István agrárminiszter.
Az Országos Erdészeti Egyesület az egész országban megkezdte az erdei turisztikai szálláshelyek felmérését az állami mellett a magán erdőgazdálkodók körében is, hogy szükség esetén az egész erdőgazdasági cégcsoport bevonásával további férőhelyeket biztosítsanak az Ukrajnából érkező rászorulóknak.
Az Országos Erdészeti Egyesület az egész országban megkezdte az erdei turisztikai szálláshelyek felmérését az állami mellett a magán erdőgazdálkodók körében is, hogy szükség esetén az egész erdőgazdasági cégcsoport bevonásával további férőhelyeket biztosítsanak az Ukrajnából érkező rászorulóknak.