Újabb bérmegállapodás a láthatáron

2019. november 19. 09:16
2019. november 12-én tartotta ülését a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma (KVKF), ahol a felek egyetértettek abban, hogy újabb, többéves bérmegállapodásra lenne szükség.

Eredményesnek értékelték a résztvevők a 2017-ben megkötött középtávú megállapodást a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának novemberi ülésén, és egyetértettek abban, hogy újabb, többéves megállapodás szülessen. Az újabb bérmegállapodásban szereplő mértékek azonban többek között az infláció alakulásától és az újranyitott jövő évi minimálbér-tárgyalások kimenetelétől is függnek.

Szakszervezeti oldalról a hozzászólók kiemelték a sok helyen kritikus létszámhiányt, az elvándorlást, amit a korábbi középtávú megállapodás sem volt képes teljeskörűen orvosolni. Emiatt több vállalat a működőképesség határára került, amit tovább nehezítenek az összetorlódott bérek.

A munkáltatói oldal megerősítette, hogy jelentős bérfejlesztési igények merültek fel, ami a közszolgálatot ellátó vállalkozások számára saját erőből nem teljesíthető, így szükséges a kormányoldal bevonása. A STRATOSZ képviseletében Dávid Ilona, a szövetség elnöke munkáltatói érdeknek nevezte a munkavállalók hosszútávú megtartását, a munkaerőhiány csökkentését.

A kormányoldalról Fónagy János államtitkár sikeresnek értékelte a három évet, és jelezte, hogy a kormány az egész társadalom számára fontos ágazatokban a képzett és a fiatal munkaerő pótlását biztosítani kívánja. Schanda Tamás államtitkár ezt azzal egészítette ki, hogy a kormány célja, hogy "ezúttal is egy adott esetben több évre szóló megállapodás szülessen".

A KVKF keretein belül a tárgyalások folytatására az infláció mértékének ismertté válása, illetve a vártnál jobb gazdasági teljesítmény miatt november 11-én újranyitott, a jövő évi minimálbéremelésről szóló tárgyalások lezárása után kerülhet sor.

 

liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Lássunk tisztán!

2020. május 13. 08:20
A 2020. május 11-én folytatta üléssorozatát – videókonferencia keretében – a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma. A LIGA Szakszervezetek figyelmeztetett, sok szülő a járvány miatt kivett szabadságok után a nyári időszakban már nem fogja tudni megoldani a gyermekfelügyeletet, továbbá szükségesnek lát egy jelenlegi helyzetet bemutató felmérés elkészítését a létszámhelyzetről, létszámigényekről, hogy tisztábban lehessen látni az állami tulajdonú cégek munkaerő felvevő képességét.

Szükség lehet az évközi korrekcióra

2022. május 05. 07:57
Szükség lehet az évközi korrekcióra – mondta az InfoRádiónak a Liga Szakszervezetek elnöke 2022. május 3-án.