Változások a hitelkonstrukciókban
2023. január 03. 13:00
Az új esztendő első napjától jelentős változások léptek életbe egyes hitelkonstrukciókban és az állami támogatásokat érintő jogszabályokban: egyebek mellett nőtt a teljes hiteldíjmutató plafon, megszűnt a hitelmoratórium, és idén már három kamatstop is érvényes június végéig.
A személyi kölcsönöknél 2023. január elsejétől 29,9 százalékról 37 százalékra emelkedett a maximális teljes hiteldíjmutató (thm). Az áruhitelek, folyószámlahitelek és hitelkártyák esetén az 52 százalékot is elérheti a thm az új plafonérték szerint, szemben a 2022 végéig érvényes 44,9 százalékkal. Ezek a maximumok a jegybanki alapkamathoz vannak kötve, és 2023. június 30-ig lesznek érvényesek – írja összefoglalójában a Bank360.hu.

A szakportál felsorolása szerint június 30-ig megmarad a kamatstop, ami a meglévő, változó kamatozású jelzáloghitelek törlesztőrészleteinek drágulását akadályozza meg egy meghatározott szint felett. A 2022 januárjától bevezetett felső limit a változó kamatozású, referenciakamathoz kötött lakossági jelzáloghitelekre vonatkozik, 2022. november óta pedig a három-, négy- és ötéves kamatperiódusú, nem kamattámogatott lakáshitelekre is kiterjesztették.
Egyelőre idén június 30-ig érvényes a kis- és középvállalkozások hiteleire meghirdetett kamatstop is, továbbá január elsejétől lehetőség nyílt a szabad felhasználású diákhiteleknél is a kamatstopra, 4,99 százalékos plafonnal.
Az óév utolsó napjával lejárt a koronavírus-járvány 2020. márciusi kitörésekor elindult hitelmoratórium – hívja fel a figyelmet erre is a Bank360.hu. Így 2023. január elsejétől azoknak a vállalkozásoknak és magánszemélyeknek is újra el kell kezdeniük a törlesztést, akik mindeddig igénybe vették a felfüggesztés lehetőségét. Egyedül az aszálykárosult agrártermelők számára 2022 őszén meghirdetett hitelmoratórium él továbbra is, egészen 2023. december 31-ig. Mint ismeretes, a hitelmoratórium alatt felhalmozott költségek miatt nem növekedhet az adósok rendszeres havi törlesztőrészlete, ami azonban nem jelenti azt, hogy ezt nem kell kifizetniük. Ezt úgy oldja meg a konstrukió, hogy meghosszabbítják a futamidőt, a törlesztési idő pedig annyival nő, amennyi a többletköltségek kifizetéséhez szükséges.
– A hitelmoratóriumos adósok ugyanakkor ettől függetlenül tapasztalhatnak majd törlesztőrészlet-emelkedést. Ha ugyanis a moratórium alatt a hitelüknek volt kamatfordulója, akkor a kamatstop által megengedett mértékig megnőhet a hitelük kamata, és ebből fakadóan a havi részletük összege is – jegyzi meg a szakportál.
– A babaváró hitel sorsa sokáig bizonytalan volt, ezért számos bank felfüggesztette év végén a kölcsönigénylés befogadását. A 2022. december 28-án megjelent kormányrendelet szerint azonban a támogatás egészen 2024-ig velünk marad. A támogatást azonban változatlan feltételekkel lehet igényelni 2023-ban, így a bankok is újraindították a konstrukció forgalmazását – mutat rá a Bankmonitor.hu.
Egyes hitelintézeteknél az igénylések befogadása – az OTP Banknál, az ERSTE Banknál, a Gránit Banknál és a K&H Banknál – folyamatos volt, ami így is marad. A decemberben felfüggesztés mellett döntő CIB Bank, MagNet Bank, MKB Bank, Raiffeisen Bank, Takarékbank és UniCredit Bank a Bankmonitor.hu információi szerint ugyancsak újraindították az igénylések befogadását. Az új év első hetében azonban még nehézséget jelenthet az igényléshez szükséges tb-igazolás beszerzése, ugyanis az igazgatási szünet 2023. január 9-ig tart.
Továbbra is igénybe lehet venni a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) és a hozzákapcsolódó hitelt, azonban ez nem is volt veszélyben, hiszen nem volt az igénylésének határideje – emlékeztet a Bank360. A falusi csok azonban lejárt volna 2022 végén, de ezt is meghosszabbította a kormány 2024 végéig. A falusi csokkal továbbra is kistelepüléseken lehet legfeljebb 10 millió forint állami támogatáshoz és kedvezményes kölcsönhöz jutni ingatlanvásárlás és -bővítés, -korszerűsítés esetén.
forrás: agrotrend.hu
Kapcsolódó cikkek
Közösen vonulnak utcára több ország tiltakozó gazdái
2024. február 19. 15:48
Győrffy Balázs: közös gazdademonstrációt tartanak a V4-es agrárszervezetek.
Közös demonstrációt szerveznek a Visegrádi országok agrárkamarái Lettország és Litvánia képviselőivel együtt február 22-re. Arra hívják fel a társadalom figyelmét, hogy az Ukrajnából érkező gabona és élelmiszer tönkreteszi az európai gazdákat – erről Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke beszélt az M1 aktuális csatornán ma, feb.19.-én, hétfőn.
Gulyás Gergely bejelentette: újra drágulni fog a gáz, erre készüljön a magyar lakosság
2023. március 09. 13:52
Elhúzódik a háború, ez pedig újabb emelkedést fog hozni a gázárakban - mondta Gulyás Gergely a kormányinfón. Az infláció csökkenése reménykeltő, és továbbra is dolgoznak azon, hogy az év végére egyszámjegyű legyen az áremelkedés, számolt be a Pénzcentrum.
Estébe nyúló ülést tartott tegnap a kormány - ezzel kezdte a mai kormányinfót Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely. A kormány továbbra is elhúzódó háborúra számít, annak minden negatív gazdaságpolitikai következményével.