Változtak az állami földek bérbeadási szabályai

2013. augusztus 04. 18:16
A rendelet péntektől hatályos, így a már meghirdetett, de még nem értékelt pályázatokra is vonatkozik.
Változtak az állami földek bérbeadási szabályai

A Nemzeti Földalapba tartozó, több földrészletből álló, de legalább 100 hektáros terület bérbeadási pályázatain több nyertest is lehet hirdetni, az értékelő bizottság javaslata szerinti megosztásban - az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

A 2010-es kormányrendeletet módosító jogszabály szerint a pályázók figyelmét már a kiírásban fel kell hívni a több nyertes lehetőségére, a pályázónak pedig alá kell írnia azt a nyilatkozatot, amelyben ezt tudomásul veszi.

A bírálatnál első helyre kerül az összességében legelőnyösebb ajánlatott tett pályázó, majd nyertessé nyilváníthatók azok is, akik hozzá képest 10 százalékkal kevesebb pontszámot értek el.

A nyertesek száma a bérbe adandó terület nagyságától függ: az első számú nyertesen túl, 100-150 hektár között további egy, 150-200 hektár között kettő, 200-250 hektár között három, afelett pedig további négy pályázó nyilvánítható nyertesnek.

A sorrend a pontszám alapján alakul ki, a föld felosztására közöttük az értékelő bizottság tesz javaslatot, a nyertesekkel egy okiratban köti meg a bérleti szerződést a Nemzeti Földalap azzal, hogy őket együttműködésre kötelezi.

 

Kapcsolódó cikkek

A Növekedési Hitelprogram a mezőgazdaság motorja

2016. április 26. 07:49
A prgram révén 65 milliárdos fejlesztés valósult meg A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogramja (NHP) a magyar mezőgazdaság növekedésének motorja, a mezőgazdaság részesedése az NHP második szakaszában a kezdeti 14 százalékról 28 százalékra nőtt - írta az Atradius hitelbiztosító legfrissebb piacelemzésében.
 

Gyermekeknek készült tejpépet vont ki a NÉBIH

2016. április 29. 07:43
Azonnali hatállyal megtiltotta a NÉBIH a 250 grammos Nestlé 5 gyümölcsös tejpép forgalmazását. A termék „Ochratoxin A” toxint tartalmaz. A kifogásolt tejpép egyszeri, vagy rövid ideig történő fogyasztása valószínűleg nem ártalmas az egészségre.