Védettséget kapnak a jelzett turistautak az állami erdőgazdaságoktól
2023. december 01. 12:27
Az Agrárminisztérium és a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) együttműködési megállapodást írt alá a hazai turistaegyesületek első szövetsége, a Magyar Turista Szövetség megalapításának 110. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen november 30.-án, Budapesten.
A megállapodás szerint az állami erdészeti társaságok vállalják, hogy a területükön vezető, szabványosan jelzett turistautak létesítése, megszüntetése vagy módosítása előtt mindig egyeztetnek a szakmai szervezettel.

Az MTSZ terepi felmérése szerint a mintegy 17 ezer kilométernyi hazai turistaút 42 százaléka állami erdőterületen vezet, ezért az együttműködés fontos lépés az 1930-as évek óta használatos turistajelzés-rendszer egységes, átlátható alkalmazása felé. A dokumentumot az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára és Garancsi István, az MTSZ elnöke írta alá.

Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár az eseményen tartott köszöntő beszédében kiemelte, hogy a 21. században új kihívások előtt áll az erdei turizmus, amely fejlesztése mellett az agrártárca továbbra is elkötelezett a turista szervezetekkel együttműködésben.
Az állami erdészeti cégcsoport 2010 óta több mint 40 milliárd forintot fordított az erdei turisztikai infrastruktúra fejlesztésére, melynek működtetésére évente mintegy 4 milliárd forintot gazdálkodik ki. A tárca dolgozik a Közös Agrárpolitika új pályázati kiírásán, melyek keretében a magántulajdonú erdőkben is lehetőség lesz a kisebb turisztikai fejlesztések támogatására.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Átadták a Sarkad-Remetei Vadászházat
2023. június 26. 14:11
Az erdei ökoturisztikai infrastruktúra fejlesztése a fenntarthatóságot szolgálja. Az állami erdőgazdaságok az erdőkezelésbe integrált módon, a védelmi és gazdasági törekvésekkel összhangban folyamatosan bővítik és korszerűsítik turisztikai hálózatukat.
Az állami erdőgazdaságok a Téry Ödön Program és az Aktív Magyarország Program révén több mint 3 milliárd forintot fordíthattak 2017 és 2022 között ökoturisztikai infrastruktúrájuk fejlesztésére az Agrárminisztérium pályázatai mellett.
Farsang a Várkert Bazárban
2023. február 07. 19:56
Farsangi programokkal, köztük kézműveskedéssel, koncerttel és hangszersimogatóval várja a családokat a Várkert Bazár február 12.-én, vasárnap.
11 órától a Makám Zenekar ad koncertet Bogárbál címmel. Az interaktív családi műsor az állatvilág és az ember, különösen az állatok és a gyerekek kapcsolatát mutatja be. A koncerten játékos formában kerül közel a nagyvároshoz szokott gyerekekhez a természet, az erdő, mező, tó, folyó és a benne élő állatok.

