Zavartalanul működik tovább a MATE?

2023. március 02. 13:18
Nagy István agrárminiszter és Lázár János építési és közlekedési miniszter, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos elhagyja a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kuratóriumát. Hogy milyen hatással lesz ez az egyetem további működésére, arról Gyuricza Csaba rektor számolt be Halmos B. Ágnesnek, a Kistermelők Lapja főszerkesztőjének az MMG Direkt legutóbbi adásában.
Zavartalanul működik tovább a MATE?
 
Továbbá ismertette hogyan nő a fiatalok körében az agrárium népszerűsége, illetve milyen új szakok, képzések indulnak a MATE intézményeiben.
 
– Értelemszerűen a kuratórium tagjait nem az egyetem vezetése, hanem a fenntartója jelöli ki.
 
Véleményem szerint olyan kuratórium működött nálunk, amely komoly szakmai tapasztalattal rendelkező szakembereket foglalt magába, és segítette az egyetem fenntartását, irányítását.
 
A kuratórium elnöke, Csányi Sándor vitathatatlanul a legmeghatározóbb szereplője az agráriumnak, és talán a legjobban látja az agrár-felsőoktatással szembeni piaci igényeket. A Magyar Tudomány Akadémia képviseletében Horn Péter éveken keresztül maga is egyetemi integrációkkal foglalkozott, rektorként irányította egyik jogelőd intézményünket, míg Bedő Zoltán egy szakmájában elismert nemesítő tudósember, aki kutatóintézeti tapasztalatokkal és vezetői tapasztalatokkal rendelkezik – mondta Gyuricza Csaba, aki természetesen kitért a kuratóriumból távozó két politikusra is. – Nagy István, illetve Lázár János szintén a magyar agrárium és a vidékpolitika meghatározó szereplői, ők társadalmi oldalról, a vidék intellektuális igényeinek, hátterének oldaláról olyan segítséget és támogatást adtak, ami hiányozni fog egyetemünknek – fogalmazott a rektor. Az, hogy kik lesznek a kuratórium új tagjai, arról az interjú készítésének idején nem állt rendelkezésünkre információ.
Az egyetem életénél maradva; a felsőoktatási intézményekben továbbtanulni kívánók körében évről évre egyre nagyobb a MATE-ra jelentkezők száma.
Hogy mindez az agrárium folyamatosan emelkedő népszerűségének köszönhető, vagy az egyetem oktatási programja vonzza a diákokat, erre kérdésre nem tudott egyöntetű választ adni a rektor, szerinte a válasz ennél összetettebb:
 
– Azt kell látnunk, hogy összességében egyre kevesebb a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma: míg 2010-ben megközelítőleg százezer fiatal nyert felvételt valamelyik felsőoktatási intézménybe, addig tavaly ez a szám hetven-hetvenkét ezerre csökkent. Ahhoz, hogy a mi egyetemünket ne, vagy minél kisebb mértékben érje a felvételizett diákok számának csökkenése, meg kellett újítani képzéseinket, át kellett alakítani, modernizálni a meglévő képzési struktúrát. Ehhez hozzáigazítottuk a piaci és társadalmi igényeket, a nemzetközi trendeket, továbbá új szakokat létesítettünk, amelyekben a legkorszerűbb technológiák jelennek meg a képzés során, amik vonzerőt jelenthetnek a fiatalok részére.
 
 
 
Másfelől – amiben hosszú távon óriási lehetőség mutatkozik abból kifolyólag, hogy egy dinamikusan változó tudományágról van szó – a továbbképzések, a posztgraduális képzések, a szakirányú továbbképzések, a felnőttképzési programok jelentik a jövőt az agrár-felsőoktatás számára.
Elképzelésünk beigazolódni látszik, ugyanis ezek a programok vonzzák a hallgatókat. Ezek közül megemlítenék néhányat: agrárdiplomáciai, adattudományi, élelmiszerlánc-menedzsment szakot indítottunk, de átalakítjuk, modernizáljuk az ökológiai gazdálkodás szakunkat a versenyképes tudás megszerzése érdekében. Ezek mellett, első egyetemként az országban, növényvédelmi drónpilóta képzést is indítottunk, amire óriási az érdeklődés. Ez persze nem véletlen, hiszen ilyen szakemberekre az elkövetkező évektől nagy szüksége lesz az agráriumnak – hangsúlyozta Gyuricza Csaba rektor, aki azt is megemlítette, hogy az egyetem küldetésének tekinti a fiatalok minél hatékonyabb megszólítását, mert csak így lehetséges a továbbiakban a generációváltás ösztönzése és a minél sikeresebb gazdaságátadás a családi gazdaságokban. Ezáltal megteremtve a jövő agráriumának zálogát, hogy minél több agilis, szaktudással maradéktalanul felvértezett szakember dolgozzon a modern agráriumában.
 
forrás: magyarmezogazdasag.hu

Kapcsolódó cikkek

Fogy az idő: ezt sok magyar gazdának el kell intéznie január 31-ig

2023. január 31. 12:11
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” című pályázati felhívás alapján a 2023 évi támogatási kérelmek benyújtására 2023. január 31-ig van lehetőség. Fontos, hogy a határidő elmulasztása jogvesztő hatályú!

Több mint 2000 önkormányzatot szolgáltak ki szociális tűzifával

2024. február 15. 16:33
Február 15. előtt minden önkormányzathoz eljutott az a tűzifamennyiség, amelyet a szociális tüzelőanyag program keretében az állami erdészeti társaságoktól rendeltek. A cégcsoporttól 2087 önkormányzat több mint 164 ezer köbméter tűzifát vett át, amit a rászorulók között osztottak szét.