Kapcsolódó tartalmak: kettős mérce

Hír: Itt az akcióterv, amellyel csapást mérnének az élelmiszermultikra

2017. augusztus 16. 12:55
 
Megjelent a Magyar Közlönyben az a 20 pontos akcióterv, amelyet a multinacionális cégek rossz minőségűnek mondott élelmiszereinek háttérbe szorítására kíván végrehajtani a kormány. Az intézkedésekre mintegy 2 milliárd forintot fordítanának 2017-2019-ban, egyes lépések kidolgozási határidejét viszont csak 2020. december 31-ben állapították meg. Kiemelt cél a fogyasztói tudatosság növelése, illetve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) létszámának és laborkomplexumának bővítése is.

Hír: Nem engedhetjük, hogy a multik becsapjanak bennünket!

2017. szeptember 19. 08:49
 
Egyértelműen bebizonyosodott, hogy a legnagyobb világcégek az EU nyugati tagállamaihoz képest gyengébb minőségű, olcsóbb alapanyagokból készült termékeket forgalmaznak a később csatlakozott kelet-közép-európai országokban – jelentette ki dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter hétfőn a parlamentben egy interpellációra adott válaszában.

Hír: Az Európai Bizottság is felveszi a harcot a kettős minőségű élelmiszerekkel

2017. szeptember 27. 08:16
 
A testület útmutatóval segíti a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok munkáját

Hír: Élelmiszermizéria: Brüsszel véget vetne a vádaskodásoknak

2017. szeptember 29. 09:10
 
Konkrét akciótervet és folyamatábrát dolgozott ki napokban közzétett útmutatójában az Európai Bizottság (EB) az élelmiszerek „kettős minőségével” kapcsolatban. Az EB részletezi, melyek azok az uniós jogi előírások, amelyeket a tagországoknak a „kettős élelmiszerminőség” vizsgálatakor figyelembe kell venniük, és kitér arra is, milyen egzaktabb módszerekkel állapíthatják meg a különbségeket. A mostani iránymutatásból látható, hogy a bizottság nem vonja kétségbe a „kettős minőség” létezését, de arra törekszik, hogy az ellenőrzéseket tudományos alapokra helyezze. Az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis egyes tagállamok – például Magyarország is – szakmaiatlan és szubjektív szempontok szerint vizsgálódtak, így eredményeik nem voltak alkalmasak a tényleges helyzet tisztázására.

Hír: Orbán Viktor: a multik átverik a vásárlókat

2017. október 16. 11:40
 
Az európai gazdaság az egymás iránti bizalmon nyugszik, ez a kötőanyaga - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a pozsonyi várban, ahol európai uniós (EU-s) találkozót tartottak az élelmiszerek kettős termékminősége gyakorlatának megszüntetéséért a visegrádi négyek (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) kormányfőinek, illetve az összes uniós tagország képviselőinek és az uniós szakpolitikusoknak a részvételével.

Hír: Élelmiszerbotrány: Brüsszel májusban uniós razziát indít

2018. február 05. 09:28
 
Összehangolt kampányt indít májusban az Európai Bizottság (EB) a „kettős élelmiszermérce” uniós vizsgálatára. A tagországi akciókat arra a módszertanra alapozzák, amelyet áprilisra az EB kutatóközpontja dolgoz ki.

Hír: Az élelmiszerek kettős minősége ellen egységes uniós jogi szabályozásra van szükség

2019. február 04. 10:21
 
Egységes európai uniós jogi szabályozást kell kialakítani az élelmiszerek kettős minőségének felszámolása érdekében - mondta Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában.

Hír: Az összefogásnak köszönhetően lehetővé válik a kettős minőségű élelmiszerekkel szembeni fellépés

2019. április 23. 08:41
 
Több mint két éve került fókuszba a kettős minőségű élelmiszerek ügye, melyben az Agrárminisztérium határozottan kiállt a vásárlók mellet. Több vizsgálat is bizonyította a jelenség létezését, amelyet végül elismert az Európai Bizottság, és annak elnöke Jean-Claude Juncker is. Sikeres volt a V4-országok és más közép-európai tagállamok összefogása, mert közösen elértük, hogy módosította az Európai Bizottság a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló irányelvet, mely lehetővé teszi a termékek kettős mércéjével szembeni fellépést.

Hír: Magyar kiállás az élelmiszerek kettős minőségének kérdésében

2019. május 10. 09:23
 
Bulgáriával, Horvátországgal, Romániával, Szlovéniával, Észtországgal, Lettországgal és Litvániával kiegészített V4-es körben agrárminiszteri találkozón vett részt Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár Szlovákiában. A meghívotti kör a francia agrárminiszter érdeklődésére Franciaországgal V4+8 országra bővült. 
«12»