24 órára leállhat a termelés a Conitental makói gyárában

2021. február 24. 07:37
A gumigyárak nem hátrálnak. 24 órás sztrájk lesz holnap, február 24-én, szerdán délután 2 órától, másnap délután 2 óráig a Continental makói gumigyárában – közölte a Makói Gumiipari Szakszervezet és a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség.
24 órára leállhat a termelés a Conitental makói gyárában

A Continental AG Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. telephelyén dolgozók továbbra is tiltakoznak a számukra kedvezőtlen módon megváltoztatott munkakörülmények, egyebek között a túl sok túlóra és a tíz évnél hosszabb ideje ott dolgozók plusz juttatásainak elvétele ellen – összegezte röviden a követeléseket Radics Gábor a GSZSZ elnöke.

Mint arról korábban beszámoltunk, Makón, a gumigyárban kétórás figyelmeztető sztrájkot követően február 20-án 8 órára – egy teljes műszak idejére – is blokkolta a termelést mintegy 300 sztrájkoló. Azonban még ez is kevés volt ahhoz, hogy a szakszervezet elérje azt, amiért hónapok óta harcol: változtatás nélkül vezesse vissza a munkáltató s tavaly nyáron felmondott kollektív szerződés tartalmi elemeit, ne éljen vissza a rabszolgatörvény adta végtelen és kénye, kedve szerint elrendelhető túlóráztatási lehetőséggel, s ne vegye el a 10 évnél régebb óta ott dolgozók plusz juttatásait. Az érdekvédőknek a helyzet rendezésére tett áthidaló javaslatait a cégvezetés rendre lesöpörte, ezért Radics szerint nem maradt más nyomásgyakorlási eszköz csak a sztrájk. Mivel a két munkabeszüntetést követően sem változott a helyzet, a szakszervezet holnapra – 24-ére – 24 órás munkabeszüntetést hirdetett.

A gyárban működő Makói Gumiipari Szakszervezet szórólapon is tájékoztatja a munkavállalókat a sztrájk részleteiről, a dolgozók jogairól és a munkabeszüntetés idejére is érvényes kötelezettségekről. Az MGSZ a tájékoztatóban leszögezi: a sztrájk jogszerű, tehát a munkáltató nem akadályozhatja meg. A szórólapon arra is felhívja a figyelmet a szakszervezet, hogy a sztrájkban csak a cég alkalmazottai vehetnek részt, a kölcsönzött munkavállalók hiába is szolidárisak, nem tehetik le a munkát. Erre az a magyarázat, hogy ők nem a Continental AG Contitech Fluid Automotive Hungária Kft., hanem egy munkaerő közvetítő cég alkalmazottai. A szakszervezet – szintén a szórólapon – felkéri azokat a dolgozókat, akik nem akarnak sztrájkolni, hogy maradéktalanul végezzék el a munkájukat.

www.szakszerveztek.hu

Kapcsolódó cikkek

Elfogadták a dolgozók a Fidesz alkuját

2021. május 03. 09:07
Körkép a munka világáról

Kinek hány naposak lesznek az augusztusi munkahetei? Munkahely vagy munkaidő?

2019. augusztus 12. 09:09
Nyár elején írtunk a Summer Friday - vagyis a szabad nyári péntek - jelenségéről, ami az Egyesült Államokban egyre inkább terjedőben van a cégeknél. Ennek kapcsán pedig felvetődik a kérdés, hogy hogyan alakul át a munkaadó és a munkavállaló viszonya? Mi számít, a munkaidő vagy a teljesítmény, a feladat elvégzése? Kristóf Györgyi, a Hammel and Hochreiter ügyvezetője ad választ a felvetésekre.