50 élelmiszer, amivel megmenthető a Föld

2019. szeptember 25. 07:52
Nincs köztük állati eredetű.

Bolygónk hihetetlen változatos táplálékkínálatából az emberiség igen szerényen merít – derült ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (Food and Agriculture Organization, FAO) pár napja közzétett jelentéséből.

Táplálékunk kétharmada csupán 12 mezőgazdasági terményből és 5 állatfajból áll össze, noha több tízezer, emberi fogyasztásra alkalmas növényfajt ismerünk.

Ám a változatos táplálkozás nemcsak az ember számára egészségesebb, hanem bolygónk erőforrásait se merítjük ki, ha újra és újra nem ugyanazokat a növényeket termesztjük. Sőt, ha sok növényfajt vonunk be a termesztésbe az azt is eredményezi, hogy a kártevőknek és a klímaváltozás hatásainak jobban ellenálló élővilág vesz körbe minket.

2050-ben várhatóan már 10 milliárd embert kell majd élelmeznünk

Ez is sürgeti, hogy változtassunk az étrendünkön, hiszen már most is a Föld eltartó-képességének a határait feszegeti az emberiség.

A Knorr a WWF brit szervezetével, valamint elismert tudósokkal, dietetikusokkal és mezőgazdasági szakértőkel együttműködve összeállította „A jövő 50 élelmiszere” című kiadványt, melyben 50 tápláló növényi alapú élelmiszer szerepel. Vannak köztük mindennapos összetevők, és kevésbé közismertek is.

Több alternatíva a hasonló növényeknél magasabb terményhozammal kecsegtet, így a kistermelők számára vonzóbb választást jelent, több növényfaj pedig a zord időjárási és környezeti körülményeket tűri jól: ezek felbecsülhetetlen értéket képviselnek a klímaváltozás miatt egyre bizonytalanabbá váló körülmények között.

– írják a sajtóközleményben.

Íme, a jövő 50 fontos élelmiszere – 11 fő csoportba rendezve Algák

Ezek a tápanyagban gazdag növények adják a Föld oxigéntermelésének felét, továbbá a tengeri ökoszisztéma létfontosságú elemeit jelentik.

A jövő 50 élelmiszere közé tartozik:

  • a laver hínár
  • wakame hínár is
Wakame hínár (Fotó: Pixabay) Babfélék és hüvelyesek

A magas élelmirost-, fehérje- és B-vitamin tartalmú babfélék és hüvelyesek komoly hányada rossz minőségű talajban vagy minimális csapadék mellett is képes fejlődni. ((A babféléket és hüvelyeseket fogyasztás előtt viszont meg kell főzni!)

A jövő 50 élelmiszere közé tartozik:

  • az adzuki bab
  • a fekete teknős bab
  • a lóbab (vagy fava bab)
  • a bambara bab
  • a tehénborsó (más néven tehénbab, homoki bab, csicseribab)
  • a lencse
  • a mamara bab
  • a mungóbab
  • és a szójabab.
Csicseri (Fotó: Pixabay) Gabonafélék

Növényi eredetű táplálékbevitelünk közel 60 százalékát a fehér rizs, a búza és a kukorica teszi ki, pedig néhány kevésbé ismert fajta tápláló és fenntartható alternatívát kínál.

A jövő 50 élelmiszere közé tartozik:

  • az amaránt
  • a hajdina
  • a köles
  • a fonio
  • a kamut (khorasan búza)
  • a quinoa
  • a tönköly
  • a teff
  • és a vadrizs
Saláta quinoából (Fotó: Pixabay) Édes zöldségek

Ezeket a gyümölcsöket gyakran sorolják a zöldségek közé, de azoknál édesebbek, gyakran szénhidrátban és vízben gazdagabbak.

A jövő 50 élelmiszere közé tartozik:

  • a tökvirág
  • az okra
  • a narancssárga paradicsom.
Tökvirág (Fotó: Pixabay) Kaktuszok

A kaktuszok rengeteg vizet tárolnak, így nagyon száraz időjárási körülmények között is megteremnek.

A jövő 50 élelmiszere közé tartozik:

  • a fügekaktusz vagy medvetalp kaktusz (nopal), mivel a növény gyümölcse, levele, szára és olaja is ehető.
Fügekaktusz (Fotó: Pixabay) Leveles zöldségek

A legtáplálóbb és legrugalmasabban felhasználható zöldségfélék közé tartoznak – magas élelmirost- és ásványianyag-tartalmuknak, de alacsony kalóriatartalmuknak köszönhetően rendkívül egészségesek.

A jövő 50 élelmiszere közé tartozik:

  • a céklazöld
  • a rapini brokkoli
  • a fodros kel
  • a moringa
  • a töklevél
  • a pak choi
  • a vöröskáposzta
  • a spenót
  • és a vízitorma.
Moringa por (Fotó: Pixabíy) Gombafélék

Több mint 2000-féle ehető gomba terem a Földön, ráadásul olyan területeken is megmarad, ahol más élelmiszerek nem.

A jövő 50 élelmiszere közé tartozik:

  • a téli fülőke (enoki gomba),
  • a bokrosgomba (maitake)
  • és az ízletes rizike.
Diófélék és magok

Nem véletlen, hogy ezeket a fehérjében gazdag magvakat gyakran nevezik szuperélelmiszernek! A jövő 50 élelmiszere közé tartozik:

  • a kendermag,
  • a lenmag,
  • a szezámmag
  • és a dió.
Kendermag (Fotó: Pixabay) Gyökérzöldségek

Roppanós, színes gyökerek, leveles zölddel, amit az élelmiszerpazarlás minimalizálása érdekében szintén elfogyaszthatunk.

A jövő 50 élelmiszere közé tartozik:

  • a fekete salátabakszakáll
  • a petrezselyemgyökér
  • és a jégcsapretek.
Csírafélék

A csíráztatás megduplázza, esetenként megháromszorozza a növények tápértékét.

A jövő 50 élelmiszere közé tartozik:

  • a lucernacsíra
  • a csíráztatott vesebab
  • és a csíráztatott csicseriborsó.

(A magok és babfélék meleg, nedves környezetben csíráztathatók, ami ugyanakkor a baktériumok fejlődésének is ideális, ezért fogyasztás előtt fontos alaposan megmosni a csírákat!)

Vegán menü, csírával (Fotó: Pixabay) Gumósok

A gumósok a föld alatt nőnek, ahol a hideg vagy száraz hónapok alatt megőrzik a tápanyagokat. Szénhidráttartalmuk magas, ezért értékes energiaforrások.

A jövő 50 élelmiszere közé tartozik:

  • a lótuszgyökér
  • az ube (lila édesburgonya)
  • a jamgyökér
  • és az indonéz vörös (cilembu) édesburgonya.
Egy fogás jamgyökérből (Fotó: Pixabay)

Címlapfotó: Pixabay

Kapcsolódó cikkek

Eredményesen lezárult a Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program második üteme is

2020. július 31. 07:27
Az Agrárminisztérium által kidolgozott Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program (válságkezelő program) három üteme közül már kettő sikeresen lezárult.

Kézműves élelmiszerek a főváros szívében

2019. szeptember 02. 14:33
A kézműves termékek divatja van; soha rosszabb divat ne legyen! Ilyen termékekkel a főváros szívében található Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola is büszkélkedhet.